29
október
Germangie 198

Sziasztok! Először is sajnálom hogy sokáig nem volt rész! Elkezdtem a gimnáziumot, meg kell szoknom az elvárásokat, természetesen több a tananyag is de igyekszem mindent megtenni annak érdekében hogy tudjatok olvasni! Viszont el kell hogy áruljam nektek hogy a vége fel közeledünk. Ezen kívül még két részt fogtok olvasni a blogon. A 200. rész lesz a befejező rész. Hogy lesz-e folytatása egy másik blogon nem tudom, még semmit sem tudok, de addig is jó olvasást mindenkinek! ( ha lesz folytatása azt jelezni fogom )

Emily F. Blake

- Általában a "beszélnünk kell"- el kezdődő beszélgetések 80%-a rosszul kezdődik. - sóhajtottam miközben hátra dőltem. - Muszáj beszélnünk arról hogy te mit akarsz. - nem nagyon értettem mire akar kilyukadni. - Miről beszélsz? - felültek miközben a lábaimat az ölébe helyeztem. - Már megbeszéltük hogy nekem mi az utolsó vágyam de azt hogy te mit szeretnél...arról nem beszéltünk. - kezeit a lábamra rakta majd a szemeimet fürkészte de én menekülni akartam a tekintete elől. Folyamatosan előre néztem, ez olyan téma amiről a legkevésbé szerettem volna beszélni. Felálltam majd az előttünk elterülő tóhoz siettem. - Ang, kérlek. - utánam jött és a karomnál fogva magához húzott. - Amit akarok szinte lehetetlen. - újra a könnyeim rabja lettem, eluralkodott rajtam a félelem és a szorongás. - Mi az? - megfogta az egyik kezemet a másik szabad kezével pedig letörölte a könnyeimet. - Te - szinte suttogtam majd pár másodperc után a szemébe néztem és folytattam - Azt akarom hogy velem legyél. Veled akarom látni ahogy Valeria az első szalagját nyeri a lovas versenyeken, veled akarok szurkolni Ruggero első kosár vagy foci mérkőzésén, azt akarom hogy ott legyél amikor a kislányunk megszületik, hogy amikor felsír te vedd először a kezedbe és te add át nekem. Azt akarom hogy ott legyél amikor haza megyek a kicsivel és amikor bemutatom a testvéreinek, hogy akkor is ott legyél amikor először felnevet és amikor kimondja az első szavát. Amikor járni kezd. Azt akarom hogy ott legyél velem amikor le érettségiznek, főiskolára és egyetemre mennek. Veled akarok élni és veled akarok megöregedni, veled akarom leélni az életem. De ezek mind vágyak és azok is maradnak valószínűleg mivel valaki odafenn nagyon nem akarja hogy sikerüljenek a dolgok - a könnyeim szaporábban folytak mint eddig bármikor, az utolsó mondatom zokogva üvöltöttem. Dühös voltam és nem tudtam felfogni hogy nincs sok hátra. - Ssssshhhhh - magához ölelt, az egyik kezével a hátamat simogatta a másikkal magához szorított miközben megnyugtatóan nyomott apró csókokat a homlokomra. - Azt akarom hogy menjünk vissza és próbáljuk meg  a műtétet. Tudom önző vagyok mert azt kérted jöjjünk haza de szükségem van rád. Nem csak nekem hanem a gyerekeknek is. - a hangom elcsuklott majd kezemmel az arca után nyúltam és óvatosan megsimítottam. - Rendben. Menjünk vissza. De ha vissza megyünk folytatod a színészkedést. Miattam mondtál le róla de ekkora áldozatot nem kell hoznod. Se értem se másért. - egy utolsó puszit nyomott a fejemre majd kézen fogva vissza sétáltunk a hintaágyhoz. - Nem érted tettem, hanem értünk. - mélyen a szemébe néztem, elengedtem a kezét és hosszan megcsókoltam. A szomorúan eltöltött perceink után az egész délutánt át nevettük. Olyanok voltunk mint két rossz kamasz gátlások és határok nélkül.  - Mindjárt besötétedik, ideje lenne vissza menni. - javasoltam amit férjem helyeselt is így felültünk a lovakra és vissza vágtáztunk a farmra. Lisa és Jack a tornácon lévő padon ülve vártak minket. Amint megálltunk a négylábúakkal férjem rokonai hozzánk siettek. - Jól éreztétek magatokat? - Lisa megsimogatta lovát majd bekísért minket az istállóba. - Nagyon jó volt nem beszélve a tájról és a lovakról, Valeria imádta volna. - áradoztam miközben elkezdtem le nyergelni Ígéretet. - Ki az a Valeria? - az elhangzott kérdés után Germanra emeltem a tekintetem és azzal a bizonyos nézésemmel néztem rá. - Te nem mondtál el semmit igaz? - összefontam karjaimat majd választ adtam a nagynéni kérdésére - Lisa nekem rettentően aranyosnak és szimpatikusnak tűnsz és kedvellek de ezek után valószínűleg el fogsz ítélni úgyhogy örülök hogy megismerhettelek. - majd egyszerűen elkezdtem mesélni az élettörténetemet - Valeria a lányunk és van egy fiúnk is Ruggero és úton van a következő kislányunk. Violettát nem tudom ismered-e de German előző feleségét biztosan. - a nyerget a helyére tettem. - Persze, Vilut is és Mariat is ismerem, ismertem, de szerintem ezt a beszélgetést folytassuk bent. - miután bent egy tea mellett leültünk folytattam a történetet. - Maria a nővérem volt. Germannal tizenhat éves koromban találkoztam és rögtön beleszerettem- férjemmel egymásra mosolyogtunk - de én apával elköltöztem és a testvérem pedig itt maradt. Egymásba szerettek és German Mariat vette el, nem engem de a múltnak egy percét se bánom. Egyszerűen imádom az unokahúgomat és rettenetesen hálás is vagyok neki. Ahogy elfogadta a helyzetet, elfogadta a kapcsolatunkat és a testvéreit is. - kavargattam a teámat majd German folytatta a mondandómat. - Angievel olyanok mint anya és lánya de tényleg. Mindenben támogatják egymást és mindketten ugyanolyan önfejűek is. - erre a mondatára felkaptam