29
September
Germangie 179

Sziasztok!  Huhaa hát nem is tudom hol kezdjem... több mint egy hónapja nem volt rész, tudom és sajnálom!  Mivel megkezdődött a suli + az előkészítő és külön órák is időpontot kaptak a mindennapjaimban elég nehezen tudtam írni. Ihletem se volt a legtöbb. De most itt vagyok és az új rész és itt van! :) Van benne jó-néhány dal aminek a linkjeit megtaláljátok a szöveg végén :) Amit erről a részról tudni kell az az hogy woooooow több mint 2000 szó és ennyit még életemben nem írtam :D Jó olvasást remélem tetszeni fog nektek ez a rész és nem találjátok majd unalmasnak

Linkekek:

https://www.youtube.com/watch?v=zyQlhkBN7_k - Algo Se Enciende

https://www.youtube.com/watch?v=Px_WQ4Lt_SQ - Soy Mi Mejor Momento ( angolul )

https://www.youtube.com/watch?v=vBtqaXMr8D4 - Tienes todo

https://www.youtube.com/watch?v=SsMVuCklds0 - Luz Camara Y Accion

https://www.youtube.com/watch?v=niyGWxVE-e4 - Avenir

https://www.youtube.com/watch?v=9h30Bx4Klxg - Same Old Love

https://www.youtube.com/watch?v=qIhZxyua4K8 - Crazy Love

https://www.youtube.com/watch?v=qFeOPTnqU8I - Como Quieres (angolul)

https://www.youtube.com/watch?v=XPBwXKgDTdE - Mine

A without you a sajátom nincs linkje bocsi

https://www.youtube.com/watch?v=R7Gf2SOmz5Q - All About Us

https://www.youtube.com/watch?v=hk9K032K7UM - Talking To The Moon

 

Amint nyújtottam a kezemet a kabin egy hatalmasat reccsent és lefelé kezdett száguldani. - German! - kiáltottam torkom szakadtából. - Angie! - hallotam ahogy ezt kiabálja. Mindez 2 másodpercen belül zajlott le. Vártam hogy földet érjek de ez nem történt meg mivel German sikeresen elkapta a kezem.  Annyira hirtelen történt minden hogy megse tudtam szólalni amikot felhúzott. - Jól vagy? Nem fáj semmid? - nézett rám miközben végig mért párszor. Én még mindig nem mondtam semmit csak megöleltem. Amint leértünk a földre hirtelen 3 kamerával találtam szemben magam. Germanra néztem ő pedig magához karolt és az autóig lehajtott fejjel mentünk. Amint beültünk elhajtottunk a helyszínről és a legközelebbi parkolóban megálltunk. - Jól vagy? - fordult felém a megmentőm. - Igen, csak hirtelen jött minden. - eszméltem fel - Mi lenne velem nélküled? - hajoltam hozzá közelebb majd megcsókoltam. - Valószínűleg a tv leadta hogy mi történt úgyhogy menjünk haza. - adtam egy rövid csókot a szájára majd haza mentünk. Amikor leparkoltunk és bementünk a házba szembesültem 12 ideges és aggodó szempárral. - Jól vagy?! - rohant felém az unokahúgom. - Igen, semmi bajom. - mosolyogva öleltem magamhoz. - Minden híradóban az ment hogy két ember életveszélyben van az óriás kerék tetjén majd mutatták ahogy lezuhan és onnatól kezdve semmi. Tudod te milyen szívbaj hoztál ránk? - nézett rám Lana és Bex egyaránt aggodalmas tekintettel. - Higgyétek el nem szorakozából zuhantam le. - néztem Lana szemébe. - Mi az hogy lezuhantál? - szakította meg az ölelésünket Violetta. - Lezuhant, de elkaptam és felhúztam. - szólalt meg German. - Legközelebb ha randira akarod vinni Angiet egy bomba biztos étterembe viszed, világos?! - nézet Bex dühösen a férjemre. - Úgy van! Egy bomba biztos étterembe, 2 gardedámmal! - csatlakozott Lana is a nővéréhez miközben egyre közelebb léptek Germanhoz. - Oké felfogta. - mielőtt German bármit mondhatott volna elé álltam és válaszoltam helyette. - Te csak ne védd őt! Meg is halhattál volna! - nézett rám Lana majd felviharzott. - Megyek beszélek vele. - majd Sean a menyasszonya után futott. - Akkor világos volt az étterem? - nézett rá Germanra Bex miközbe Marc mellé állt. - Bex, nyugi felfogta. - karolta mahágoz Rebecat a párja. - Pontosan. - bólogatott German majd Marc és Bex is elvonultak. - Lananak igaza van! - nézett rán Violetta - Ha valami bajotok esik - German nem hagyta hogy befejezze. - Kicsim, semmi bajuk ez a lényeg. - nyugtatgatta a lányát German. - Ti ezt nem értitek! - majd bevonult a szobájába. - Oké, azt hiszem maradok az étteremnél. - gondolkodott el German. - Miért akadt így ki mindenki? Jól vagyok. - ültem le a kanapéra. - Mert senki nem akar elveszíteni. - jött le a lépcsőn Sean. - Alszik? - néztem rá Seanre. - Menj fel. - ült le egy székre miközben én Germanra néztem. - Addig én intézem Vilut. - adott egy csókot a homlokomra majd felmentem. Beléptem Lana szobájába, és láttam ahogy az ágyán ül miközben maga elé néz folyamatosan. - Lana... - ültem le mellé az ágyára. - Mit akarsz? - rám se nézett. - Beszélgetni. - ültem közelebb - Mondd el mit érzel. - fogtam meg a kezét. - Mit mondjak Angie? Hogy nem akarom elveszteni a legjobb barátnőmet? Hogy féltelek? Hogy utálom hogy nincs egy nyugodt napunk mert mindig történik veled valami? Neked még nem tűnt fel hogy mindig életveszélyes helyzetekbe kerülsz? Hogy a múltad miatt sebzett a jövőd? - könnyekkel teli szemekkel nézett az enyébe. - Tudom... - hajtottam le a fejemet - Minden nap azzal a tudattal kelek fel hogy meghalhatok.  De ezzel mindig is együtt kellett és kellesz élnem. Lana - néztem rá - ez volt a munkám, az életem több mint 10 évig. Amikor itt kellett hagynom Buenos Aires miatt nem tudod elképzelni milyen nehéz volt. Ez volt az életem. - itt félbe szakított a barárnőm. - Szivesebben nyomznál mint színészkednél? - fürkészte a tekintetem. Válasz helyett inkább újra a takarót vizslattam.  - Angie - várta a válaszomat. - Lana én - megint félbeszakított. - Öszintén. - komoly tekintettel nézett a szemembe. - Igen, szívesebben nyomoznék - vallottam be neki és magamnak is az igazságot ami már évek óta nyomaszt - De ez a biztonságosabb és ezt is imádom. Szeretem minden kis mozzanatát ennek az egésznek. Imádlak téged, Bexet, Seant, Colint, Jent, mindenkit. Imádom amikor kómásan reggel hatkor a sminkes székben ülve beszélgetünk olyan jelentéktelen dolgokról mint hogy melyik oldaladon aludtál - erre a mondatomra mindketten elnevettük magunkat. - Mi lesz velünk? - fogta meg a kezem de én a kérdésére csak egy értetlen fejet vágtam - Már mint amikor vége a sorozatnak. El kell innen költöznünk. - szomorkodott Lana. - Megoldjuk - mosolyogtam rá. - Menj mert nem csak én borultam ki. Violettának is szüksége van rád. - öleltük meg egymást majd én lementem az unokahúgomhoz. Meg álltam az ajtó előtt majd egy nagylevegőt vettem és bekopogtam. - Ki az? - szólt ki Vilu. - Angie, bemehetek? - nyitottam be. - Gyere. - majd bementem és mellé is leültem csakúgy mint Lana mellé. - Mit szeretnél? - nézett rám Violetta. - Öszintén? Az unokahúgomat és a lányomat. - néztem rá. - Tényleg? - flegmán kérdezett vissza. - Igen. De előbb tisztázni szeretném a nem rég történteket. - mélyen a szemébe néztem - Mondd el mit érzel - vele is úgy kezdtem mint Lanaval. Violetta unottan nézett rám majd belekezdett a mondandójába. - Azt hogy nem akarlak titeket is elveszíteni. - hajtotta le a fejét - Mindjárt itt az esküvőm és azt kívánom hogy anya bárcsak itt lenne. Több száz kérdés kavarog bennem mint például hogy, kedvelné-e Leont. - rám emelte a tekintetét. - Imádná Leont. - bíztatóan rámosolyogtam. - És miért? - csillogó szemekkel fürkészte az arcomat. - Azért hogy így vigyáz rád, gondodat viseli és hogy ennyire szeret. - fogtam meg a kezét. - Egyébként még mindig az unokahúgod vagyok. Ezen semmi nem változtathat. - mosolygott rám. - Igen. - halványan mosolyogtam - De a lányomat elvesztettem. - szomorodtam el. - Én - kezdett bele Violetta de én félbe szakítottam. - Aludj, már késő van. - adtam egy puszit a homlokára majd kisétáltam a szobából. Amikor kijöttem Vilutól még köszöntem Seannek és ő is elment aludni. - Mit mondott? - nézett rám a párom. - Hogy nem akar minket is elveszíteni. Mariaval kapcsolatban is beszélgettünk. - mentünk be a szobánkba. - Miről? - aggodalmas tekintettel fürkészte az enyémet. - Sok kérdés kavarog benne, például hogy Maria kedvelné-e Leont, de megnyugtattam hogy nagyon is kedvelné. - mosolyogtam Germanra miközben átöltöztünk pizsamára. - Majd beszélek vele. - ültünk le az ágyra. - Az jó lesz mert rengeteg kérdése van és mivel velem már nem olyan jó a viszonya te maradtál. - takaróztam be. - Szóval eddig te voltál és miután nincs Angie marad apa, ugye? - durcásan nézett rám.  - Pontosan - vigyorogtam. - Ma a kanapén alszom. - megfogta a párnáját és kiment. Miután feleszméltem hogy German kiment felálltam és utána mentem. Amikor kimentem már kihúzta a kanapét és kényelmesen elfért rajta. Befeküdtem mellé majd betakartam őt is és magamat is. Mivel ketten már kissé szűkösen voltunk ezért én félig Germanra simultam. - Ez így eléggé kényelmetlen. - suttogta miközben mégjobban magához húzott ezzel a maradék levegőt is kipaszírozva közölünk. - Nekem nagyon is kényelmes. - vigyorogtam rá. - Csavard magadra a takarót. - szedte le magáról a textilanyagot. - Féljek? - csavartam be magamat. - Nem kell. - mosolygott majd felvett a karjaiba és be vitt az ágyba. - Aludj szupersztár! Holnap nagy nap vár rád! - rám mosolygott majd finoman megcsókolt. - Szeretlek! - a fejem a mellkasára helyeztem majd két percen belül álomba szenderültem. Reggel arra ébredtem hogy a kislányom rám ugrott. - Mami, ébredj! Ma van a koncerted!! - mosolygott rám. - Jó reggelt szépségem! - nyújtottam ki a kezeimet felé majd megöleltük egymást.  - Így most olyan jó. - motyogta miközben szorosan magamhoz öleltem és így feküdtünk tovább. - Mi is jövünk! - feküdt mellénk a férjem és a kisfiamat is közénk rakta. Miután tíz percig így feküdtünk én felültem. - Na ki várja már a koncertet? -ültem fel és a családomra néztem. - Én! - ugrott fel Valeria. - Én isz, én isz! - tapsikolt Rugge. - És te? Te nem várod? - próbáltam komoly arcot vágni miközben párommal szemeztem. - Mit gondolsz? - még mindig farkas-szemet néztünk miközben ő a karjába emelte a kisfiamat. - Azt hogy öltöznöm kellene. - adtam az arcára egy puszit majd egy óra elteltével sikerült valami elfogadhatóan kinéző ruhát választanom. Miután ezzel kész lettem kimentem a többiekhez reggelizni. - Jó reggelt! Mi a reggeli? - ültem le melléjük majd örömömre 3 doboz pizza virított az étkező asztalon. - Olyan csendben vagytok, valamiről tudnom kéne? - néztem körbe a családomon. - Nem. - vágták rá egyszerre. - Oké. Na mindegy én megyek mert még sok mindent meg kell csinálni a helyszínene. Pontban 4 órára itt vannak a kocsik értetek és a többiekért is. Sziasztok! - mindenkinek adtam egy puszit majd a helyszínre mentem. Szépen lassan mindent a helyére tettünk és mire észbe kaptam már a srácok itt voltak. - Angie neked nem kellne öltöznöd? - jöttek felém a lányok. Hirtelen végig néztem magamon és rájöttem hogy annyi mindenre figyeltem hogy elfelejtettem átöltözni. - Segítsetek! Kérlek! - néztem végig rajtuk majd egyszerre kezdtek el tolni az öltöző felé. - Hol a ruha? - zárta be az ajtót Bex. - A szekrényben. - mutattam az ajtó mellet áldogálló fadobozra. - Bex, Lana szedjétek elő a ruhát kérlek, addig ameddig én, Jen, Ginni és Em valami elfogadható sminket csinálunk neki. - utasította a többieket Violetta majd miután leültettek a székbe rögtön a kezeik közé vették a sminkecseteket és a palettákat. - Nem akarok közbe szólni de már csak 10 percem van a fellépésig. - már félórája sminkelnek és még egy tükröt sem kaptam. - Oké, kész! Na vedd fel a ruhát aztán nézz tükörbe. - mosolygott rám Jen. Még ennyire nem izgultam fellépés miatt. Amint belebújtam a ruhámba a tükör elé siettem. - Na tetszik a smink? - mosolyogva várta a válaszomat Emilie. - Nagyon! Egyszerűen imádom! Köszönöm. - a közös családi ölelés után a lányok leálltak a színpad elé és kezdetét vette a koncert. Először a karrieremet beindító dalomat adtam elő, az Algo Se Enciende-t. Ezt követte a Soy Mi Mejor Momento angol változata. Két korty víz után pedig a Tienes Todo elénekléséhez ültem le a zongorához. A hangulat felpörgetése érdekében a Luz Camara Y Accion-t énekeltem és a közönség is velem csakúgy mint az eddigi dalokat. - Aki ezt a dalt tudni fogja megemelem a kalapom! Ezt a dalt franciául vittem papírra! Ezt nektek küldöm! - a közönségre mosolyogtam majd belekezdtem az Avenir-be. Nagy meglepetésemre szinte mindenki énekelte velem és a kiejtés is a helyén volt, olyan pillanatok is akadtak amikor a közönséget hallgattam. - Az elején spanyol dalokat énekeltem de most már csak angolul fogok énekelni nektek! Melyiket szeretnétek? - a mikrofont a tömeg felé tartottam. - Same Old Love! Same Old Love! - szinte mindenki ezt kiabálta én pedig elkezdtem, közkívánatra a Same Old Love-ot. A közönséggel felváltva énekeltem a dalt. Felemelő ez az érzés. - Mivel már minden spanyol és ismert dalomat elénekeltem nektek, azt hiszem már csak a számotokra ismeretlen dalok maradtak. Ezeket mind angolul írtam de remélem így is tetszeni fog. De talán egy-kettőt még ismertek. - egy mosoly keretében ejettem ki a Crazy Love első szavait. Miután a dalt befejeztem azokkal is beszélgettem akik élőben máshonnan néznek. Miután befejeztem a kamerába beszélést folytattam a koncertet a Como Quieres angol változatával ezt követte a már a közönségnek is ismeretlen Listen to your heart. Sikítoztak a lassú dalom után, és ezt egy jelnek vettem hogy mégsem olyan szörnyű. Ez után az utolsó rádióban lejátszott dalomat kezdtem el énekelni ami a Mine címet kapta. Ez után már szomorúbb dalokra váltottam. Miután lementem a korláthoz és csináltam pár szelfit és aláírtam pár papírt vissza mentem a színpadra és a Without You-t (sajátom) kezdtem el. Mivel már kezdett sötétedni így ideje volt a közönséget is megvilágítani és amikor megláttam hogy mennyi ember gyült össze, teljesen elakadt a szavam. - Volt már dal ami rólam és ami a családomról szólt. Azt hiszem itt az ideje az utolsó dalnak. Ami rólam és a férjemről szól. - miközben a közönség tombolt, én Germanra mosolyogtam majd elénekeltem az All About Us-t. - Köszönöm! - még le sem vonultam a színpadról már hallotam ahogy a tömeg azt kántálja hogy "vissza". Elmondhatatlanul jól esik az emberek szeretete. - De csak egy utolsó! - vigyorogtam majd helyet foglaltam a színpad szélén a gitárommal a kezembe. - A média is írt róla, illetve találgatott arról hogy két éve mi történt a családommal. Minden embernek vannak hibái és mindenkinek néha elege van a hibákból. Velem és a párommal is ez történt. Ezt a dalt akkor szereztem amikor külön voltunk. Eléggé szomorú de remélem nem veszem el a kedveteket. Ha tetszik nektek a dal vegyétek elő a telefonjaitok és világítsatok velük. - majd egy mosoly után a Talking To The Moon következett. A végére már a könnyeimmel küszködtem de sikerült. Miután el búcsúztam és megköszöntem a sok éves szeretetüket lejöttem a backstage-be és a VIP tagokkal csináltam képem és adta nekik aláírást. Két óra múlva már otthon ünnepeltünk a családdal és a barátokkal. - Fantasztikus voltál! - jelentette ki Jen. - Köszönöm. - mosolyogtam.  - Még ilyen jó koncerten nem voltam! - nézett rám Robert. - Srácok elég! - irultam-pirultam. A vacsora után mindenki haza ment én pedig miután lefektettem a gyerekeket bebújtam az ágyba és megpróbáltam aludni de nem sikerült. Aztán rájöttem hogy nincs mellettem German és ilyenkor nehezebben alszom el. Amikor kimentem láttam hogy a párom a széken ül és maga elé meredve bámul. - Drágám, nem jössz aludni? - dőltem neki az ajtófélfának. - Annyira sajnálom. - nézett mélyen a szemembe. - Mit? - nem tudtam miről beszél. - Hogy annyira megsértettelek, hogy megsebeztelek és hogy megbántottalak amikor itt kellett téged hagynom. - fürkészte a tekintetem. Hát igen, a Talking To The Moon sok mindent elmondott ami eddig bennem volt. - Már mindegy! Ne rágódj ezen. - mentem hozzá közelebb. - De akkor is fáj a tudat hogy ennyit ártottam neked. Annak akit mindenkinél jobban szeretek. - fogta meg a kezeimet. Én lehajtott fejjel könnyekkel a szemembe hallgattam a szavait és meg se tudtam szólalni. - Hogy tudtál megbocsájtani? Hogy tudtál utána is így kezelni? - emelte fel az államnál fogva a fejem. - Úgy hogy szeretlek. - gurult le egy könycsepp az arcomon. Ő persze erre nem mondott semmit csak szorosan magához ölelt.  - Sajnálom! Annyira sajnálom! - suttogta miközben magához ölelt nekem pedig szépen lassan egy-két könycseppem is előjött.

24
August
Germangie 178

Miután megbeszéltük hogy elmegyünk a vidámparkba mindenki rendbeszedte magát aztán elindultunk. - Mami, majd felülsz velem a hullámvasútra? - ültettem be a gyerekülésbe Valeriat. - Tudod kicsim, nekem oda még nem szabad felülni. - kötöttem be a biztonságiövet. - De már elég nagy vagy hozzá, nem? - nézett rám. - De, igen - nevettem - csak tudod hogy van egy sebem és még nem gyógyult meg teljesen. - kötöttem be a fiamat is.  - De majd én lemegyek veled. - ült be a volán mögé German. - Oké! De Viluval és az oroszlán királyal is szeretnék majd játszani - nézett az apjára Valeria miközben én is beültem. - Oroszlán királyal? - néztünk nevetve a lányunkra. - Igen, Violetta barátjával. - mosolygott ránk. A Leon az oroszlánt jelenti gondolom még neki kicsit zavaros a történet de majd elmagyarázom neki. - Vilu és Leon kivel mennek? - néztem a férjemre miután elindultunk. - Öm...Lana, Sean Flóra, Jared egy kocsi. Colin, Jen, Ginni, Oli és Josh egy kocsi szóval akkor Eric, Emily és Rob társaságában utaznak. - számolgatta végig hogy hova is ülhettek Leonék. - Bex és Marc? - hiányoltam vörös barátnőmet a népszámlálásból. - Ők is jönnek. - tekintete folyamatosan az utat figyelte. - Szóval akkor vagy Bexel vagy Emilyvel jöttek. - néztem rá mire ő egy aprót bólintott. Amint odaértünk leparkoltunk, majd megbeszéltük hogy mindenhova együtt megyünk. - Akkor először hova menjünk? - nézett Rob Valeriara és Olcsira. -  A hullámvasútra! - a két gyerek egymásra nézett majd egyszerre tették a kezüket a magasba és üvöltöttek. - Akkor irány a hullámvasút. - mosolygott Lana majd megfogta a nővére kezét, Bex fogta Oli, Lana pedig Valet kezét és így rohantak a hatalmas piros hullámvasúthoz. - Menjetek, addig én lent maradok Ruval. - mosolyogtam rájuk majd leültem és a párom is helyet foglalt mellettem. - Menj Valeriaval. - néztem rá. - Nem hagylak egyedül. - karolt magához. - Nem leszek egyedül. Itt lesz velem Rugge, igaz kicsim? - vettem el az apjától. - Mami - mosolygott rám én pedig mindenhol beleptem apró puszikkal amire ő csak nevetett. - Valeria,  apa menjen veled? - kiáltottam a lányom után. - Nem kell! - kiáltotta majd a többiekkel felült a hullámvasútra. - Ha jobban leszel majd megint eljövünk. - hajolt közelebb. - German - néztem rá elkerekedett szemekkel. - Mi az? - nézett rám mosolyogva - Nem adhatok egy csókot sem vagy mi? - nézett rám nevetve. - Adhatnál, ha Rugge nem lenne közöttünk. - adtam az arcára egy puszit - addig érd be ezzel. - mosolyogtam rá majd adtam egy puszit az arcára. - Csak teljen el az a két hónap. - suttogta majd perverzen rám mosolygott mire én pedig ezt egy szemforgatással jutalmaztam - Perverz - nevett fel. - Apa - nyújtózkodott az apja felé a kisfiam. - Anya!!! - száguldott felém a kislányom - Ez valami hipermega jó volt! - ugrándozott Valeria. - Örülök neki! - mosolyogtam - Na, merre menjünk? - vette az ölébe a lányomat Bex. - Oda! - mutatott egy óriási össze-vissza mozgó gépre ami a "pokol kapuja" nevet kapta. - Kicsim, mi lenne ha inkább a körhintára ülnél fel amíg a többiek kipróbálják a pokol kapuját? - mutattam a gyerek körhinta felé. - Hát jó. - kissé elszontyolodva de lemondott a komolyabb dologról és kézen-fogva sétáltunk az állatfigurás körhintához. Persze amint beleült és elindult élvezni kezdte a dolgot. Miután Germannal mi vittük a kicsiket így a többiek nyugodtan élvezhették a felszabdult perceiket. Mire a többiek végig járták a vidámparkot egészen ránk esteledett így jobbnak láttuk ha hazamegyünk. Betettem a gyerekeket az ülésbe és haza indultunk. A kocsiban mindkét gyerek elaludt így az elalvással legalább már nem lesz gondunk. Amint haza értünk Leon és German bevitték a gyerekeket amíg én Violettával beszélgettem. - Mikorra tervezitek az esküvőt? És hol lesz? - mentünk mi is be a házba. - 2 hónap múlva, otthon, Buenos Airesbe. - mosolygott. - Örülök hogy boldogok vagytok. - mosolyogtam az unokahúgomra. - Boldogabb nem lehetnék. - tényleg sugárzott a boldogságtól. - Ha kell valamilyen segítség csak szólj. - értünk be a házba. - Köszi, de mindent otthon intézünk majd te pedig nem tudsz haza jönni. - szomorodott el kissé. - Igazából, de. Mivel holnap forgatjuk az évadzáró részt így kapunk 4 hónap szabit. - vigyorogtam rá. - Most legszivesebben az öledbe ugranék de jobban jársz ha a talajon maradok. - nevetett fel. - Igen azt hiszem. - nevettem el magam én is majd óvatosan magamhoz öleltem Vilut - De apádnak egy szót se! - szóltam neki mielőtt elmondja mindenkinek. - Oké, de miért? - nézett rám vigyorogva. - El szeretnék utazni, és ti is jöhetnétek ha van kedvetek. - suttogtam. - Majd meglátjuk. - mosolygott. - Angie, indulhatunk? - jött ki a gyerekek szobájából German. - Hova akarsz te menni ? - néztem rá meglepetten. - Meglepetés, na gyere! - húzott fel a kanapéról - Kicsim, a gyerekekre figyelsz, kérlek? - mosolygott az apja a lányára. - Persze - mosolygott - menjetek nyugodtan. - mondta miközben kinyitotta a gyerekszoba ajtaját mi pedig elmentünk. Beültem az autóba majd megvártam amíg a párom is helyet foglal mellettem. - Elmondod mere megyünk? - szólaltam meg félúton. - Ne kíváncsiskodj. - mosolygott rám. - Utálom amikor nem mondasz el nekem valamit. - duzzogva néztem ki az ablakon. 10 percen belül megálltunk. Újra a vidámparknál voltunk de nem tudtam minek. - Miért jöttünk vissza? - értelmetlenkedtem. - Rossz volt látni hogy nem tudtál felülni sehova, ahova tudtál volna oda meg nem volt időnk. Két hely van ahova nem mentünk be úgyhogy - intett hogy karoljak belé - hölgyem először is velem tartana egy hajókázásra? - mosolygott rám mire én elnevettem magam. - Megtisztelne uram. De milyen hajókázásra? Nincs is bent tó - nem értettem semmit. - Cueva de amor ( szerelem barlang[tudjátok amikor beülnek egy csónakba és a vízen mennek végig]) - mosolygott majd felé fordultam. - Képes voltál csak ezért vissza jönni? - karoltam át a nyakát, úgy hogy minél közelebb legyen hozzám. - Érted bármit. - suttogta majd az arcomat kezdte fürkészni - Angie - ejtette ki halkan a nevemet. - Igen - vigyorogtam. - Ha ilyen közel húzol magadhoz nem fogom kibírni azt a két hónapot. - óvatosan a csípőmre helyezte a kezeit. - Kénytelen leszel. - majd az ajkaira néztem egy másodpercre aztán szenvedélyesen megcsókoltam. - Menjünk. - suttogtam majd egy rövid csók után bementünk. German besegített a csónakba majd végig mentünk a barlangon. Nekem nagyon tetszett de inkább egymással voltunk elfoglalva mintsem a körülöttünk lévő dolgokkal. Miután fél órát csónakáztunk vissza tértünk a száraz földre. - Most jön a kedvencem. - mosolygott majd az óriáskerék felé nézett. - Menjünk!! - olyan izgatott lettem mint egy négy éves gyerek a cukorka boltban. Az egész kerék ki volt világítva a látvány miatt mert már sötét volt. Amint megállt az óriáskerék beszálltunk a kabinba és elindultunk. - Ez gyönyörű - néztem ki a magasból. Beláttam a fél várost. - Akkor gondolom tetszik. - mosolygott rám German miközben magához húzott. - Igen. - mosolyogtam rá majd hozzá bújtam. - Drágám - símította meg a háta mire én felemeltem a fejem - Szeretlek! - nézett a szemembe mire én mosolyogva megcsókoltam. A csókunkat az szakított meg hogy megálltunk, de nem a talajon. Hirtelen minden világítás kikapcsolódott és minden elsötétedett. - Uram mi történt? - kiabált le German a kabinból ami mellesleg a legtetején állt meg az egésznek. - Elment az áram, próbáljuk rendbe hozni, de addig ne nagyon mozogjanak! - értettük meg rendesen amikor már harmadjára üvöltött fel. - Egy darabig még itt maradunk. - ült vissza German. - Remek, de azzal tisztában vagy hogy egy hatalmas vihar tart felénk? - mutattam neki a távolba ahol a fák lombját nagyon erősen fújta a szél - Remélem hamar leszednek innen. - döltem hátra de abban a pillanatban ahogy a hátam a kabin szivacsos végét érte megbillent és elkezdtünk billegni - Ne ennek nem lesz jó vége! - kezdtem el pánikolni. Már fél órája fent ülünk a magasban és a vihar egyre jobban közeledik. - German - már kezdtem nagyon félni hogy mi lesz velünk. - Nyugodj meg. - ölelt magához és egy puszit nyomott a fejemre. German elengedett majd leüvöltött hogy mi a helyzet. Tudomásunkra juttaták hogy reggelig biztos hogy nem lesz áram így szóltak a tűzoltóknak és megpróbálnak értünk feljönni. Miután egy újabb himbálózós fél órát töltöttünk fent megérkeztek a tűzoltók és eg emelő kosár segítségével feljutottak hozzánk. De amikor már felértek negyon erős szél tombolt, mi pedig ide-oda ingáztunk a kabinnal. - Először ugorjon magam uram hogy a hölgyet ki tudja venni! - kiabálta az egyenruhás úr. Amikor German a nyitott kabin ajtóban állt és átugrott a kosárba a kisebb fajta szívinfarktus kerülgetett hogy leesik. - Angie siess bármikor leszakadhat a kabin. - nyújtotta a kezét. Nos, igen mint az is kiderül a legrégibb kabint sikerült kifognunk. Amint nyújtotta a kezemet a kabin egy hatalmasat reccsen és lefelé kezdett száguldani.