a fejemet. - Azért téged sem kell félteni German. - Jack is csatlakozott hozzánk. Levette a kalapját és a kabátját majd miután adott egy csókot a feleségének leült mellé és én folyattam. Jött a szokásos történet, a nevelőnő az hogy nem énekelhetett Violetta az esküvő és a többi. - Angie, drágám miért ítélnélek el? Csodállak amiért kiálltál a szerelmedért és nem hagytad hogy a saját feje után menjen az unokaöcsém. És hálás is vagyok amiért Violetta életében vagy és hogy segítettél Germannak felnevelni őt. Köszönöm neked, és persze nagyon szívesen megismernénk a család többi tagját. - ez a nő egyszerűen fantasztikus volt. - Gyertek el hozzánk holnap ebédre. - javasolta German de Jack ellenkezni kezdett. - Gyertek ti és akkor elmegyünk túrázni is. - meg kell hogy mondjam ez az ötlet jobban tetszett. - Rendben, akkor holnap. - búcsúzkodtunk majd beszálltunk a kocsiba és haza indultunk. A tanyáról kivezető úton elaludtam és legközelebb csak akkor ébredtem fel amikor férjem apró puszikkal hintette be az arcomat és a nyakamat. - Megérkeztünk. - a lélegzetem már kicsit sem volt olyan egyenletes mint amikor aludtam főleg miután felébredtem. German még mindig a nyakamat csókolgatta és hogy teret adjak neki hátra döntöttem a fejemet.  - Menjünk be - suttogtam majd kicsatoltam az övemet férjemmel egyetemben és kiszálltunk a járműből. A kulcsaimat kutattam a táskámban amikor German magához húzott és ráérősen megcsókolt. Egyre szenvedélyesebben harcoltak az ajkaink egymással egészen addig amíg levegő után nem kapkodtunk. - Folytassuk fent. - nem kellett többet mondanom két percen belül a szobánkban voltunk és élveztük az éjszakát. A reggeli órákban ébresztett fel a hűs szellő amely a nyitott ablakunkon libbent be a szobánkba. Lassan kinyitottam a szemeimet majd az órára nézve vettem tudomásul hogy lassan a gyerekek is kelnek ezért nincs értelme vissza aludni. A fehér plafonunkat bámulva ábrándoztam azon hogyan fog eltelni az ebéd. Reméltem hogy kislányomnak is oly annyira fog tetszeni Heartland mint nekem. Tíz perc ábrándozás után erőt vettem magamon, felöltöztem majd lementem a konyhába hogy megigyam a szokásos teámat. A konyhában Olga és Violetta már valamin nagyon nevettek de amikor beléptem unokahúgom elhallgatott. - Mi az? Miért lett hirtelen ilyen csend? - a teás doboz után kutakodtam. - Nénikém! - ölelt át hátulról Vilu - Hogy aludtál? - mosolygott rám. - Jól, nagyon jól köszönöm. - adtam egy puszit az arcára majd a vízforralóba öntöttem a megfelelő mennyiségű vizet. - Hát ahogy hallottam kétlem hogy túl sokat aludtál az este. - kávéját kavargatva vissza ült a székére. - Legközelebb halkak leszünk. - kicsit kínos volt de muszáj volt valamit mondanom rá. Nem mentegetőzhetek mindig, hiszen ő is felnőtt és én is. - De én se szólta soha ha itt volt a férjed úgyhogy téma lezárva. - bögrémbe tettem a filtert és ráöntöttem a vizet majd leültem Violetta mellé. - Ezek a reggelek egyre érdekesebbek. - reggeli készítés közben Olga is csatlakozott a beszélgetésünkbe, ami egészen addig jó volt amíg a tojás illatától nem kapott el a hányinger és nem céloztam meg szélsebesen a wc-t. Miután végeztem a wc kagyló ölelésével a csap alatt lévő szekrények döntöttem a hátamat. Próbáltam magam összekaparni a földről de nem nagyon volt sok erőm hozzá. - Jól vagy? - Violetta dugta be a fejét az ajtón én meg csak bólogattam amikor legszívesebben helyben meghaltam volna ettől az érzéstől. - Segítek, gyere. - óvatosan felsegített a földről majd fogat mostam és vissza mentünk a konyhába. - Azt hiszem a tojást ki kellesz húzni az étlapról. - hangosan gondolkozott Olga miközben már készítette nekem a melegszendvicset. - Jó reggelt! - mindketten puszit kaptunk a fejünkre Viluval az apjától majd kávét töltött magának. - Jó reggelt! - motyogtam miközben azon voltam hogy ne szédüljek le a székről. - Jól vagy? - férjem mögém állt majd a vállamra tette a kezeit és próbált a széken tartani. - Persze, csak reggeli rosszul lét. - a mellkasára nehezedtem és becsuktam a szemeimet. Lassan kezdem elzárni a zajokat a külvilágból, szinte már majdnem aludtam amikor German hirtelen felemelt. - Tegyél le! - a szemeim rögtön kinyitódtak a lábaim pedig a talajt keresték. - Nyugalom, csak azt hittem elaludtál és nem akartalak felébreszteni. - mentegetőzött. - Legközelebb ébressz fel. Megyek megnézem a gyerekeket. - majd a gyerekek szobájába mentem. Az ajtóban sikerült velük, ritka az ilyen pillanat amikor egyszerre ébrednek. - Mami! - álmos hangon, egy emberként szólítottak és öleltek meg gyermekeim. - Jó reggelt! - puszit nyomtam mindkettőjük arcára majd leguggoltam hozzájuk - Menjünk le, reggelizzünk és közben beszélgetünk egyet, okés? - ideje tudomást szerezniük a kishúgukról. Kislányom nem mondott semmit csak felém nyújtotta a kezeit jelezve ezzel hogy az ölembe szeretne lenni. Felemeltem Valeriat majd ő a nyakamba temette a fejét miközben átkarolta azt. Rugge követni szerette volna nővére példáját de számomra ez már sok volt. Szerencsére Violetta időben érkezett így én kislányomat vittem míg ő kisöccsét hozta le a konyhába. Vale nem mozdult a kezeim közül még akkor sem amikor apukája a képbe került, pedig még a vak is látja hogy kislányom tipikus apás kislány. - Anya, mit