17
August
Germangie 177

- Violetta - váltunk szét Germannal majd az előbb említettre néztünk. - Válaszoljatok, hogy-hogy tinédzserek? Úgy tudtam anya volt az első. - nézett dühösen az apjára Violetta. - Mi lenne ha ezt akkor beszélnénk meg amikor nem alszik mindenki? - próbálta holnapra átteni a beszélgetést de kevés sikerrel járt. - Nem ússzátok meg. Üljünk le és mondjátok el mi ez az egész. - nézett ránk majd miután Leon bevitte a csomagjaikat a vendék szobába és leültünk a kanapéra. - Először Angiet ismertem meg, aztán anyádat. Fiatal voltam és azt hittem ha két nővel kavarok enyém a világ - erre Leon is felkapta a fejét majd elvigyorodott. - Én a helyedbe nem vigyorognék. - harapta le a fejét Vilu. Szerencsétlen gyerek. - Aztán a végén anyádat választottam így Angievel szakítottam. Amikor megjelent nálunk mint nevelőnő megijedtem de hagytam hogy maradjon mert tudtam hogy nála jó kezekbe leszel. Aztán tudtam meg hogy anyád húga volt. És jöttek a bonyodalmak. - mesélte German. - Értem. - határozott és komoly volt, rengeteget változott az évek során - Na és akkor most mi is történt azon a gyönyörű éjszakán? - vigyorgott ránk mi pedig enyhén kínosan éreztük magunkat. - Öm.. - én csak ennyit tudtam kinyögni. - Nyugi, csak az idegeiteket nyírom. - nevetett fel - De ilyen fogadtatást, - csattant fel - még egy ölelést se kapok. - erre German felállt majd megölelte a lányát. - Hiányoztál, apa! - engedte el Germant. - Segítsek? - nézett rám German mire én egy aprót bólintottam. Már eléggé fájt a golyó helye. - Mi történt veled? - aggodalmaskodott az unokahúgom. - Semmi érdekes. De a bal oldalamhoz ne érj hozzá mert helyben összeesek. - öleltem át a jobb oldalam felől - Annyira hiányoztál nagylány! - adtam egy puszit az arcára. - Te is nekem Angie. - mosolyogtt mire nekem nem pont görbe vonalra húzódott a szám. Nem szóltam semmit, inkább köszöntem Leonnak is aztán elvonultam aludni, pontosabban lefeküdtem az ágyra és sírtam. Eddig az anyjának tekintett, kb. 4 éve nem látott és anya helyett Angiet mondd. - Kicsim, jól vagy? - jött be German a szobánkba. A villanyt felkapcsolta amikor nem válaszoltam. Amint a lámpa fényei bevilágították a szobát felé fordultam kisírt szemekkel. - Szépségem... - mászott mellém majd óvatosan átkarolt. - Azt mondta Angie. Nem azt hogy anya vagy nénikém hanem azt hogy Angie. - próbáltam hozzá bújni kevés sikerrel. - Majd rá kérdezek, de most inkább pihenj. - adott egy puszit a fejemre, majd betakart, betakarózott és kis idő elteltével elnyomott az álom. Reggel amikor felkeltem és az órára nézett tizenegyet mutatott így jobbnak láttam ha nem alszom vissza, amit szívesen megtettem volna. Kikászálódtam a fekhelymről és megpróbáltam felállni ami elég nehezen ment. Bele telt 10 percbe is amíg sikerült feltápászkodon a matracomról, azután kerestem valami elfogadható ruhát és 1 órán belül sikerült felöltöznöm. - Sziasztok! - jöttem ki a szobámból. - Szia! Hogy aludtál? - érdeklődött Violetta. - Nem jól, forgolódtam egész este. Te? - óvatosan leültem majd bele haraptam az almába ami az asztalon volt. - Egész jól. - majd beállt közénk a kínos csend. - Angie, egyébként mitörtént veled? - ült le mellénk Leon. - Ő tudja? - néztem Violettára. - A férjem lesz nem fogok előtte titkolózni úgyhogy igen tudja hogy te gyilkossági nyomozó voltál apa meg a CIA-nál volt hírszerző. - indolkolta meg miért mondta el neki az egészet. - Szóval az egész Lana szülinapján keződött. Emmel elküldtük sétálni, ameddig mi feldíszítjük az egész udvart a házakat és a lakásunkat mivel ha esett volna az eső akkor itt tartottuk volna bent. Úgy akartunk érte menni hogy beöltözünk rablóknak és elraboljuk őket, persze miután elfogtuk a lányokat Emilie szemét kikötjük. Gondoltuk ez vicces lenne meg minden de ez már akkor nem volt jó buli amikor nem mi raboltuk el őket hanem egy veszélyes ember, pontosdabban emberek. Mivel én mielőtt Buenos Airesbe költöztem itt éltem, így itt voltam nyomozó is szóval szóltam a régi társaimnak hogy segítsenek aztán szerencsére megtaláltuk őket lelőttem 2 embert haza jöttünk buliztunk aztán meglőttek. - meséltem el röviden a történetet. - Meglőttek?! Itt lőttek meg az udvaron?! Tudod te milyen veszélynek tetted ki a gyerekeidet és a barátaidat?! - akadt ki Violetta. - Vilu én... - a sírás határán voltam. - Violetta hagyd ezt abba. Gyere sétáljunk egyet. - vitte el Leon a menyasszonyát. Amint kiértek az ajtón rögtön elsírtam magam. - Angie, mi történt Violetta miért volt ennyire dühös? - jött be az ajtón German. - Egyszerűen utál! - sírtam tovább - Elmeséltem neki hogy mi történt velem erre ő kiakadt hogy tudom-e milyen veszélynek tettem ki a kicsiket és barátaimat. Mintha nem lenne elég hogy ezzel a bűntudattal fekszem le és kelek fel. - szipogtam. - Drágám, beszélek Viluval, rendben? - ült le mellém és megfogta a kezem. - Miért utált meg? - néztem a férjemre könnyes szemekkel. - Nem utált meg! - törölte le a könnyeimet. - Hol vannak a gyerekek? - néztem rá. - Lanaval és Seannel vannak fent meg szerintem Bex és Marc is lementek. Gyere mosd meg az arcod. - segített felállni majd kikésért a fürdőbe. - Felmegyek a gyerekekhez. - mondtam majd a lépcső felé mentem. - Angie, beszélhetnénk? - jött be Leon. - Öm, persze, gyere. - majd leültünk a kanapéra. - Addig én megyek Violettához. - majd German a lánya után ment. - Miről szeretnél beszélni? Baj van? - érdeklődtem. - Te is tudod hogy ez így nem mehet tovább. - nézett rám komolyan. - Leon én nem tudom mit tettem. - tehetetlenül. - Mióta itt vagytok alig beszéltetek. Hiányoztatok neki de nem tudott veletek rendesen beszélni. De mondtam neki hogy jöjjön be Germannal és beszéljétek ezt meg. - amint kiejtette az utolsó betűt Violetta bejött a házba Germannal. - Essünk túl rajta. - majd unottam levágódott mellém. - Miért utálsz ennyire Violetta? - kérdezem meg tőle azt ami tegnaptól a fejemben van. - Nem utállak csak már nem tartalak az anyámnak. - na ez  rendesen szíven talált - Felfogtam hogy az anyám halott és nem tudja senki sem pótolni. Mivel te nem foglalkozol velem már 5 éve és apa se nagyon, rá kellett jönnöm hogy felnőttem. Hogy kipukkadt körülöttem az a bizonyos rózsaszín buborék. Amikor 3 éve ott hagytál elfogadtam hogy az álmaidat követed. Aztán elfogadtam apa boldogságát, azt hogy ide utazik. Aztán én turnéztam 3 évig és 1 évet voltam otthon. Én Olga Ramaillo és Leon. Többé nem volt mellettem a családom, aztán rá jöttem hogy már egy másik családom van. Miközben rájöttem eltelt egy kis idő. Rájöttem hogy nagyon hiányoztok, hogy szeretlek titeket de ti le se szartok konkrétan. Egy héten felhívtatok 8 percre és örülhettem. Ne értsétek félre imádlak titeket csak már nem lesz minden olyan mint régen. Miközben én otthon csücsültem, ti Sherlock-ot és Watson-t játszottatok és kishíján meghaltatok.  Aggódtam értetek minden egyes nap aztán ide utaztunk. Erre te közlöd velem hogy Lanaékat elrabolták téged meglőttek és kitudja még miről nem tudok. - mondta el Violetta hogy miért ilyen velem. - Mi igen is megpróbáltunk veled foglalkozni a távolság ellenére is. Ha te nem vetted fel akkor mindig hívtuk Olgát hogy miújság. Minden nap írtunk neked. - itt félbe szakított. - Nem kaptam meg. - nézett rám. - Sajnálom, kérlek bocsájts meg nekem, nekünk. - néztem rá könyörgően.  - Nem haragszom, egyáltalán nem. - mosolygott rám - Csak nem hívlak majd anyának. De attól még te leszel a világ legjobb nénikéje. - ölelt át mire én felszisszentem. - Auuu. - nyúltam az oldalamhoz. - Ne haragudj!! - engedett el villám gyorsan. - Nincs semmi baj. Most legalább átérzem hogy mit éreztél. - próbáltam rá mosolyogni. - Nyugi majd elmúlik - nevetett fel. - Hiányoztál. - mosolygtam az unokahúgomra - De az is hiányzott hogy énekeljünk. - fogtam meg a kezét. - Az nekem is. - mosolygott. - Hozom a gitárt, Leon gitározol? - nézett a barna hajú srácra a párom miközben bement a gitáromért. - Persze. - mosolygott. - Találtam pár kottát bent. - hozta azokat is ki a férjem. - Ne! Azt add ide szépen! - nyújtottam a kezemet a lapokért. - Miért? Mi olyan titkos? - vigyorgott rám. - Majd a koncerten megtudod. - kaptam ki a kezéből. - Milyen koncert? - érdeklődtek a fiatalok. - Egy búcsú koncert. Mivel két éve csak úgy eltüntem így le akarom zárni ezt a korszakot. És mivel vannak ismeretlen dalaim amit csak én ismerek ezért szeretném majd ott bemutatni mindet. - magyaráztam. - Értem és ez mikor lesz? - nézet rám én pedig Germanra. - Mit intéztél? - érdeklődtem. - Ma vasárnap van ugye? - kérdezte mire mi bólintottunk - Akkor mához egy hétre. - mosolygott rám. - Ez remek, de akkor elkezdjük azt a dalt vagy nem? - néztem Leonra és Violettára. - Persze, kicsim add ide a gitárt egy perce - majd elvette Leontól és belekezdett a Como Quieres-be. Azt el énekeltük majd jöhetett az En Gria. Miközben énekeltünk a ház többi lakója és lejött és bekapcsolódtak a dalba de számomra érthetetlen volt honnan tudták a szöveget. Amint vége lett  feléjük néztem. - Sziasztok! - állt fel Vilu és egy-egy puszival köszöntött mindenkit. - Violetta!! - ugrott a nővére ölébe a kishúga. - Manó, hogy te mennyire megnőttél! - ölelte magához Valeriát - Hiányoztál! - mondták egyszerre majd letette Valet és Ruggét vette fel. - Szia te tündér, te is megnőttél. - adott egy puszit Ruggenak majd vissza tette őt a talajra. - Vilu, ki ez a jóképű fiú? - vigyorgott Lana az unokahúgomra mire Sean úgy nézett Lanara hogy " ezt inkább meg se hallottam" - De hülye vagyok. - kapott a fejéhez meg Leon mellé sétált - Leon ők itt Lana, Bex, Sean és - Marcot még nem ismeri így számára ő ismeretlen volt. - Ő a férjem Marc. - karolta át Bex a párját. - Tessék?! Lemaradtam az esküvőtökről?! - döbbent le Vilu. - Nyugi mi is lemaradtunk. - nyugtatta Lana Violettát. - Hirtelen jött ötlet volt de nem lényeg. Szóval akkor ő kicsoda? - biccentett Leon felé. - Srácok ő a vőlegényem, Leon. - karolta magához Leon a menyasszonyát. - Gratulálunk! - sorra adták nekik a puszikat. Amikor Lana vissza akart menni Sean mellé Vilu megfogta a kezét és a szeme elé tette. - Sean! Mondd hogy te jegyezted el! - nézett a gyűrűre majd az előbb említettre. - Én vagyok a szerencsés. - büszkéledett Maguire. - Akkor mi is gratulálunk. - mosolygott Vilu. - Mi lenne ha elmennénk valahová? - vettetem fel az ötletet. - Hová? - nézett rám a vöröshajú barátnőm. - Uuuu, én tudom! Van egy szuper vidámpark a városba! - vigyorgott Violotta de ekkor még nem tudtam hogy hova is készülök.

12
August
Germangie 176

Sziasztook! Mivel nem tudom mikor lesz következő rész ezért ez egy kicsit hosszabbra sikeredett! Tudom hogy íram vagy 4 szemszögből de remélem ez nem baj és így is elnyeri a tetszéseteket!

Csak egy bloggerina

* German szemszöge *

Épp Flórát vigasztaltam amikor kijött az orvos és az arckifejezéséből ítélve nem jó híreket akart  közölni. - Archie, ugye nem ? - fel álltam és oda mentem hozzá. - Nyugodj meg stabilizáltuk az állapotát. Éjszakára bent tartjuk aztán mehet. De ne nagyon mozogjon. - mondta majd megmutatta a kórtermét. - Menj be, majd itt megvárlak. - ült le a kinti székre Fló. - Sietek! - mosolyogtam rá majd bementem Angiehez. Amikor bementem már fent volt. - Szia, hogy vagy? - mentem be majd leültem az ágy mellett levő székre. - Jól, de elég rosszul nézhetek ki ha így nézel rám. - mosolygott rám, gondolom eléggé hülye fejet vágtam.

* Angie szemszöge *

Miután kihoztak a műtőből kicsit kómás voltam de nem fájt semmim aminek örültem, bár gondolom ez a fájdalomcsillapítók miatt van így. Amikor rendesen magamhoz tértem a férjem jött be a kórtermembe.  - Szia, hogy vagy? - jött be hozzám de eléggé furán méregetett - Jól, de elég rosszul nézhetek ki ha így nézel rám. - vigyorogtam rá mivel eléggé értelmetlen fejet vágott. - Csak nem tudtam látlak-e még. - fogta meg a kezem. - Tudod hogy mindent túl élek. - nevettem rá. - Tudom. - mosolygott továbbra is. - Arra gondoltam, hogy mielőtt megint szembenézek a halállal, adok egy búcsú koncertet. Mielőtt félbeszakítasz, tudom hogy már két éve abba hagytam de továbbra is jönnek a levelek és szeretnék egy lezárást. Szeretnék méltősággal elbúcsúzni, élőben, minden ismert és ismeretlen dalommal, úgy hogy akik nem tudnak eljönni kamerán láthassák és szeretném ha ott lennél velem. - meséltem el neki a régóta dédelgetett vágyamat. - Ha ezt szeretnéd én melletted állok. - még mindig mutogatta azt az angyali mosolyát amitől mindig a vörös külömböző árnyalataiba menekül az arcom. - Köszönöm, de könyörgöm ne mosolyogj rám így mert zavarba hozol. - kulcsoltam össze a kezeinket. - De nem tudok nem rád mosolyogni. - közelebb hajolt majd megcsókolt. - Szerinted ha megkérdezem Archiet kienged saját felelősségre? - nem szeretem a kórházakat. - Szerintem igen, de itt nagyobb biztonságban vagy. - ült át mellém. - Nem lesz semmi bajom, kérlek, kérlek beszélj vele. Légyszi. - néztem rá kölyök kutya szemekkel. - Utálom hogy nem tudok ellen állni neked. - nyomott egy csókot a számra - Egyébként van kint valaki akivel beszélned kéne. - mondta majd a helyét Flóra váltotta fel. Amikor bejött teljesen megijedtem. Kisírt szemekkel tántorgott be. - Úgy örülök hogy jól vagy. - mosolygott rám majd leült mellém. - Drágám, ugye nem miattam sírtál? - cirógattam meg az arcát. - Tudod lassan olyan mint ha az anyukám lennél, de ezt már meséltem és.. - nem hagytam hogy befejezze mert már jól ismerem a történetet. Ő is és Lana is mesélte min mentek keresztül és teljesen megértem Flórát. Mielőtt folytathatta volna a mondadóját magamhoz öleltem. - Ahogy Hook mondaná, én túlélő vagyok. - mosolyogtam rá. - És meddig maradsz bent? - mosolygott most már. - German most ment rábeszélni Archiet hogy engedjen ma haza. Ha ma nem, akkor holnap de ha holnap akkor vidd haza Germant kérlek mielőtt megint itt virraszt, oké? - céloztam az eddigi esetekre. - Nem virraszt itt senki. - jött be az ajtón az előbb említett. - Ez az! - óvatosan kitakaróztam majd elindultam felöltözni. - Flóra, hívd fel a nővéredéket ha még nem kaptak agybajt! - szóltam ki a a zuhanyzó részről ahová öltözni mentem. Eléggé nehézkesen de felöltöztem, rendbe szedtem magam aztán kimentem. - Siessünk haza!!! - ugrált Flóra amikor lerakta a telefonját. - Mi az, minek örülünk ennyire? - értetlenkedtem. - A kocsiban elmondom csak menjünk. - mondta miközben egyre izgatottabb lett.

* Sean szemszöge *

Megbeszéltem a többiekkel hogy este forgatjuk le a holnapi jelenetet egy kis csavarral. - Lana készen vagy? - kopogtam az öltözője ajtaján. - Igen, megyek! - jött ki az öltözőből. - Ugye tudod hogy szeretlek? - húztam magamhoz. - Hát... - mosolyodott el majd hosszan megcsókoltam. - Azt hiszem kezdem felfogni. - mosolygott rám majd megcsókolt. - Khmkhm, nem akarok zavarni de rátok várunk. - köszörülte meg a torkát Colin. - Megyünk. - majd elindultunk.

* Lana szemszöge *

Épp a ruhámat vettem fel amikor kopogtak az ajtómon. Sean volt az és türelmetlenül várta hogy kész legyek. - Megyek! - majd kimentem.  - Ugye tudod hogy szeretlek? - húzott magához. - Hát... -mosolyogtam rá majd hosszan megcsókolt - Azt hiszem kezdem felfogni. - döntöttem a homlokomat az övének és most én csókoltam meg őt. - Khmkhm, nem akarok zavarni de rátok várunk hogy felvegyük a rész utolsó jelenetét. - köszörülte meg a torkát Colin. - Megyünk. - majd elindultunk. Amint mindenki a helyére ment elkezdtük a jelentet. Az erdőben játszódott, ott ahol Robin és Regina között elcsattant az első csók és számunkra is az volt az első. De nekem most az egész helyszín más volt. Az úton ahol végig kellett mennem mécsesek világítottákvégig. Nem törődtem vele mentem tovább azzal a tudattal hogy biztos nem emlékszem arra amikor mondták a díszletet. - Robin - szaladtam oda hozzá majd megfogtam a kezét. - Lana - szólított a nevemen Sean majd amikor körbe néztem mindenki minket nézett és már Angie is itthon volt - lassan három éve boldogítod az életemet amit szeretnék megköszönni neked. Amikor megláttalak még nem mondhattam el, de teljesen beléd szerettem és tudtam hogy te vagy életem szerelme. Engedd meg nekem hogy feltegyek egy kérdést és ha erre igent mondasz én leszek a világ legboldogabb embere - itt már kezdtem sejteni mit akar de nem mertem elhinni és ráadásnak még a könnyeim is eleredtek - Lana Maria Parrilla hozzám jönnél feleségül? - majd féltérdre ereszkedett és a bársonydobozban egy gyönyörű gyűrűvel találtam szemben magam. - Igen - eltakartam a szemeimet, sírtam a meghatódságtól, bólogattam és nagynehezen nyögtem ki azt hogy igen - Igen hozzád megyek. - töröltem le a könnyeimet, felhúzta a gyűrűt az ujjamra majd a nyakába borultam. Mindenki tapsolt körülöttünk mi pedig csak öleltük egymást. - Szeretlek! - csókoltam meg a vőlegényem.

* Angie szemszöge *

Amikor Flóra elmesélte hogy Sean mire készül mondanom sem kell hogy mennyi örültem és mennyire izgatot lettem. Miután meg volt a leány kérés mi gyorsan haza mentünk és a gyerekek felé vettem az irányt. German előre ment és szólt Valerianak hogy ne ugorjon nekem mivel akkor mehetek vissza kórházba. - Oké, oké, de a mami mikor jön már? - hallottam Valeria csilingelő hangját ahogy érdeklődik irántam. - Itt vagyok kincsem. -  mosolygva döcögtem be mivel már kezdtek elmúlni a fájdalom csillapító hatásai. - Mamii! - ugrott egyet miközben mosolygott majd elkezdett felém rohanni amitől kissé megijedtem. - Valeria, óvatosan! - szólt rá az apja amikor azt hitte hogy az ölembe akar ugrani pedig csak a lábamat ölelte át. - Annyira de annyira hiányoztál! - ölelgette a lábam mivel az apja gondolom vagy ötvenszer közölte vele hogy nem szabad a mamira ugrani. - Te is nekem kicsim. Jól viselkedtél? -fogtam meg a kezét majd a kanapéhoz sétáltunk és leültünk. - Igen. Képzeld esti mese helyett kaptam egy külön kiadást! - boldogan mesélte a történteket ameddig én a kórázban voltam. - Tényleg? És milyen volt? - türtem a füle mögé egy rakoncátlan hajtincset. - Szerintem jó volt, nekem tetszett. - szólalt meg a hátam mögül Lana. - Gratulálok! - lassan kezdtem el felállni. - Ne, ne ne! Ne erőltesd meg magadat! - ült le mellém. - Jó döntést hoztál Maguire! - vigyorogtam Seanre. - Én is így gondolom. - mosolygott Lana is az előbb említettre - Na de honnan tudlak megölelni? - nézett rám. - A bal oldalt fáj szóval innen. - öleltem át. - Mami, betakarsz? - szólt közbe a kislányom. - Persze bogaram. Menj öltözz át aztán megyek. - adtam egy puszit a fejére majd beszaladt a szobájába. - Nagyon fáj a helye? - érdeklődött az újdosült menyasszony. - Most eléggé fáj mivel kezdenek múlni a fájdalomcsillapítók hatásai. - magyaráztam - Na ennyit rólam, menjetek már szobára könyörgöm! Felfaljátok egymást a szemeitekkel! - küldtem őket szobára. - Ha nem lenne rajtad egy lőtt seb kicsinálnálak, ugye tudod? - nézett rám tűz vörös fejjel a barátnőm. - Csatlakozom a kinyíró programhoz. - emelte fel a kezét Sean.  - Igaza van, tünés!  Egyébként ellenzem a kinyíró programot! Most kaptam vissza.- vigyorgott a férjem is. A gerle párunk nem szólt semmit és mielőtt mégjobban elvörösödtek volna inkább felmentek a saját részükre. - Mami! - kiabált ki a szobájából a lányom. - Megyek! - kiáltottam vissza majd lassan óvatosan feltápászkodtam. - Mami gyere már! Hallod?! - türelmetlenkedett a kislányom. - Megyek kicsim egy pillanat. - eléggé nehézkesen ment a jövés-menés. - Mamiii! - kiabált a kislányom továbbra is. - Valeria! - szólt rá az apja. - German, hagyd majd én elintézem. - szúros tekintettel néztem rá majd bedöcögtem a szobába. - Azt hittem már nem is jössz. - karba tett kézzel és durcás fejjel nézett rám.  - Kicsim, tudod hogy most jöttem a kórházból. A hasam nagyon fáj ezért csak lassan tudok járni és ezért nem is emelhetlek fel. - simítottam végig a tenyerem az arcán majd betakartam. - Anya, megölelsz? - nézett rám azokkal a gyönyörű mogyoróbarna szemeivel. - De ahoz fel kell ülnöd. - mosolyogtam rá majd egy szó nélkül felült az ágyában és kinyújtotta a karjait - A ezen az oldalamon van egy seb ami fáj - mutattam a bal oldalamra - oda nem szabad nyúlni mert akkor nagyon fog fájni, érted? - próbáltam gyereknyelven magyarázni de szerintem nem annyira sikerült. - Okézsokés. - mosolygott majd megöleltem a lányomat. Hogy őszinte legyek már  egy napja nem öleltem meg a kislányom és hiányzott az hogy megöleljem. - Na most már alvás. - adtam egy puszit az arcára, megint betakartam majd kimentem a szobájából. - Pihenj le, mára elég volt ennyi. - jött oda hozzám a férjem. - Nyugi nincs semmi baj. Még bírok menni. Rugge alszik már? - tereltem magamról a témát. - Igen, már az álmok világát járja. - mosolygott rám German. - Kérlek ölelj meg, de óvatosan! - nyújtottam felé a kezeimet. - Kérned sem kell! - ölelt magához. - Szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban. - engedtem el miközben rámosolyogtam. - A gyerekeknél nem jobban. - ínycselkedett. - German az teljesen más. Beléd fülig szerelmes vagyok. Minden kis apró porcikádba beleszerettem, a lábujjad hegyétől a fejed búbjáig és minden tulajdonságodba is beleszerettem. Szeretem amikor ha zavarban vagy, vagy épp hazudni próbálsz de nem tudsz akkor a kezed a szád elé teszed és úgy magyarázol, vagy amikor az ajkaid az enyéimre tapasztod és sokáig csókolsz, - itt félbe szakított. - Valahogy így? - mosolygott rám majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolt. - Igen. - vigyorogtam majd  újra megcsókolt, mégszenvedélyesebben. - Akkor  azt is imádo amikor mindig a derekamnál fogva húzol magadhoz vagy amikor felveszel és úgy hurcolsz mindenhova az erős karjaidban.  Imádom a mosolyodat és a szemeidért is oda-vissza vagyok. Szerelmem, egyszerűen beléd szerettem már akkor amikor legelőször találkoztunk. - magyaráztam neki. - Az az este életem egyik legszebbjei közé tartozik. - vigyorgott rám miközben óvatosan közelebb húzott magához éd megcsókolt. Bele haraptam az alsó ajkába ezzel kérvényezve bejutást a nyelvemnek, így elmélyítettük a csókunkat.  - Igen, két tinédzser hajnalban mászkált a városban majd egy tetkó szalonban aztán pedig nálad kötöttünk ki. - közelebb hajoltam hozzá hogy megcsókoljam de egy nem várt hang ezt megakadályozta. - Hogy hogy tinédzserek?!- amikor az ajtó felé néztünk mindkettőnket elöntött az öröm hogy itt van és a félelem egy kis ijedtséggel hogy olyat hallot amit talán nem kelett volna. Violetta állt az ajtóba Leonnal együtt.