akartál mondani? - suttogta a fülembe kislányom. - Kérdeznék valamit. - mély levegőt vettem és egyszerűen ki mondtam - Mi lenne ha lenne egy kis tesótok? - a két kicsi rögtön felkapta a fejét majd megpillantottam a hatalmas mosolyt ami az arcukon terült el. - Hol van? - Ru izgatottan az ölembe ült úgy hogy a nővére is elférjen - Anya hol van? - Valeria rögtön keresni kezdte pedig nem is sejtette milyen közel van hozzá. - Anya pocakjában. - boldogsággal töltött el az a látvány amikor férjem mosolyogva nézett ránk. - Megetted?! - kisfiam olyan ijedt arccal nézett rám mintha a mamája egy kannibál lenne. - Nem, drágám nem ettem meg - el nevettem magam majd folytattam - ez egy kicsit bonyolultabb majd ha nagyobb leszel akkor már érteni fogod. - túrtam széjjel az amúgy is kócos tincseit. - Milyen nagy? - csillogó szemekkel nézett rám majd a hasamra. - Olyan nagy mint Violetta. - rá mosolyogtam majd lányomra néztem aki még mindig a pocaklakómat simogatta és beszélt hozzá. - Ne egyetek túl sokat, ebédre elmegyünk egy különleges helyre. - figyelmeztette German gyerekeinket mielőtt tele eszik magukat. - Hova megyünk? - érdeklődött Vilu. - Lisa nénihez. - mosolygott. -Itthon vannak? Annyira régen láttam őket. Körülbelül 14 éves lehettem. - emlékezett vissza Violetta. Reggeli után még sokáig az asztal körül ültünk és beszélgettünk. Annyira régen voltunk már így, egy családként egy asztalnál hogy az valami hihetetlen. - Szerintem öltözzünk ha nem akarunk elkésni. - az órára pillantottam ami fél tizenegyet mutatott, így ideje volt készülődni. Olga és Ramaillo elvállalták hogy felöltöztetik a kicsiket így én nyugodtan készülődtem és foglaltam el a szobánkhoz tartozó fürdőt. Fél tizenkettőre elkészült a család így neki vágtunk az útnak. Egy óra alatt odaértünk és kivételesen egyik gyermekem sem aludt el. - Lisa néni ! - Violetta két másodpercen belül kiugrott a kocsiból és Lisaval egymást ölelték. - Édes Istenem, te felnőttél. A francba is, öregszem. - nevetett majd jobban szemügyre vette rég nem látott rokonát miközben kicsomagoltam a számára ismeretlen gyerekeket. Kislányom German ölében talált menedéket a hirtelen emberek ellen míg kisfiam az én karjaim között bujkált. - Kicsim, őt itt Lisa néni a nagymamád testvére. - kisfiam a "nagymama" szó után Lisara figyelt majd ő sikeresen el varázsolta Ruggerot. - Apa nézd, lovak! Mindenhol! - kislányom amint elő mert jönni észre vette a minket körül vevő csodás állatokat. - Gyere megmutatom a többit. - Valeria rögtön kimászott az apja karjaiból és kézen-fogva sétáltak Jackel az istálló felé. - Anya, én is mehetek? - kisfiam kérdésére bólintottam ő pedig Lisaval ment a lányomék után Violettával a nyomukban. Nem sokkal a később mi is csatlakoztunk a családunkhoz. A gyerekek nagyon izgatottak lettek de mielőtt elindultunk volna a tóhoz bementünk ebédelni. A három fogásos ebéd után személy szerint fél órát pihentem miután a többiek után mentem az istállóba.  - Anya, nézd milyen édes ez a póni! - Valeria a tipikus legaranyosabb hangját elővéve kiáltott fel. - Az a neve hogy Cukorfalat és nem hiszed el de ő is 7 éves. - az örömtől hogy egy idős Cukorfalattal szinte ugrált a póni mellett. - Tényleg nagyon édes. - helyeseltem kislányomat. - Mi lenne ha megtisztítanád, utána segítek fel nyergelni neked és elmennénk mint túrázni. -  Lisa lányom felé nyújtotta a szerszámot Valeria pedig a keféért nyúlt és rögtön hozzá látott a póni megtakarításának. - Anya de én nem tudok lovagolni. - pityeredett el kisfiam. - Semmi gond majd velem ülsz jó? - vettem a karjaimba Rut. - Anya úgy értette hogy velem. - korrigált a férjem én pedig bólogattam. Miután felnyergeltem a pónit Ígérethez mentem hogy vele is azt tegyem amit Cukorfalattal. German Pegazust nyergelte fel Violetta pedig egy számomra ismeretlen fekete lóval foglalatoskodott. - Ő kicsoda? - mellé léptem és megsimogattam a lovat. - Spartan. Ő volt anya lova és miután meghalt vele vészeltem át a rosszabb időszakot. Ők ugyanúgy érzik a veszteséget mint mi. - kihozta a bokszból majd kisétált a pajtából. - Mehetünk? - körbe néztem majd mindenki igenlő válasz adva sétált ki az udvarra. German felült lovára én pedig odaadtam neki kisfiúnkat. A biztonság kedvéért egy futószárat kötöttem Cukorfalatra hogy még véletlenül se szaladjon el Valeriával. Miután mind elkészültünk elindultunk a tóhoz. - Anya de nekem nem kell futószár tudok lovagolni. - reklamált kislányom. - Tudom de nem szeretném ha bajod esne. - magyaráztam neki az okot amiért futószáron lovagol mellettem. - De anya! - újra kezdte de én a szavába vágtam. - Nincs semmiféle de Valeria. - zártam le a vitánkat. Fél óra múlva a tisztásra értünk és boldogsággal töltöttel az, hogy a gyerekeknek is ugyanúgy tetszett a táj mint nekünk. Uzsonna gyanánt le terítettünk plédeket majd Jack és a felesége által készített finomságokból válogattunk. Nem sokkal evés után vissza indultunk a tanyára. A gyerekek miután megérkeztünk végig arról áradoztak hogy mennyire jól érezték magukat és az volt a legfőbb kérdésük hogy mikor megyünk újra. Miközben szaporán próbáltam válaszolni a kérdéseikre egy hatalmas zajra lettünk figyelmesek, Körbe néztem a pajtában majd megpillantottam férjemet ahogy a földön van és nem tud felállni.