9
August
Germangie 175

Sziasztok! Először is nagyon köszönöm hogy már 54.000-en vagyunk. Még igazán msot sem tudom felfogni hogy ennyien lettünk másfél év alatt. Hatalmas örömöt jelent számomra az hogy amit írok mást is érdekel. Köszönöm hogy vagytok, és hogy az olvasóimmá váltatok! Ez a rész eléggé szomorúra sikeredett de remélem még így sem tántorogtok vissza az olvasástól :) U.I.: a képet csak azért tettem be hogy ha megosztom látni lehessen

Csak egy bloggerina


Éppen a lányomnak akartam szedni a bográcsból egy kis levest és bevinni neki a házba amikor meghallottam hogy elsült egy fegyver majd éreztem ahogy belém hatol a golyó én pedig hátra estem. A hasam iszonyatosan fájt és ömlött belőle a vér. A szememmel a páromat kerestem de tudtam hogy a gyerekeket vitte be. Felnéztem a felettem álló ijedt, kétségbeesett arcokra majd minden elsötétült.....

* Flóra szemszöge *

Egy puffanást hallotunk majd Angie hátra esett felnézett ránk miközben én mellé ültem és megfogtam a kezét majd eszméletét vesztette. - Angie! Angie, itt ne merj hagyni! Hívjátok már a klinika mentőjét!! - fordultam a többiekhez akik lefagyva álltak miközben a nővéremet lefogta a barátja mivel ő is a földre akart hozzá jönni de a kétségbeesettségből és a pánikból most nem kell. - Mi történt?! - viharzott ki German a házból majd meglátta ahogy a felesége eszméletlenül, vérezve fekszik a földön - Angie... - többet nem bírt kinyögni inkább ő is leült mellé. - Már szóltunk a mentőknek bármikor ideérhetnek. - néztem rá.  - Ne hagyj itt, kérlek... - nyomott egy puszit Ang fejére. Amikor megjöttek a mentősök, hordágyra rakták és én meg German mentünk vele. A kórház felé dugóba kerültünk és Angie állapota egyre rosszabb lett. 10 éves voltam amikor a szüleink meghaltak és azóta a nőveremmel élek és hogy mondjam nem volt a legjobb a kapcsolatunk. Mindig is hiányzott az életemből az a tipikus anya figura. Persze, vigyázott rám meg gondoskodott rólam és stb., de amikor Angievel találkoztam és jobban megismertem, szinte a gyerekek miatt majdnem ott laktam és ő volt az akiben megláttam azt az embert aki az anyukám a legjobban hasonlított. Mindig úgy emlékeztem rá mint egy pozitív emberre aki mindig mosolygott és Angie ugyanilyen. Most hogy meg is halhat olyan mintha újra elveszíteném az anyukámat. Miközben ezek a gondolatok futottak végig az agyamban, észre vettem hogy elkezdtem sírni. - Nyugodj meg minden rendben lesz. - fogta meg az én kezemet is German. - Hogy lehetsz még ilyenkor is ennyire pozitív? - néztem rá. - Mindig azt tanította nekem hogy legyek pozitív és minden rendben lesz. - mondta miközben folyamatosan a feleségére mosolygott.

*  Eközben otthon Lana szemszögéből  *

- Lana, anya mikor jön haza? Szeretném ha olvasna nekem. - nézett rám Valeria az ágyából. - Nem tudom édesem, nem tudom. De addig én itt leszek ameddig nem jön és annyi mesét olvasok amennyit szeretnél. - mosolyogtam a kislányra. - Okés de - vigyorodott el - mi lenne ha Seannel inkább előadnátok valami outlawqueen-t. - vigyorgott tovább Valeria mire nekem láng vörös lett a fejem. - Valeria - néztem rá eléggé kínos tekintettel. - Nekem az egész stáb is megfele. - villantott egy angyali mosolyt. - Meglátom mit tehetek. - mosolyogtam rá, adtam egy puszit a fejére majd kimentem és megnéztem kik vannak még az udvaron. Azt tudtam hogy Bexék tuti kint vannak mivel nem jöttek be. - Elaludtak? - kérdezte Em miközben minden szempár rámszegeződött. - Igazából, a kisasszony sohaországba szeretne utazni. - vigyorogtam rájuk. - Akkor hozom a Jolly Roger-t - mosolygott Colin majd be vágtatott a házba. - Menjünk Eddy, írjunk egy külön kiadást. - jöttek velünk Adamék is. Valeria kijött a nappaliba Sean pedig hozta Rut mivel ő sem aludt még. Kereken egy órán át játszottunk aztán sikeresen elaludtak. Mivel már későre járt a többiek haza mentek mi pedig felvittük hozzánk a gyerekeket. - Felhívom Flórát. - vettem elő a telefonomat ami csutkára le volt merülve. - Rakd fel töltőre addig én felhívom Germant. - majd Sean tárcsázta a számot de csak hang posta volt. - Hívd Flót. - kezdtem idegeskedni. Amint tárcsázta a számot a húgom szobájában elkezdett csörögni a telefonja. - Remek..- dühöngtem majd inkább átöltöztem és a takaró alá másztam. - Kicsim, én is aggódok Angieért de ha lenne valami már hívtak volna. Nyugodj meg. - ölelt magához majd nyomott egy csókot a fejemre. - Ő a legjobb barátnőm, sőt mintha a testvérem lenne. Nem veszíthetem el. - folyt le egy könnycsepp az arcomon. - Nem fogod. - ölelt magához én pedig hozzá bújtam mint egy 5 éves kislány aki azért szomorú mert haza kergették a játszótérről. - Mindjárt jövök. - majd kimászott az ágyból, kiment a szobából és 2 percen belül vissza jött. - Mit csináltál? - néztem rá. - Csak megnéztem a gyerekeket. - takarózott be. - Hazudsz. - karba tett kézzel vártam a válaszát. - Nem hazudtam. - oldalra döntött fejjel válaszolt. - Oldalra döntötted a fejed. Mindig oldalra döntöd a fejed ha hazudsz. Na szépen vagyunk. - néztem rá a gonosz királynős nézésemmel. Mindig beválik. - Lana most azon nem fogunk összeveszni hogy két percig mit csináltam kint, ugye? - nézett rám. - Nem. - dünnyögtem - De igazán elmondhatnád. - mondtam majd leoltottam a kis lámpámat és nyugovóra tértem.

* Sean szemszöge *

Lana gyanakszik de nem mondhatom el neki a meglepetésem. Ma akartam neki odaadni de egy Angiet lelőtték és most nem alkalmas. Ha Angie felépült és minden helyre rázódik majd akkor. Reggel amikor felébredtem Lana nem volt mellettem, gondoltam a kicsiknél van így átmentem oda de ott se voltak. - Szia, merre vagy? - szóltam bele a telefonba amikor felvette. - Jó reggelt! A gyerekeket hoztam el oviba és bölcsibe, de már megyek mert fél óra múlva az öltözőben kell lennem. Majd ott találkozunk. - hadarta el az egészet majd letette a telefont.Még mindig haragszik rám amiért hazudtam. Miután rám tette a telefont felöltöztem és bementem Adam és Ed irodájába. - Sziasztok, bejöhetek? - kopogtam majd benyitottam. - Szia Sean, persze gyere, mi járatban erre felé? - néztek rám miközben én bementem. - Szeretnék egy meglepetést Lananak és szeretnék egy kis segítséget kérni tőletek. - majd elmeséltem amit szeretnék. - Semmi akadálya, beszéld meg a többiekkel is és akkor este találkozunk. - nézett rám Eddy. - Köszönöm, akkor én megyek öltözni. - majd kimentem és rohantam az öltözőmbe mivel 10 perces késésben voltam.

* German szemszöge *

Tegnap este amíg a kórházba értünk Angienek kétszer állt le a szíve. Amint beértünk a klinikára a műtőbe rohantak vele. Tartottam magam és tartottam Flórában is a lelket ami elég nehéz volt. Hiába 24 éves most még is olyan volt mint egy 10 éves kislány és hogy őszinte legyek nagyon sajnáltam őt. - Mondd el mit érzel. - ültem le mellé és megfogtam a kezét. - Eléggé sok mindent. - nézett rám miközben szipogott. - Mondd, addig is eltereled a figyelmem. - próbáltam rá mosolyogni. - Hát, 10 éves voltam amikor a szüleink meghaltak és azóta Lanaval élek és hogy mondjam nem volt a legjobb a kapcsolatunk. Mindig is hiányzott az életemből az a tipikus anya figura. - kezdte el de nekem az egész homályos volt - Persze, vigyázott rám meg gondoskodott rólam és stb., de amikor Angievel találkoztam és jobban megismertem, szinte a gyerekek miatt majdnem ott laktam nálatok akkor ő volt az akiben megláttam azt az embert aki az anyukám kiköpött mása volt. Mindig úgy emlékeztem rá mint egy pozitív emberre aki mindig mosolygott és Angie ugyanilyen. Anya is mindig mosolygott és nevetett, mindig pozitív volt még akkor is amikor az utolsókat rúgta. Most hogy meg is halhat olyan mintha újra elveszíteném őt. - magyarázta. Nem mondtam semmit és nem is tudtam volna mit mondani csak magamhoz öleltem. Egy idős Violettával és szinte lányomként tekintek rá. - Minden rendben lesz. - de amikor ezeket a szavakat kimondtam az orvos kijött a műtőből de az arckifejezéséből itélve nem jó híreket akar közölni.