28
augusztus
Germangie 197

Az iroda padlóján ültünk az ajtónak dőlve miközben férjem próbált megnyugtatni, ami 10 perc után sikerült is neki.  Amint abba maradt a sírásom ő felállt mellőlem majd az egyik fiókból előhúzott egy mp3 lejátszót. - Ha már bevittek a műtőbe akkor ezt hallgasd meg - látva hogy mennyire fáj neki, újra sírva fakadtam.

* 3 hónappal később *

Tíz óra körül ébredtem - ami meglehetősen meglepett mivel általában a gyerekkel kelek már nyolc óra körül - majd hozzá láttam a reggeli rutinomhoz. Ki keltem az ágyból, felöltöztem majd egy halvány sminket vittem fel. A szemeim alatt megpróbáltam eltüntetni a hatalmas táskákat és karikákat - kevés sikerrel. A kertből nevetés hallatszott fel így ki pillantottam az ablakon. Rugge lent volt Violettával a medencében, így elindultam hozzájuk. Kinyitottam az ajtót és ezzel a lendülettel a földre küldtem a lányomat. - Valeria! - kiáltottam kislányom nevét majd ki rohantam kicsimhez aki törökülésben ült a földön és nevetett. - Ez vicces volt, még egyszer! - nevetett míg én megnéztem hogy vérzik-e a feje vagy van-e rajta egyéb sérülés, de szerencsére nem volt. - Biztos jól vagy? - guggolt le hozzánk férjem is.  - Apa jól vagyok. Csak szólni akartam hogy Olga anya kedvencét csinálta reggelire és hogy kelljetek fel. - kislányom felállt a padlóról majd sietett a testvéreihez akik még mindig a medencében voltak. - Jó reggelt! - hátulról karolt át, a kezeit pedig az kis méretű pocakomra helyezte. Egy puszit nyomott a fejemre én pedig a hátamat neki támasztottam a mellkasának. - Emlékszel arra a gyönyörű  dalra amit pár hónapja írtál? - kérdezte miközben egy puszit nyomot a nyakamra. - A How Does A Moment Last Forever-re gondolsz? - mosolyogtam. - Igen. Imádom, hogy amikor nem tudod magad szavakkal kifejezni írsz helyette egy dalt. - száját a fejemnél tartotta miközben beszélt így éreztem ahogy elmosolyodik. - És tudod miért imádom? - kérdezte miközben felé fordultam. - Miért? - mosolyogtam. Egy pillanatra sikerült elfelejtenem minden bajomat. A szemébe néztem és kizártam a külvilágot. - Mert ez is közös bennünk. - rám mosolygott majd finoman megcsókolt. - Ezzel azt akarod mondani írtál egy dalt? - homlokomat az övének döntöttem. - Gyere - összekulcsolta ujjainkat majd a földszintre sietünk és leültünk a zongorához.

Pulling me further
Further than I've been before
Making me stronger
Shaking me right to the core, oh
I don't know what's in the stars
Never heard it from above, the world isn't ours
But I know what's in my heart
If you ain't mine I'll be torn apart

I don't know who's gonna kiss you when I'm gone
So I'm gonna love you now, like it's all I have
I know it'll kill me when it's over
I don't wanna think about it, I want you to love me now

I don't know who's gonna kiss you when I'm gone
So I'm gonna love you now, like it's all I have
I know it'll kill me when it's over
I don't wanna think about it, I want you to love me now

Love me now (love me now)
Love me now (love me now)
Oh, oh, love me now, oh, oh, oh, yeah
Love me now (love me now)
Love me now (love me now)
I want you to love me now

Something inside us
Knows there's nothing guaranteed, yeah
Girl, I don't need you
To tell me that you'll never leave, no
When we've done all that we could
To turn darkness into light, turn evil to good
Even when we try so hard
For that perfect kind of love, it could all fall apart

And who's gonna kiss you when I'm gone?
Oh I'm gonna love you now, like it's all I have
And I know it'll kill me when it's over
I don't wanna think about it, I want you to love me now

Love me now (love me now)
Love me now (love me now)
Oh, oh, love me now, oh, oh, oh, yeah
Love me now (love me now)
Love me now (love me now)
Love me now

Belül zokogott a lelkem de már eleget látott férjem szomorúnak. - Tényleg jók ezek a közös dolgok. - folyamatosan közelebb hajoltam hozzá majd ajkain össze forrtak. - Menj el valamelyik nap Viluval kettesben, oda ahová eddig csak ti mentetek. Szüksége van rád. Ő is szenved és össze van esve nagyon is. - simogattam meg az arcát majd felálltam. - Hová mész? - megfogta a kezemet és vissza húzott a székre. - Fürdeni, jössz? - összekulcsoltam kezeinket ő pedig felállt és elindultunk a kertbe. A testemet takaró ruhadarabokat a nyugágyra dobtam, megigazítottam a bikinimet majd belecsobbantam a medence kellemes vizébe. Férjem követte a példámat, pár másodperc múlva a családunk együtt szórakozott a vízben. A gyerekek egész délelőtt a medencében voltak, mi Violettával napoztunk a férjem pedig a gyerekekkel maradt a vízben. Nem sokkal később megebédeltünk a kertben aztán Violetta kishúgával ment a stúdióba én pedig kisfiammal kuporodtam össze a kanapén mesét nézni.Háromnegyed óra hupikék törpikék után Rugge elaludt így egy párnát tettem a karom helyére ami a fejét tartotta és kisurrantam a medencéhez. Férjem nekem háttal volt a medencében és a telefonját nyomkodta. Nem törődve azzal hogy mi lesz a mobillal fogtam magam és rávetődtem a hátára, ügyelve arra hogy a hasamat ne érje ütés. - A telefonom! - kapta el a combjaimat miközben a telefonjáért siránkozott ami a medencénk aljára került. - Úgy tudom vízálló. - nevettem miközben átkaroltam hogy véletlenül se essek le. - Az lehet, de most már eleget fürdött. - mielőtt észbe kaphattam volna már a víz alatt voltam, German hátán ő pedig a telefonját szedte ki a vízből. - Tele ment az orrom vízzel! - duzzogtam - Engedj el - követeltem de nem mentem vele sokra. - Így jár az aki a hátamra ugrik. - majd egy hirtelen mozdulattal helyet cseréltem, így nem a hátán voltam hanem az ölében. - Híztál. - nézett le a hasamra én pedig vállon ütöttem. - A gyereked eldöntötte hogy már négy hónap elteltével ideje mindenkinek tudni hogy ő is itt van. - kulcsoltam össze a nyakán a kezeimet majd férjem két másodpercen belül megcsókolt olyan éhséggel és vággyal amivel már nagyon régen. - Fúúúúj! - rögtön eltávolodtunk egymástól és egy emberként az ajtó felé fordultunk. - Anya, nem maradtál velem pedig megígérted! - karba tett kezekkel, toporzékolva szidott le Ruggero. - Megyek kincsem, csak megtörölközök. - ahogy kimondtam a szavakat German letett így gyorsan kimásztam a medencéből. - Ha végeztél beszélni szeretnék veled, valahol ahol senki nem zavar meg minket. - kacsintottam majd berohantam a házba egy törölközővel a fejemen. Kisfiamat újra álomba ringattam majd férjem keresésére indultam. Ma lesz az első ultrahang vizsgálat és szeretném ha eljönne velem. - Hát itt vagy. - léptem be a szobánkba - Kérhetek valamit? - kissé féltem a válaszától mivel mikor megtudta hogy terhes vagyok enyhén kiborult. - Akármit. - mosolygott én pedig vettem egy nagy levegőt. - Ma lesz az első ultrahangos vizsgálatom és szeretném ha eljönnél velem. - Germanra mosolyogtam ő pedig hozzám lépett megfogta a kezeimet és megcsókolt. - Kérned sem kell. - újra megcsókolt de nem tartott sokáig mivel a kopogás az ajtónkon szét választott minket. - Gyere! - kiáltottam majd Violetta jött be. - Véletlenül hallottam hova készültök, mehetek én is? - először rám majd apjára nézett én pedig bólintottam. - Most akartam szólni neked. - osztottam meg velük a fejemben motoszkáló gondolatot. - A csók előtt vagy után? - csipkelődött Violetta miközben előre ment. Mielőtt bármit szólhattam volna apa és lánya lementek a konyhába én pedig megbeszéltem Olgával hogy vigyázzon a gyerekekre. - Nyugalom Angie majd figyelek rájuk. - nyugtatott meg Ramaillo ami Olgát cseppet sem nyugtatta meg. - Maga szerint én nem tudok vigyázni rájuk, Ramaillo? - ez után a mondat után tudtam ideje elindulni. - Drágám, mehetünk? - sietősen mentem be a konyhába ahol a férjem és az unokahúgom sütit, szendvicset és innivalót csomagoltak egy kosárba. - Nem láttál semmit. - nézett rám German majd tovább adta Vilunak a kosarat és elindultunk. - Nem sétálunk? - érdeklődtem miután a családom az autó felé indult. - Kicsit fáradt vagyok, nagyon nagy baj ha nem sétálnánk? -miután bólintással jeleztem hogy nincs kifogásom ellene German nyitotta a kocsit, beültünk és indultunk. Az autó utata csendben tettük meg, szinte a mostanra vált kínos csend telepedett ránk. Megint. Amint oda értünk én szálltam ki először a járműből és rögtön besiettem. Családon kisebb része beszélgetve kullogott mögöttem. Örülten hogy végre tudnak beszélgetni, úgy mint régen, mint apa és lánya és nem úgy mint egy haldokló és a lánya. Leültünk a váróban majd tíz perc után behívtak minket. Számomra a vizsgálatok amiket az orvos végzett megszokattak voltak, hiszen ő a harmadik csoda az életemben. - Miért kell ennyi vizsgálat? Baj van? - fél óra után German nem bírta tovább szó nélkül. - Aggodalomra semmi ok, ezek rutin vizsgálatok. Mivel a felesége a 4. hónapban van ezért ilyenkor több vizsgálatra kerül sor. - Dr. Borden próbálta megértetni a férjemmel hogy ez normális bár a kinézetét ítélve nem nagyon hitte el. German az információ feldolgozása közben csak bólintott. - Szeretnék megtudni a baba nemét? - végül de nem utolsó sorban erre voltam a legkíváncsibb. Violetta az édesapjával együtt rám nézett én pedig bólintottam. - Rendben. - és már jött is a hideg zselé. - Úgy néz ki a kislányuk teljesen egészséges és szépen fejlődik. - az orvos ránk mosolygott én pedig a családomra néztem akik szintén úgy vigyorogtak mint én. A vizsgálat után Vilu a barátnőivel találkozott egy közeli kávézóban így elkísértük. - Sziasztok! - amint oda értünk megöleltem a lányokat ők pedig gratuláltak a kislányunkhoz. A lányokkal természetesen rögtön beszélgetni kezdtünk és észre se vettem hogy már egy órája az utca szélén állva trécselünk. - Drágám, mennünk kéne. - karolta át a derekamat a férjem. - Oké, de mielőtt mentek csináljunk egy képet. - vetette fel az ötletet Camila, így egymás mellé álltunk míg Vilu lőtt rólunk egy fotót. Miután elköszöntünk a lányoktól, férjemmel együtt az autónkhoz mentünk. - Hova megyünk? - érdeklődtem miután beültünk a kocsiba. - El megyünk egy különleges helyre. - gyors csókot nyomott a számra majd becsatoltuk magunkat és neki vágtunk az előttünk álló útnak. Már egy órája autókáztunk amikor egy kapun át egy számomra ismeretlen helyre érkeztünk.