24
July
Germangie 174

Amikor elolvastuk a cetlin lévő üzenetet Sean beparázott de azt hiszem azt elfelejtette hogy milyen múltunk van Germannal. - Elvitték - suttogta halkan Maguire miközben levágodott a padra, majd egy mély levegőt véve a kezébe temette az arcát ezzel jelezve hogy nem tudja mi tévő legyen. - Sean nyugodj meg megtaláljuk Lana-t. - ültem le mellé. – Angie-nek igaza van, megtaláljuk. Már szóltam a technikusnak hogy mérje be Lana vagy Emilie mobilját. - zsebébe csúsztatta a telefonját majd ő is csatlakozott hozzánk a padra. - Jézusom Emilie... Eric ki lesz bukva - fogta a fejét Colin is. - Na jó, gondoljuk végig ezt az egészet. Honnan tudhatta a tettes hogy mi így akarjuk haza vinni Lanat. Honnan tudta hogy pont egy fekete, sötétített ablakú Rang Rover-t fogunk kibérelni? - álltam fel és fel-alá kezdtem járkálni. - Követett minket? - tette fel szarkasztikusan a kérdést Sean. - Pontosan, vagy az elrabló ismert minket és tudta hogy mire készülünk. - állt fel German is. - Hol a cetli? - néztem a páromra. - Itt - adta a kezembe az egyetlen nyomunkat. Amikor megfordítottam a lapot láttam hogy a hátuljára is írtak. - Hogy nem vetted észre amikor olvastad? - néztem dühösen Germanra és inkább meg sem vártam amíg válaszol. - Mit ír? - állt fel Sean. - Az idő pontot telefonon közlik velünk és neked kell beszélned. - válaszoltam a kérdésére - Ha felhívnak a húznod kell az időt hogy be tudjam mérni honnan jön a hívás. Ha az meg van valószínűleg ők is meg lesznek, úgyhogy mindenki a kocsiba, megyünk a kapitányságra. - ültem be a volánhoz. Amint mindenki beült elindultunk én pedig a telefonomért nyúltam majd beütöttem Rayn számát. - Szia, itt Angie van egy kis gondom. - szóltam bele miután felvette. Erre a válasz rögtön az volt hogy segít csak menjünk.- Egyébként be avatnátok? – nézett ránk Colin aki középre húzódott majd a fejét közénk dugta. - Oké, mielőtt Germannal össze jöttem volna gyilkossági nyomozó voltam. A stúdio részben az életem részben fedő story volt. - magyaráztam Colinnak. - Oké ezt nem néztem ki egy - itt elhallgatott. - Egy miből? Egy nőből? - néztem rá egy büszke mosoly keretében. - Na és te barátom? - fordult German felé aki mellettem foglalt helyet. - CIA, hírszerzés. - majd nyugodt arccal várta mi lesz Colin reakciója. - Nem vagytok semmik... - dőlt hátra majd az út további részét csendben töltöttük. Bexnek írtunk egy üzenetet hogy mi a helyzet és hogy valamit találjon ki a többieknek. Nem sokkal később megérkeztünk a kapitányságra. Amikor beértünk rögtön a kapitány, Victoria Gates irodájába mentem. - Üdv, uram. - köszöntem a régi főnökömnek. - Nyomozó, régen láttam, mi járatban? Csak nem?- nézett rám komolyan miközben fel állt. - Még öltek meg senkit de van egy olyan érzésem hogy fognak. Lana Parrilla-t és Emilie De Ravin-t - a fotójukat az asztalára tettem - elrabolták egy fekete sötétített ablaki Rang Rover-el.  Tíz millis váltságdíj az elraboltakért. Egy cetlit hagytak ott amin kézírással adták meg az utasításokat. Csak az a baj hogy én azt az írást ismerem. - miután elmondtam a történteket elé tettem a cetlit de az ő arckifejezése sem volt túl bíztató. - Ki adom a körözést maga Rayn-nel ( még nem írtam a kiejtését bocsi, rájen )és és Esposito-val (eszpozito) menjen Costenna (kosztenyá) eddigi rejtekhelyeire - amint meglátta a férjem elhallgatott. - German? - nézett rá ledöbbenve. - Victoria? - döbbent meg a férjem is. - Ti ismeritek egymást? - néztem Germanra. - Volt egy ügyünk a CIA-val még régen. De örülök hogy újra látlak. - mondta Gates majd megölelték egymást a férjemmel - De te hogy kerülsz ide? - az ölelést rögtön a kérdés váltotta fel. - Uram, bemutatom a férjemet. - álltam melléjük. - Mindig is jó ízlése volt Cararra. - mosolygott rám a nő. - Köszönöm, ő itt Lana élettársa és ő pedig a barátunk - mutattam a fiúkra - a de mi akkor megyünk igaz fiúk? - néztem rájuk miközben a fegyverem a tartójába helyeztem és elindultunk a lift felé. - És én? - nézett rám German. - Segíts itt. - mosolyogtam rá majd a lift ajtók össze csukódtak. - Jó hogy itt vagy Cararra. - mosolygott Rayn. - Nekem is hiányoztatok. - mosolyogtam rájuk majd beindítottam a kocsit és mentünk. A srácok voltak a családom mielőtt jött az általatok már jól ismert történet. - Minden helyet átnéztünk ahova vissza szokott térni de sehol semmi. Valami felett átsiklottunk. - parkoltam le a kapitányság előtt. Amint beértem leültem Sean mellé aki még mindig a telefont bámúlta és várta a hívást. - Hé, hogy vagy? - nyújtottam át egy bögre kávét. - Képzelheted. Életem szerelmét elrabolta egy plasztikai sebész és egy sorozat gyilkos párosa akik valószínű átakarják operálni a barátnőm és a munkatársam arcát. Bárhol lehetnek Vancouver elég nagy hogy elrejtőzzenek. Ki tudja lehet hogy épp Washington felé tartanak. - bámulta tovább a telefont Sean. - Washington, ez az! A csaj megy Lana-val és Emilie-vel operál közbe Costena marad, átveszi a pénz ad egy téves címet és ők az egészet megússzák. Sean zseni vagy!! - adtam egy puszit az arcára miután a gondolataimat hangosan elmondtam hogy fiúk is hallják. Épp a fegyveremért nyúltam amikor megcsörrent a telefon. Sean kétségbeesett arccal nézett rám és miután elkészültünk azzal hogy letudjuk nyomozni a hívást bólintottam ő pedig felvette. -Ha a zsaruk nem állítják le a körözést csúnya végük lesz a kislányoknak!! A pénzt hozzd el arra a helyre ahonnan elhozzuk őket.  Ha nincs meg a pénz akkor kénytelenek leszünk megölni őket - a hang is stimmelt, így a gyanum beigazolódott. - A pénz meg van de honnan tudjam hogy még élnek? - kért bizonyítékot arra hogy még élnek. - Sean - hallottuk Lana hangját. - Lana - elmosolyodott a lány hangját hallva de az a mosoly gyorsan eltűnt amikor dulakodást véltünk felfedezni a vonal túlsó végén mivel a barátnőnk nem hagyta hogy újra bekössék a száját. Miután ez megtörtént a vonal megszakadt de sikerült bemérnünk honnan jött a hívás. - Washington, nyomás! - majd a lift felé futottunk. A kapitányság előtt össze futottunk Eric-el akinek haza ment szólni Colin így elindultam German-al, Rayn-el, Espo-val, Sean-el, Eric-el, és a kommandósokkal. A tervet tisztáztuk az úton így amikor odaértünk mindenki ment a megadott helyére. Sean és Eric German mögött, German pedig mögöttem jött. Amint a kommandósok leszedálták Costena-t az említett három emberrel indultam el a folyosó végén lévő szobáig ahonnan vény szűrődött ki. Háromig számoltam majd betörtem az ajtót és tüzet nyitottam. Lana és Emilie műtéshez előkészítve feküdtek az ágyon és épp az altatót lélegezték be ami ki tudja mi lehetett. - Lana/ Emilie - a két srác egyszerre mondták a lányok nevét majd amint kikötözték őket a karjaikban vitték le őket, mi mentünk utánuk és beszálltunk a mentőbe ami már lent várt minket. - Nyugalom, rendbe jönnek. - fogtam meg Sean kezét majd az Eric kezéért nyúltam. - Köszönöm. Ha ti nem vagytok akkor bele se merek gondolni mi történhetett volna. - hálás pillantást küldött felém Sean. - Köszönöm. - majd ugyan azt a pillantást megkaptam Eric-től is. Szerencsére a lányok még a mentőben észhez tértek, menés közben megvizsgálták őket és kiderült hogy hál' istennek nincs nagyobb bajuk így haza vittek minket. - Remélem nem vagytok fáradtak. - vigyorogtam rájuk miközben a két lány össze nézett. - Igazából én nem vagyok se álmos se fáradt. - vonta meg a vállát Lana. - Én se. - mosolygott Emilie mivel ő tudta mire készülünk. A mentőt egy utcával hamarabb állítottuk meg nehogy pánik törjön ki. - Csukd be a szemed. - mosolygott rá Sean. - Miért? - értelmetlenül nézett rá a barátnője. - Bízz bennem. - adott egy puszit Lana arcára majd felkapta az ölébe a becsukott szemmel várakozó nőt és bementünk vele a kapun. - 1, 2, 3! Meglepetés! Boldog Születésnapot! - tette le Sean az ünnepeltet. Lana eléggé érdekes tekintettel nézett végig rajtunk ami kicsit megijesztett minket. - Én, én.... - dadogott majd egy könnycsepp folyt végig az arcán - Köszönöm! - mosolygott ránk miközben  letörölte az örömkönnyek egyikét az arcáról. Innentől a parti kezdetét vette és jöhetett a bográcsozás és a grillezés. Szedni akartam az ételből a lányomnak amikor egy puffanást hallottam majd éreztem ahogy belém hatol egy golyó és hátra vágódom. A hasam iszonyatosan fájt, és vérzett de 5 másodpercen belül minden sötét lett.

16
July
Germangie 173

Sziasztok! Akadt pár gondom ezért nem volt spoiler most sem amit sajnálok és nem tudom mikor lesz annyi lelki erőm hogy újra írjak valamit. A következő részt nem tudom mikor hozom, sajnálom! Tényleg ne haragudjatok és remélem tetszeni fog nektek a rész! <3

Csak egy bloggerina

A lányomat már 2 órája bevitték a műtőbe és nem tudunk róla semmit. Még mindig a kanapén ülünk és várunk. A gondolatmentemből German zökkentett ki még hozzá azzal hogy felállt így a fejem is felemelkedett a mellkasáról. Némán sétált el én pedig minden lépését követtem a tekintetemmel egészen addig, ameddig el nem tűnt a másik folyosón. Miután nem láttam a férjemet újra a műtő bejárati ajtajára meredt a tekintetem egészen addig, ameddig German vissza nem jött. - Hol voltál? - néztem fel rá mivel még nem ült le. - Hoztam kávét. - próbált rám mosolyogni de ez most valahogy neki sem sikerült. - Köszi. - elvettem tőle majd vissza ült a kanapére és én is vissza helyeztem a fejem a mellkasára. - German, - kezdtem bele mire egy hm-t kaptam - ugye meggyógyul? - emeltem meg a fejem és ránéztem. Nem szólt, csak némán figyelt én pedig tudtam hogy nem akar nekem hazudni. - Nem tudom - komolyan nézett rám. - Én belehalok ha.. - nem tudtam folytatni mivel újra elsírtam magam. - Szerelmem a lányunk a mi szerelmünk gyümölcse és a lányunk is olyan erős mint a mi szerelmünk. Ebben biztos vagyok! - emelte fel az államnál fogva a fejem. Nem tudom hogy honnan jöjjen ezek a bíztató, mondatok de nagy szükségem volt már rájuk. - Olyan erős mint a szerelmünk... - ismételtem a férjem szavait és végre vissza kaptam a maradék reményemet is. Oda bújtam Germanhoz amikor a műtő ajtaja nyílt és Archie jött ki rajta. - Archie, Archie mi van a lányommal? - rohantam oda hozzá. - Túl van a műtéten. Összeomlott a keringése és a tüdeje és tele volt. A folyadékot eltávolítottuk de a keringése még instabil. A másik részlegen van a lányotok, vegyétek fel azokat - mutatott a kék zsákszerű ruhának nevezett valamire - és majd a nővér oda kísér titeket. 2 órára bemehettek, többre nem és utána javaslom hogy menjetek haza pihenni. Ne keltegessétek, hadd pihenjen. Engedelmetekkel. - közölte velünk a lányunk állapotát majd távozott. - Látod megmondtam! - mosolygott rám a párom. - Köszönöm Istenem - néztem az ég felé - és köszönöm neked is. - mosolyogtam a férjemre. - A lányunk olyan mint - mielőtt befejezte volna nyomtam egy csókot a szájára és már mentünk is a kék cuccosok felé. Bele bújtunk a köpenybe, fel vettük a hajhálókat és a cipőre húztuk a lábzsákot. Amint felvettük az előbb említetteket a nővért elkísért minket a lányom kórterméhez. Amikor bementünk rögtön a lányom ágya mellé álltam és megfogtam a kis kezecskéjét. - Édesem, édes kicsi kislányom - pusziltam meg a kezét - Kérlek ne add fel. - mosolyogtam rá miközben a könnyiem újra kibugyantak a szememből. German magához ölelt hátulról, ő is megfogta a lányunk kezét és beszéltünk hozzá 2 órán keresztül. Amint lejárt az időnk haza siettünk mivel nekem forgatás és Ruggere is vigyáznunk kell. Lövésem sem volt hogy ki vigyáz a fiamra és ez nagyon is aggasztott. Germantól sem tudtam megkérdezni mivel ő is kocsival jött és én is. Hamarabb haza értem mint a párom így rögtön berohantam és az egész stáb Ruggeval játszott. - Sziasztok! - álltam meg az ajtóban. - Angie - mindenki egyszerre mondta a nevemet majd elhalmoztak a lányom felé irányuló kérdéseikkel. - Ana! - rohant felém Rugge. - Szia kicsim, jól viselkedtél? - emeltem fel a karomba és magamhoz öleltem. - Igen - mosolygott rám. - Ang, hogy van Vale? - nézett rám Sean. - Megműtötték. A tüdeje tele volt vízzel és a keringése összeomlott. A műtét alatt leszívták a megtelt tüdejét, de a keringése még instabil. - szomorúan mosolyogtam rájuk.......

* 1 évvel később *

A lányom istennek hála felépült és túl vagyunk a nehéz időszakon. A családi állapotom végre stabil. Végre normális életünk van. Violetta a jövőhéten érkezik a vőlegényével együtt, mivel Leon megkérte a kezét. Mivel Ed és Adam belátták hogy már mindenki kinőtte a lakókocsikát és hogy nem lehet sokáig így élni ezért át költöztünk 3 társas házba ami egy udvaron van így mindenki közel van a másikhoz. A mi házunkban felül volt Bex és a férje, alattuk Lana, Sean és Flóra és lent laktunk mi.  A másikba a Charming család, Roberték és a kampós párosunk. A 3. házban Adam, Eddy és Jared az anyukájával. Minden emeleten 3 szoba volt és minden emeleten külön konyha, fürdő és mosdó volt. Dióhéjban tökéletes volt minden. - Min gondolkozol ennyire? - ült le mellém a férjem. - Az életünkön. - mosolyogtam rá mire ő nem nagyon értette pontosan mire is gondolok - Azon hogy sose volt normális életünk. Kórházat, kórházra jártunk, aztán a turnék, a válás, a betörés, az eltűnésed, a titkaink. - soroltam a nem pont normális tényeinket. - Mit vársz két őrülttől? - vigyorgott rám. - Pont ezt. - vigyorogtam rá majd megcsókoltam. - Mennünk kéne a gyerekekért. - válaszottam el ajkaimat az ajkaitól. - Menjünk. - húzott fel a kanapéról majd kézen-fogva indultunk el. - Szóltam a többieknek is a meglepetés buliról. - ültünk be a kocsiba. - Rendben, miután el hozzuk a gyerekeket Emilie elviszi sétálni Lanat mi pedig mindent puccba vágunk. Miután elkészültünk szólunk Emilienek hogy kész vagyunk, majd elküldjük Seant, jön az elrablás ide hozza, a rémületből öröm lesz és egy szuper party. - vázolta fel a napunk hátra levő részét German. - Ti aztán kiterveltétek, csak egy dolgot hagytatok ki. - néztem rá mire ő értelmetlen fejet vágott - Lana nem hiába a gonosz királynő drágám. A végén a rablás ne hogy rosszul süljön el. - adtam az arcára egy puszit. Lassacskán oda értünk, összeszedtük a gyerekeket és indultunk haza. - Anya, én is segíthetek majd díszíteni? - mosolygott rám a gyerekülésből a kislányom. - Persze tündérem. Én te az öcséd és Oli feldíszítjük a tortát. - mosolyogtam rá. - De király! - vigyorgott majd szépen haza értünk. Ki vettem a gyerekeket az ülésükből letettem őket a földre majd elindultunk befelé. - Lana!! - rohant a kisfiam a szülinapos karjába. - Szia drágám milyen napod volt? - kaptam fel az ölébe Ruggit Lana. - Jó! - tapsolt a kisfiam.  - Na megyünk Lana ? - állt mellé Emilie. - Persze. Kicsim, most megyek de ha haza jöttem és ébren vagy majd átnézek. - adott neki egy puszit majd letette a földre. - Merre mentek? - kérdeztem Lanatól pedig pontosan tudtam hogy merre mennek. - Csak sétálunk egyet. - mosolygott. Még beszélgettünk egy darabig aztán ők elmentek mi pedig elkezdtük a díszítést. - Angie, figyelj - jött oda hozzám Sean. - Mondd - mosolyogtam rá. - Konfetti csata!!!! - kiabált torka szakadtából majd elkezdtünk dobálózni a konfettikkel. Miután eldobáltuk az összes konfettit, a ház és a kert egyaránt csillogott a különböző színekben pompázó papírfecniktől. Nem telt sok időbe amíg feldíszítettük az udvart és a házat így írtunk sms-t Emilienek hogy én, Bex, German, Sean és Colin megyünk elrabolni őket. Az előbb említettekkel együtt én is felöltöztem talpig feketébe, felvettük a símaszkokat és kezdődhetett az akció. Mivel Lana ismerimindegyikünk kocsiját ezért béreltünk egyet és útnak indultunk. El mentünk a megbeszélt helyre de nem volt ott egyikőjük sem. Kiszálltunk az autóból, körülnéztünk majd a végén a telefonjukkal együtt egy papírfecnit találtunk a földön.