 Már egy órája autókáztunk amikor egy kapun át egy számomra ismeretlen helyre érkeztünk

Végig gurultunk a körülbelül 10 km-es úton majd egy aranyos ház előtt leparkoltunk. - Gyere bemutatlak valakinek. - German, de jó újra látni! - egy szőke hajú nő jött ki a házból és férjemmel rögtön megölelték egymást. - Lisa,  te semmit nem változtál! - jelentette ki German miután jobban szemügyre vette a hölgyet. - German! Isten hozott! - egy idősebb férfi került elő aki úgy fogadta a férjemet ahogy nő is. - Jack! Te sem változtál sokat csak a hajad lett szürkébb. - nevetett miután elengedte a férfit. Mielőtt Jack vissza szólhatott volna a hölgy lépett oda hozzám. - Szia! Lisa vagyok, azt hiszem te lehetsz Angie. - mosolygott rám Lisa miután adtunk egymásnak két puszit. Gyönyörű mosolya és eszméletlen kék szemei rögtön szimpatikussá tették őt.  - Igen, örülök hogy megismerhetlek. - komolyan gondoltam amit mondtam csak tudtam volna hogy pontosan hol vagyunk és kik ők. - German említette hogy a város legszebb nőjét vette feleségül. Úgy néz ki nem viccelt. - Jack a bókjával olyan pirossá tett mint egy paradicsom. - Köszönöm. - rájuk mosolyogtam miközben German magához karolt és nyomott egy puszit a homlokomra. - Lisa Stillman az édesanyám testvére ő pedig a férje Jack Bartlett. - azt hiszem mondanom sem kell mennyire meglepődtem amikor bemutatta nekem  a nagynénjét. - Nagyon örülök. - a folytonos mosolygástól kezdett görcsbe állni a szám de nem bántam. Végre megismertem valakit a családjából. - Az istállóban már felnyergeltem nektek, ha gondoljátok mehettek is. - amit kiejtette Jack a "felnyergetlem"-et azonnal a lovakat kezdtem el keresni. Eddig fel sem tűnt hogy a körülöttem elterülő hatalmas mezőn mennyi ló van. - Akarsz pihenni vagy - Menjünk!- félbe szakítottam Germant és Lisaval az istállóba mentünk. - Ez a hely varázslatos. - egy kis patak csordogált a ház mellett, a patak mentén a lovak a mezőn és az aranyos kis ház is elragadó volt. - Örülök hogy tetszik a hely. Ültél már lovon? - érdeklődött miközben az istállóba értünk. - Igen, díj lovagoltam sokáig de utána már nem volt rá időm. - meséltem majd hirtelen megláttam egy gyönyörű lovat. - Ő itt Ígéret. - még mondott valamit Lisa de nem nagyon figyeltem, inkább a lóval voltam elfoglalva. - Elképesztően szép ez a ló. - folyamatosan simogattam a fejét. - Látom megismerkedtetek. - férjeink is megérkeztek, az enyém pedig a mellettem lévő hófehér lóhoz lépett. - Helló, öreg harcos. - paskolta meg az oldalát - Azt hittem Pegazus fog elbűvölni. - nézett rám German. - Ő is gyönyörű de Ígéretben van valami, valami különleges. - áradoztam az előttem álló barna lóról. - Mehetünk? - kérdeztem miközben felpattantam a lóra. - Menjünk. - férjem is nyeregbe szállt majd elindultunk. - Még soha nem beszéltél a családodról. - törtem a köztünk lévő, szinte kellemes csendet. - Nem nagyon szoktam beszélni róluk mert nem mindig vannak a közelben. Nekem csak ők vannak és ők általában Francia országban tartózkodnak. Nagyon régen találkoztam velük és már régen voltam itthon is úgyhogy gondoltam elhozlak ide. - nem hittem a fülemnek. Azt mondta itthon. - Te itt nőttél fel? - hitetlenkedve néztem rá ő pedig kinevetett. - Tudom nehéz elhinni, de igen. - nevetett tovább én pedig kezdtem feleszmélni a sokkból. - Verseny? - tértem át egy teljesen más témára. - Angie hiszen ügetni se tudsz nem hogy vágtázni. - újra csak nevetett. - Csak figyelj! - beindítottam vágtába a lovat férjemet pedig ott hagytam. Hallottam ahogy utánam kiabál hogy álljak meg mert előttem van egy kidőlt fa de nem érdekelt. Egy az egyben át ugrottuk Ígérettel. Amint a ló mind a négy patája újra a földön volt férjem felé fordultam aki rémült arccal vágtatott utánunk. - Te mikor tanultál meg így lovagolni és ugratni? - csodálkozva nézett rám German. - 3 éves koromban kezdtem el lovagolni de amikor elkezdtem a középiskolát át váltottam műkorira mert az benne volt az órarendben. - meséltem el életem legnagyobb hibáját. - Eddig ezt miért nem mondtad?! Tudod milyen szív infarktust kaptam amikor ugrottál?! - kissé lelkiismeret furdalásom lett amiatt hogy megijesztettem de élveztem is. - Bocsi. - közelebb hajoltam hozzá majd egy apró csókot leheltem a szájára. - Gyere mindjárt ott vagyunk. - ment előre én pedig mellé ügettem hogy ne maradjak le. Egy egészen elrejtett kis ösvényen mentünk át a fák és bokrok között majd egy gyönyörű tisztásra értünk. - Drágám, ez a hely gyönyörű! - kétszer is körbe kellett néznem hogy elhiggyem, tényleg ott vagyok.

- Tudtam hogy tetszeni fog! - elégedett vigyorral az arcán szállt le kockáról majd engem is le segített. - Az erdő közepére hogy tudtál egy ilyet kialakítani? - összekulcsolta ujjainkat miközben a hintaágyhoz sétáltunk. - Itt engedély nélkül senki nem lép más földjére, így nem rongálnak. - leültünk a hintaágyra és lazán meglöktük magunkat. - Beszélnünk kell. - már tudtam hogy jóra nem számíthatok.

28
augusztus
Germangie 197

Az iroda padlóján ültünk az ajtónak dőlve miközben férjem próbált megnyugtatni, ami 10 perc után sikerült is neki.  Amint abba maradt a sírásom ő felállt mellőlem majd az egyik fiókból előhúzott egy mp3 lejátszót. - Ha már bevittek a műtőbe akkor ezt hallgasd meg - látva hogy mennyire fáj neki, újra sírva fakadtam.

* 3 hónappal később *

Tíz óra körül ébredtem - ami meglehetősen meglepett mivel általában a gyerekkel kelek már nyolc óra körül - majd hozzá láttam a reggeli rutinomhoz. Ki keltem az ágyból, felöltöztem majd egy halvány sminket vittem fel. A szemeim alatt megpróbáltam eltüntetni a hatalmas táskákat és karikákat - kevés sikerrel. A kertből nevetés hallatszott fel így ki pillantottam az ablakon. Rugge lent volt Violettával a medencében, így elindultam hozzájuk. Kinyitottam az ajtót és ezzel a lendülettel a földre küldtem a lányomat. - Valeria! - kiáltottam kislányom nevét majd ki rohantam kicsimhez aki törökülésben ült a földön és nevetett. - Ez vicces volt, még egyszer! - nevetett míg én megnéztem hogy vérzik-e a feje vagy van-e rajta egyéb sérülés, de szerencsére nem volt. - Biztos jól vagy? - guggolt le hozzánk férjem is.  - Apa jól vagyok. Csak szólni akartam hogy Olga anya kedvencét csinálta reggelire és hogy kelljetek fel. - kislányom felállt a padlóról majd sietett a testvéreihez akik még mindig a medencében voltak. - Jó reggelt! - hátulról karolt át, a kezeit pedig az kis méretű pocakomra helyezte. Egy puszit nyomott a fejemre én pedig a hátamat neki támasztottam a mellkasának. - Emlékszel arra a gyönyörű  dalra amit pár hónapja írtál? - kérdezte miközben egy puszit nyomot a nyakamra. - A How Does A Moment Last Forever-re gondolsz? - mosolyogtam. - Igen. Imádom, hogy amikor nem tudod magad szavakkal kifejezni írsz helyette egy dalt. - száját a fejemnél tartotta miközben beszélt így éreztem ahogy elmosolyodik. - És tudod miért imádom? - kérdezte miközben felé fordultam. - Miért? - mosolyogtam. Egy pillanatra sikerült elfelejtenem minden bajomat. A szemébe néztem és kizártam a külvilágot. - Mert ez is közös bennünk. - rám mosolygott majd finoman megcsókolt. - Ezzel azt akarod mondani írtál egy dalt? - homlokomat az övének döntöttem. - Gyere - összekulcsolta ujjainkat majd a földszintre sietünk és leültünk a zongorához.

Pulling me further
Further than I've been before
Making me stronger
Shaking me right to the core, oh
I don't know what's in the stars
Never heard it from above, the world isn't ours
But I know what's in my heart
If you ain't mine I'll be torn apart

I don't know who's gonna kiss you when I'm gone
So I'm gonna love you now, like it's all I have
I know it'll kill me when it's over
I don't wanna think about it, I want you to love me now

I don't know who's gonna kiss you when I'm gone
So I'm gonna love you now, like it's all I have
I know it'll kill me when it's over
I don't wanna think about it, I want you to love me now

Love me now (love me now)
Love me now (love me now)
Oh, oh, love me now, oh, oh, oh, yeah
Love me now (love me now)
Love me now (love me now)
I want you to love me now

Something inside us
Knows there's nothing guaranteed, yeah
Girl, I don't need you
To tell me that you'll never leave, no
When we've done all that we could
To turn darkness into light, turn evil to good
Even when we try so hard
For that perfect kind of love, it could all fall apart

And who's gonna kiss you when I'm gone?
Oh I'm gonna love you now, like it's all I have
And I know it'll kill me when it's over
I don't wanna think about it, I want you to love me now

Love me now (love me now)
Love me now (love me now)
Oh, oh, love me now, oh, oh, oh, yeah
Love me now (love me now)
Love me now (love me now)
Love me now