" Ha élve akarjátok a két nőt holnapra hozzatok ide 10.0000$-t. (10 milló dollárt) Ha a rendőrséget bevonjátok a színésznőknek csúnya végük lesz."

4
July
Germangie 172

Sziasztook! Nem a legboldogabb részt sikerült megírnom, de remélem ettől eltekintve tetszeni fog nektek a rész <3 Ha tetszett hagyjatok magatok után nyomot! <3

Csak egy bloggerina

- Hol van? - rohantam hozzá kétségbeesetten, de igazán akkor ijedtem meg amikor megláttam a könnyeket a szemében. - German, hol van Valeria? - néztem rá  még kétségbeesettebben, amikor már a sírás kerülgetett. - El van különítve, egy ilyen intenzív osztály féleségen. Angie....azt hiszem nem Rugge örökölte a betegséget. Fulladt, szédült és szúrt a mellkasa. - közölte velem a fájdalmas tényeket. - Menjünk! - tartottam magam majd a lányomhoz mentünk. Némán álltam az ablaka előtt és néztem ahogy eszméletlenül, lélegeztető gépere kötve fekszik. Azt hiszem anyai pályafutásom során eddig ez a legfájdalmasabb. Látni ahogy a lányom szenved és én nem tudok ellen mit tenni.... - Kicsim, gyere legalább ülj le. - fordított magához. - Nem! - fordultam vissza a lányom felé. - Angie - kezdett bele de én rögtön félbeszakítottam. - Nem mozdulok innen egy tapottat sem! - emeltem meg egy picit a hangerőm. - Rossz, nézni ahogy szenvedsz, ahogy fáj! Szerelmem, nekem is rossz de kérlek, legalább ülj le és igyál egy kávét. - fordított újra magához. Nem mondtam semmit csak bámultam rá és éreztem ahogy a könnyeim egyre jobban összegyűlnek a szemeben, de sikerült még mindig tartani magam. Magához akart ölelni de én inkább leültem a székre. - Most meg mi a baj? - nézett rám értelmetlenül. - Mi a baj?! - néztem rá - A lányunk bent fekszik eszméletlenül, lélegeztető gépre és infúziókra kötve. Szerinted mi a baj?! - nézetem rá idegesen. Közelebb jött hozzám, legugolt elém majd megfogta a kezem. - Angie, megakartalak ölelni, hátha jobb lesz te meg inkább leültél pedig régen mindig megöleltél. - nézett rám, miközben higgadtan közölte velem a mondandóját. - Egy hülye öleléstől nem lesz jobb semmi és nem lesz olyan mint régen. - mondtam higgadtan miközben a kezemet kihúztam az keze közül, fejemet pedig elfordítottam ezzel kerülve a szemkontaktust. - Hát jó - állt fel majd pár percig felettem állt. Felálltam azzal a céllal hogy az ablankon át nézem újra azt ahogy a lányom alszik de a tervem kudarcba fulladt mivel German a karjába kopott és leült velem a székre. Mondanom sem kell hogy milyen hirtelen ért, így egy apró sikoly is elhagyta a számat de szerencsére nem keltettem vele feltünést. - Kérlek engedj el! - próbáltam higgadtan beszélni. - Addig nem ameddig el-nem mondod mi bajod van, a lányunkon kívül. - úgy fogott hogy még véletlenül sem tudtam megmozdulni. - Tudni akarod hogy mi a bajom? Az hogy több mint egy éven keresztül ha valami baj volt a gyerekekkel, ha féltem, ha valami bántott nem voltál itt hogy megölelj. Nem voltál itt és nem öleltél át ahogy régen. Az hogy már semmi nem lesz olyan mint akkor. - próbáltam tartani magamat, nem sírni, ami sikerült is mivel épp hogy csak bekönnyeztem. Végül lehető leggyorsabban letöröltem az épp kifelé szökő könnycseppemet úgy hogy a férjem még véletlenül se vegye észre. - Annyira sajnálom.. - majd magához húzott, mégjobban, bár már így is alig kaptam levegőt. Nem öleltem vissza így elég hamar elengedett. A lányom kórtermének az ablakához álltam és ott is maradtam egészen reggel 10 óráig. El kellett jönnünk a kórházból, mivel Flórának is vannak dolgai, nekem forgatás és így Germannak kell vigyázni Ruggera. Amint hazaértünk megköszöntem Flórának hogy itt volt, megetettem a kisfiam aztán gyors lezuhanyoztam majd mehettem a forgatásra. Persze elég nehéz volt úgy színészkedni hogy már több mint egy napja nem aludtam de sikerült rendesen leforgatni röpke 7 óra alatt 2 jelenetet. Germannak írtam egy sms-t hogy maradjon otthon és vigyázzon a kisfiamra ameddig én Valerianál leszek. Átöltöztem, be vettem a gyógyszereimet aztán indultam is a lányomhoz. Amikor beértem a doki fogadott az ajtóban. - Hello, Archie. - próbáltam rá mosolyogni. - Szia Angie, van egy perced? - állt elém Dr.Hopper. - Persze - néztem rá. - Valeriáról van szó. - komoly tekintettel fürkészte az arcomat - A keringése nem a legjobb, és a tüdeje is kezd megtelni. German aggódott érted így elmondta hogy neked is hasonló bajaid vannak, illetve örökölt betegség van a családotokba így szeretnélek megvizsgálni az egészséged és annak érdekében hogy ne fulladj meg. - nézett rám én pedig már azt se tudtam mit csináljak magammal és hogy ha haza megyek akkor Germannal. - Rendben menjünk. - fújtam ki a levegőt majd bementünk a vizsgálóba. Mint kiderült teljesen egészséges vagyok, nincs semmi bajom ami hadd ne mondjam mennyire meglepett. Eddig úgy éltem az életem hogy már féllábbal a sírban vagyok erre most kiderült hogy "meggyógyultam". - Köszi hogy megvizsgáltál Arch. - köszöntem meg neki hogy tudatta velem a tényeket majd a lányom kórterméhez indultam. Nyolc órakkor értem ide a kórteremhez és már éjfél van. Archie 10 perce ment be vizitre én pedig izgatottan és azt remélve álltam kint hogy legalább bemehetek hozzá, és foghatom a kicsi kezét. A gyomrom a idegességtől egy apró gombócra csökkent és be is görcsölt. Amikor Archie mosolyogva jött ki a lányomtól kissé megkönnyebültem de az idegességem cseppet sem csökkent. - Már bemehetsz hozzá. Ha felébredt azonnal szólj! - kötötte a lelkemre a feladatomat majd bementem a lányomhoz. Beszéltem hozzá, énekeltem és simogattam a karját hátha felébred de aztán jobbnak láttam hogy ha nem keltem fel, mivel így valószínű nem tudja mi történik vele. Nem érzi hogy lélegeztető gépen van.... Annyira kimerültem ebben a két napban alvás nélkül hogy elaludtam a lányom mellett. Nem tudom mikor de arra ébredtem hogy a lányom nyöszörög. Rögtön felemeltem az ágyról a fejem, majd érdeklődve figyletem ahogy a lányom ébredezett. Amint kinyitotta a szemeit sírni kezdett, mivel megijedt a lélegeztető géptől. - Shh...ne sírj, ez a gép segít neked lélegezni. Ha a doktor bácsi azt mondja leveheted akkor levesszük, de addig rajtad kell hogy legyen. - magyaráztam neki miközben ő alább hagyott a sírással. Amint megnyugodott benyomtam a nővér hívót és Archie pár percen belül jött is. - Hogy érzed magad tündérem? - mosolygott rá Arch. - Szúr a mellkasom, és alig kapok levegőt. - közölte Archieval azt, hogy fájdalma van. - Ami rajtad van - mutatott a lélegeztetőre - segít lélegezni. Ha így kicsit gyenge fentebb vesszük, rendben? - mosolygott rá mire ő csak bólogatott. A legmagasabb fokozatnál bólogatott a lányom hogy így jobban kap levegőt. - Rendben, ha bármi van szólj anyának ő pedig szól majd nekem. - még mindig mosolygott a lányomra, remélve hogy legalább a kedve jobb lesz. Valeria nem szólalt meg csak bólogatott. - Kicsim, mindjárt jövök beszélek a doktor bácsival. - adtam egy puszit a fejére majd kimentem. - Angie, az hogy a legerősebb fokozat segít neki lélegezni nem a legjobb. Ez azt jelenti hogy a tüdejében biztos hogy van folyadék, de azt nem tudni mennyi -közölte velem hogy a lányom állapota eléggé súlyos. - Értem, és mit tudunk vele csinálni, hogy eltünjön onnan a folyadék? - néztem rá kétségbeesetten. - Reméljük eltűnik magától, ha nem akkor beavatkozunk. Nagyon figyelj rá, és ha van valami akkor ülj rá arra a gomra és addig nyomd még ide nem érünk. - nézett rám komolyan majd elment. Amint Archie elment felhívtam Germant. - Szia, na van valami? - vette fel egy csörgés után a telefont. - Felébredt, -mosolyodtam el, de ez a mosoly hamar elkenődött az arcomon - de nagyon rossz állapotban van. A tüdejében folyadék van de azt nem tudni mennyi és ha nem tűnik el magától akkor beavatkoznak. Jelenleg a legerősebb fokozaton megy neki az oxigén, így nagyjából kap levegőt. - meséltem el a fejleményeket a férjemnek. - Máris bemegyek!! - közölte velem. - German a fiadnak szüksége van rád. Ha van valami azonnal szólok. - majd letettem a telefont. Egy óra van, és még Valeria jól van. Már 2 órája ébren van és azt hiszem egyre jobban. - Anya, énekelsz nekem? - alig hallható hangon kért meg arra hogy szórakoztassam a hangommal.  Belekezdtem a Mine-ba amikor Valeria elkezdett fulladozni. - Kicsim, nyugalom, nyugodj meg!!! - fogtam a kezét miközben a gombot nyomtam ezerrel. 3 nővér és egy hordágy kíséretében jött be Archie és rögtön kiküldöt a kórteremből. A lányomat rögtön átemelték a hordágyra majd a műtő felé rohantak vele. Én ezt már nem bírom... - German... - hívtam fel a férjemet - German... - zokogtam és nem tudtam más kinyögni csak a nevét. - Angie, Angie mi történt? Angie, hallasz?! - többet nem hallottam mivel összeroskadtam a padlóra a telefonom pedig kieesett a kezemből. Ültem a hideg csempén, nekidőlve a falnak és csak sírtam. Nem bírtam tovább, lehet hogy most fogom leveszteni a lányomat... - Angie! - szaladt hozzám German majd leült mellém a földre. - Én ezt  már nem bírom. - zokogtam miközben nekidőltem Germannak, ő pedig magához ölelt.  - Nyugodj meg, minden rendben lesz. - emelt fel a földről majd leült velem a folyosón levő kanapéra. - Lehet hogy soha többé nem lehetek a lányunk anyukája... - öleltem most már én is magamhoz a férjemet és folytattam az egerek itatását....

28
June
Germangie 171

Ez a nem érünk a másikhoz játék már 3 hónapja megy. Csak ölelés és semi más... - Anyu - kiabált Valeria a szobájából. - Megyek kicsim! - kiabáltam vissza. Amikor bementem a szobába már a férjem is ott volt. - Anyu - nyöszörgött a lányom - nagyon fáj a hasam - fogta a hasát. - Nézzd hercegnőm, öleld magadhoz a macida t és hozok neked kamilla teát. Addig apa szórakoztat majd. - adtam egy puszit a lányomnak és a férjemnek egyaránt. Ahogy eltelt ez a három hónap, nem értünk egymáshoz viszont annál inkább bocsájtottam meg neki. Megcsináltam a teát, beleöntöttem a normaflor-t és vissza mentem a lányomhoz. - Itt is van angyalom a teád! - mentem be mosolyogva miközben az apja olvasott neki. Nem tudom melyik mese volt de a lányomat nem is érdekelte, inkább azon nevetett ahogy az apja minden karakter bőrébe belebújt. Akaratlanul is elnevettem magam a férjemen majd befeküdtem Valeria mellé. Megitattam vele a teát aztán jöhetett még két mese. - Apa - ásítozott közben - énekelsz nekem? - fogta az apja kezét. - Mit énekeljek kicsim ? - ült fel az ágyon German.  - Amit múltkor is, tudod amit nem értettem de tetszett. - mondta a lányom mire a férjem elmosolyodott én meg azt se tudtam miről van szó. - Igen tudom. - nevetett, majd bele kezdett az All About Us-ba. Amint elkezdte kényszert éreztem arra hogy énekeljek és így is tettem. Mindketten csodálkozva néztek rám én pedig mosolyogva énekeltem tovább. A kis beteg álomba szenderült így mi is mehettünk aludni. - Annyira jó volt hallani a hangod. - ölelt magához a férjem. - Már hiányzott a zene, meg amúgy is ez a dal sokat jelent nekem. - néztem a szemébe. - Akkor.. - mosolygott majd halkan bekapcsolta az alapot mi pedig elkezdtünk énekelni és lassúzni. Ez az érzés már annyira hiányzott. Csak mi ketten, kizárva a külvilágot. Azt hiszem végre sikerült megbocsájtanom. A szám végére értünk, a feje a fejemet támasztotta és az orrunk épp hogy nem ért össze. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Persze egy csóknál nem álltunk meg. Egyre szenvedélyesebben csókolóztunk, majd felemelt így a lábammal a derekát öleltem ameddig ő a combomat és a fenekemet fogta. Megakart szólalni de nem engedtem neki, csak az ajkaira vágytam, de nagyon.  Elindultunk a szoba felé de hirtelen a kanapén találtam magunkat. A csókjainkat a nyelvünkkel mélyítettük el, majd hirtelen felálltunk de a szobáig menet sem hagytuk abba az eddigi tevékenységinket, én pedig azzal bonyolítottam  ezt a mámort, hogy miközben nem válltak el egymástól az ajkaink, addig én vakon gomboltam ki az ingjét. Végre beértünk a szobába és kezdődhetett az éjszaka. Reggel amikor felkelltem rögtön a férjem felé fordultam. Mosolyogva csavargatta a hajamat egészen addig ameddig meg-nem csókoltam. - Akkor megbocsájtasz? - nézett rám. - Mit gondolsz? - vigyorogtam rá miközben a kezemet a meztelen mellkasára helyeztem. Persze nem az kaptam válasznak hogy azt gondolja igen hanem természetesen egy csókot kaptam. - Anya - hallottam meg a lányom hangját. Belebújtam a köntösömbe és rohantam a szobájába. - Itt vagyok tündérem. Fáj valahol? - ültem le mellé. - A fejem és a hasam. - nyöszörgött. Megnéztem hogy van-e láza és sajna elég meleg volt a homloka. 40 fokos lázzal nem csodálom hogy fáj a feje. Tettem a fejére vizes rongyot, majd telefonáltam az orvosnak hogy jöjjön ki a lányomhoz.Adtam neki még egy bögre teát, normaflor-al aztán hűtő-fürdőztünk egyet. Mire kiért az orvos kicsit lentebb ment a láza de már köhögött és a fájdalom áttért a mellkasára. Nagyon megijedtem mivel jól emlékszem arra az estére amikor fulladoztam, szédültem és elmomdhatatlanul fájt a fejem. Az orvos megvizsgálta a lányomat, írt fel köptetőt, és lázcsillapítót majd azzal a mondattal távozott hogy ha nem javul vagy rosszabodik az állapota hívjuk ki a mentőket. Végig a lányommal voltam ameddig German Ruggeval szórakozott meg stb. A lányom elaludt én pedig aggódó szemekkel vizslattam őt. - Szerelmem, elmegyek a gyógyszertárba, viszem Rut is. - állt felém German. -Oké - válszoltam hallkan de a lányomról egy pillanatig sem emeltem le a tekintetem. - Szerelmem, nyugodj meg rendbe fog jönni. - bíztatóan mosolygott rám miközben leült mellém. - Tudom, csak féltem őt. Olyan kis törékeny . - döltöttem a fejemet a vállára ő pedig magához karolt. - Hidd el én is féltem. - nyomott egy puszit a fejemre majd elindult. Még mindig az alvó tündéremer amikor Bex hívott. - Szia, mizus? - vettem fel. - Szia be kellene jönnöd forgatni tudod, hétfő van. - világosított fel. - Ne haragudj teljesen el felejtettem. Vale beteg nekem pedig teljesen kiment a fejemből. Szólok Flórának és megyek. - majd le tettem a telefont és hívtam mini Parrillat. - Szia, át tudnál jönni? - kérdeztem. Válsz helyett besétált hozzánk. -  Te vagy a legjobb. Az a helyzet hogy Valeria beteg. German nem sokára hozza a gyógyszereket úgyhogy ha ideért akár mehetsz is, de  ha van kedved maradj. - nyomtam egy puszit az arcára és mentem forgatni. Át öltöztem, smink, át néztem a szöveget és kezdhettünk is.  Persze folyton Valeria járt az eszembe így kb. 50x rontottam el. - Angie, könyörgöm próbáld meg nem elrontani a szöveget. - kiáltotta Edward a székéből. - Oké, sajnálom. - tényleg nem szándékosan csinálom... Végre sikerült a jelenetem így én le is léptem. Hazafelé száguldottam amikor megcsörrent a telefonom. - Szia, mondd. - szóltam bele a készülékbe. - Angie már vagy 20x kerestelek. Valeriával be kelett jönnöm  kórházba mert köhögő rohamot kapott és lázas volt.  Ru is velem van. - a többi nem érdekelr szadtam az autómig majd padlóig taposva a gázt, elindultam a kórházba. Mivel az albumaimnak és a sorozatnak köszönhetően eléggé ismertté válltam ezért egy magán klinikára jelentettem be magunkat és a gyerkeket is hogy ha ilyen van mint most a rajongók ne táborozzanak ott. Amint beértem rögtön a férjemmel találtam szembem magam. - Hol van? - rohantam hozzá kétségbe esetten. De igazán akkor ijedtem meg amikor megláttam a könnyeket a szemében...

22
June
Germangie 170

Jó olvasást <3

Csak egy bloggerina

 

Amikor az ajkaink találkoztak én akaratlanul is elhúztam a fejem és bementem a szobámba. - Kicsim.. - ült az ágyamra. Én csak feküdtem az oldalamon és hagytam hogy az arcomon végig folyjanak azok a könnyeim amelyek az emlékeim emlékeit őrizték. - Beszéljük meg. - simogatta a karomat. - Nem tudom elfelejteni az elmúlt másfél évet és akármennyire is szeretlek nem tudok rögtön megbocsájtani. Itthagytál, egy levélben írtad meg a hazugságokat amint az kiderült, de amikor elolvastam azt a levelet - még mindig normál hangon beszéltem - több millió darabra hullot a szívem. Zokogtam a hideg kövön és újra és újra lejátszódtak benne a közös emlékeink. Aztán elmentelek megkeresni de reménytelen volt az egész. Amikor hazajöttem bele kellett törődnöm hogy nem vagy többé. Persze, minden apró dologról eszembe jutott egy emlék, egy közös pillanat. Amikor vissza gondoltam az elmúlt évekre mindig, mindig - hangsúlyoztam újra - újra felgyulladt bennem a remény egy apró szikrája ami már már kezdett kialudni. Sajnálom, de kérlek adj egy kis időt. - fordultam meg közben arra az oldalra amelyiken German ült. Amint elmondtam ami belül bántott German csak némán ült egy darabig aztán felállt. Nem vártam meg amíg kimegy az ajtón inkább behunytam a szemeimet és a maradék nedvességet is lefolyattam az arcomon. A szemeim legközelebb 1 perc múlva látták újra a szobám falait mivel German nem kiment hanem mellém feküdt. Magához fordított aztán oda is húzott. - Megértem, én is így lennék ha te tetted volna ezt. De remélem tudod hogy értetek csináltam. - adott egy puszit a fejemre. - Tudom. - bújtam hozzá és beszívtam az illatát - Annyira hiányoztál! - szipogtam miközben letöröltem a könnyeimet. - Te is nekem! Elmondhatatlanul! - húzott mégjobban magához és amennyire csak tudott a karjaiba zárt. Így feküdtük át némán a fél délutánt addig, ameddig Lana nem írt hogy most szálltak le és hogy nem tudnák-e valami kaját csinálni mert farkas éhesek, úgyhogy neki láttam a csapat közös kedvencéhez a Quesadilla-hoz (keszádijá/a). German ment a boltba én addig megcsináltam a torilla (tortijja) lapokat, úgy kb. 100-at. Amint German megjött a zöldségekkel, megcsináltam belőlük a töltelék. 2 perce sem voltam kész amikor a csapat bőröndöstől rontott be hozzánk. - Ang/Angie - ki hogy mondta a nevemet miközben egyszerre ölelgettek. - Annyira hiányoztatok! - öleltem Jent, Lanat és Bexet mivel ők öleltek át a többiek pedig őket. - Te is nekünk - adott az arcomra egy puszit Bex. - Angie, nem akarok bunkó lenni de - kezdett bele Colin de félbe szakítottam - Az asztalon van a kaja. - nevettem el magamat majd mindenki vett magának 2 vagy 3 db töltött tortillát és ki hova tudott ülni ott evett. - Angie beszélnünk kell. - hívott magukkal ki az ajtó elé Eddy és Adam. Kimentem velük de már előre félek hogy az állásomnak lőttek. - Mondjátok. - álltam meg velük szemben. - Nézzd reméljük hogy megbocsájtasz nekünk ha azt mondjuk hogy nem biztos hogy újra benne leszel a sorozatban. Eddig úgy volt hogy sohaországba ragadtál, de nem tudtak elhozni onnan. Szereztünk egy lányt aki hasonlít rád vele forgattuk a jelenteket. De mivel már 4 résszel túl vagyunk azon hogy ott ragadtál.  -  itt Ad félbe szakított Eddyt -  Szerintem megoldható hogy vissza kerülj. - mondta mire nekem az eddig kétségbeesett arcom nyugodtabbra változott - Hirtelen vissza térsz, megtudtál szökni. A részleteket meg holnap kidolgozzuk, gyertek menjünk be. - engedtek előre a srácok majd engem követett, Edward és úgy jött be utánunk Adam. Mindenki némán nézett ránk, gondolom ők is azt várták hogy elmondjuk mi lesz a sorsom. - Mi az miért vágtok ilyen arcot? - néztem rájuk. - Hát.. tudod...izé.. - mindegyik csak dadogott. - Na jó emberek hivatalosan is bejelentjük a szomorú hírt, - erre mindenki " én meghalok" féle fejet vágott - hogy Angie csak pár résszel később áll munkába. - mosolyodott el a végére Ed. Mindenki fellélegezett aztán tapsoltak. A nagy zajra a kislányom még nem ébredt fel. Rugge most ébredezett amit a sírásával a tudatomra is adott. Bementem érte, kihoztam, megitattam majd leültem vele a kanapéra. - Angie... - jött oda hozzám vigyorogva Lana. - Tessék, itt van a pót fiad! - adtam oda neki nevetve Rugget. Szinte Lana már a srácok pót anyukájuk.  Valeria álmosan tántorgott ki a szobájából. Amint meglátott minket az apjával a tömegben oda jött hozzánk majd beült az ölembe. - Anya, csinálsz kakaót? - dölt rá a mellkasomra. Amint megszólalt mindenki abba hagyta a beszélgetést és rá figyelt. - Mi az? Miért néztek rám? - mért végig mindenkit Valeria a szemeivel. - Te, te beszélsz! - dadogott Emily, Ginni és Robert. - Ez nem újdonság. - villantott egy angyali mosolyt a lányom - mindenki szokott beszélni. - magyarázta.  - Drágám amikor elmentünk még nem beszéltél, nekünk újdonság. - mosolygott rá Sean. - Jaaaa, hupsz. - és itt mindenkinek vége volt, csak nevetni tudtunk. - Ang a lányod lopja a szövegem. - nézett rám röhögve Bex. - Észre vettem. - nevettem én is. - Anyuuuuu, akkor kaphatok kakaót? - nézett rám a lányom. - Persze, gyere kincsem. - próbáltam abba hagyni a nevetést és elmentem csinálni egy bögre kakaót. - Itt is van. - emeltem az ölembe Valeriát amikor leültem.  - Már te is macska benzint iszol? - nézett rá a lányomra Ad amikor vissza jött. Természetesen a röhögés most sem maradhatott el. Macska benzin most komolyan...ebből az emberből csak úgy jönnek a dolgok. Este kilenc óra felé mindenki hazament és én, illetve mi pedig elkezdhettük az esti rutint. Fürdés, fogmosás és alvás. Én fürdettem Rugget ameddig German Valeriával volt elfoglalva. Rugge már aludt amikor leültem a konyhába. German bevitte a lányunkat a szobába majd kijött. - Jössz? - állt a hátamhoz German. - Megyek - állt fel fáradtan aztán beballagtunk a lányomhoz. Miután 2 mese után nem aludt el nem tudtunk mit csinálni beszélgettünk vele. - Anya, énekeltek nekem apuval? - váltott hírtelen témát, egy nagyon rossz témát - Kérlek, kérlek! Mióta apa elment még zenét se hallgattunk! Na kérlek! - erre German is rám kapta a tekintetét. - Majd apa énekel neked drágám. Én megyek lefekszem aludni. - adtam neki egy puszit majd elmentem zuhanyozni. Amikor kijöttem a férjemmel találtam szemben magam. - Beszélnünk kell. - nézett rám komolyan. - Rendben, miről? - tettettem a szőke nőt, pedig jól tudtam hogy arról akar beszélni amit a lányom hozott fel. - Azóta nem hallgattál zenét mióta eltüntem? Miért? - mentünk be a szobába. -ja, hogy az. Azért mert a zene rád emlékezetett. Nem akartam tudomást venni arról hogy van még egy dolog ami miatt nem tudlak elfelejteni. - öltöztem át közben pizsamára. - Szerelmem, megígérem hogy soha többé nem megyek sehova! Itt maradok veled addig, ameddig a halál el nem vesz tőled! - fogta meg a kezem és mélyen a szemembe nézett. - Biztos? - néztem rá bizonytalanul. - 1000% - mosolygott rám majd megakart csókolni de a csók helyett inkább csak szépen megöleltem...... Ez a nem érünk a másikhoz játék már 3 hónapja megy.....