Belül zokogott a lelkem de már eleget látott férjem szomorúnak. - Tényleg jók ezek a közös dolgok. - folyamatosan közelebb hajoltam hozzá majd ajkain össze forrtak. - Menj el valamelyik nap Viluval kettesben, oda ahová eddig csak ti mentetek. Szüksége van rád. Ő is szenved és össze van esve nagyon is. - simogattam meg az arcát majd felálltam. - Hová mész? - megfogta a kezemet és vissza húzott a székre. - Fürdeni, jössz? - összekulcsoltam kezeinket ő pedig felállt és elindultunk a kertbe. A testemet takaró ruhadarabokat a nyugágyra dobtam, megigazítottam a bikinimet majd belecsobbantam a medence kellemes vizébe. Férjem követte a példámat, pár másodperc múlva a családunk együtt szórakozott a vízben. A gyerekek egész délelőtt a medencében voltak, mi Violettával napoztunk a férjem pedig a gyerekekkel maradt a vízben. Nem sokkal később megebédeltünk a kertben aztán Violetta kishúgával ment a stúdióba én pedig kisfiammal kuporodtam össze a kanapén mesét nézni.Háromnegyed óra hupikék törpikék után Rugge elaludt így egy párnát tettem a karom helyére ami a fejét tartotta és kisurrantam a medencéhez. Férjem nekem háttal volt a medencében és a telefonját nyomkodta. Nem törődve azzal hogy mi lesz a mobillal fogtam magam és rávetődtem a hátára, ügyelve arra hogy a hasamat ne érje ütés. - A telefonom! - kapta el a combjaimat miközben a telefonjáért siránkozott ami a medencénk aljára került. - Úgy tudom vízálló. - nevettem miközben átkaroltam hogy véletlenül se essek le. - Az lehet, de most már eleget fürdött. - mielőtt észbe kaphattam volna már a víz alatt voltam, German hátán ő pedig a telefonját szedte ki a vízből. - Tele ment az orrom vízzel! - duzzogtam - Engedj el - követeltem de nem mentem vele sokra. - Így jár az aki a hátamra ugrik. - majd egy hirtelen mozdulattal helyet cseréltem, így nem a hátán voltam hanem az ölében. - Híztál. - nézett le a hasamra én pedig vállon ütöttem. - A gyereked eldöntötte hogy már négy hónap elteltével ideje mindenkinek tudni hogy ő is itt van. - kulcsoltam össze a nyakán a kezeimet majd férjem két másodpercen belül megcsókolt olyan éhséggel és vággyal amivel már nagyon régen. - Fúúúúj! - rögtön eltávolodtunk egymástól és egy emberként az ajtó felé fordultunk. - Anya, nem maradtál velem pedig megígérted! - karba tett kezekkel, toporzékolva szidott le Ruggero. - Megyek kincsem, csak megtörölközök. - ahogy kimondtam a szavakat German letett így gyorsan kimásztam a medencéből. - Ha végeztél beszélni szeretnék veled, valahol ahol senki nem zavar meg minket. - kacsintottam majd berohantam a házba egy törölközővel a fejemen. Kisfiamat újra álomba ringattam majd férjem keresésére indultam. Ma lesz az első ultrahang vizsgálat és szeretném ha eljönne velem. - Hát itt vagy. - léptem be a szobánkba - Kérhetek valamit? - kissé féltem a válaszától mivel mikor megtudta hogy terhes vagyok enyhén kiborult. - Akármit. - mosolygott én pedig vettem egy nagy levegőt. - Ma lesz az első ultrahangos vizsgálatom és szeretném ha eljönnél velem. - Germanra mosolyogtam ő pedig hozzám lépett megfogta a kezeimet és megcsókolt. - Kérned sem kell. - újra megcsókolt de nem tartott sokáig mivel a kopogás az ajtónkon szét választott minket. - Gyere! - kiáltottam majd Violetta jött be. - Véletlenül hallottam hova készültök, mehetek én is? - először rám majd apjára nézett én pedig bólintottam. - Most akartam szólni neked. - osztottam meg velük a fejemben motoszkáló gondolatot. - A csók előtt vagy után? - csipkelődött Violetta miközben előre ment. Mielőtt bármit szólhattam volna apa és lánya lementek a konyhába én pedig megbeszéltem Olgával hogy vigyázzon a gyerekekre. - Nyugalom Angie majd figyelek rájuk. - nyugtatott meg Ramaillo ami Olgát cseppet sem nyugtatta meg. - Maga szerint én nem tudok vigyázni rájuk, Ramaillo? - ez után a mondat után tudtam ideje elindulni. - Drágám, mehetünk? - sietősen mentem be a konyhába ahol a férjem és az unokahúgom sütit, szendvicset és innivalót csomagoltak egy kosárba. - Nem láttál semmit. - nézett rám German majd tovább adta Vilunak a kosarat és elindultunk. - Nem sétálunk? - érdeklődtem miután a családom az autó felé indult. - Kicsit fáradt vagyok, nagyon nagy baj ha nem sétálnánk? -miután bólintással jeleztem hogy nincs kifogásom ellene German nyitotta a kocsit, beültünk és indultunk. Az autó utata csendben tettük meg, szinte a mostanra vált kínos csend telepedett ránk. Megint. Amint oda értünk én szálltam ki először a járműből és rögtön besiettem. Családon kisebb része beszélgetve kullogott mögöttem. Örülten hogy végre tudnak beszélgetni, úgy mint régen, mint apa és lánya és nem úgy mint egy haldokló és a lánya. Leültünk a váróban majd tíz perc után behívtak minket. Számomra a vizsgálatok amiket az orvos végzett megszokattak voltak, hiszen ő a harmadik csoda az életemben. - Miért kell ennyi vizsgálat? Baj van? - fél óra után German nem bírta tovább szó nélkül. - Aggodalomra semmi ok, ezek rutin vizsgálatok. Mivel a felesége a 4. hónapban van ezért ilyenkor több vizsgálatra kerül sor. - Dr. Borden próbálta megértetni a férjemmel hogy ez normális bár a kinézetét ítélve nem nagyon hitte el. German az információ feldolgozása közben csak bólintott. - Szeretnék megtudni a baba nemét? - végül de nem utolsó sorban erre voltam a legkíváncsibb. Violetta az édesapjával együtt rám nézett én pedig bólintottam. - Rendben. - és már jött is a hideg zselé. - Úgy néz ki a kislányuk teljesen egészséges és szépen fejlődik. - az orvos ránk mosolygott én pedig a családomra néztem akik szintén úgy vigyorogtak mint én. A vizsgálat után Vilu a barátnőivel találkozott egy közeli kávézóban így elkísértük. - Sziasztok! - amint oda értünk megöleltem a lányokat ők pedig gratuláltak a kislányunkhoz. A lányokkal természetesen rögtön beszélgetni kezdtünk és észre se vettem hogy már egy órája az utca szélén állva trécselünk. - Drágám, mennünk kéne. - karolta át a derekamat a férjem. - Oké, de mielőtt mentek csináljunk egy képet. - vetette fel az ötletet Camila, így egymás mellé álltunk míg Vilu lőtt rólunk egy fotót. Miután elköszöntünk a lányoktól, férjemmel együtt az autónkhoz mentünk. - Hova megyünk? - érdeklődtem miután beültünk a kocsiba. - El megyünk egy különleges helyre. - gyors csókot nyomott a számra majd becsatoltuk magunkat és neki vágtunk az előttünk álló útnak. Már egy órája autókáztunk amikor egy kapun át egy számomra ismeretlen helyre érkeztünk.

 Már egy órája autókáztunk amikor egy kapun át egy számomra ismeretlen helyre érkeztünk

Végig gurultunk a körülbelül 10 km-es úton majd egy aranyos ház előtt leparkoltunk. - Gyere bemutatlak valakinek. - German, de jó újra látni! - egy szőke hajú nő jött ki a házból és férjemmel rögtön megölelték egymást. - Lisa,  te semmit nem változtál! - jelentette ki German miután jobban szemügyre vette a hölgyet. - German! Isten hozott! - egy idősebb férfi került elő aki úgy fogadta a férjemet ahogy nő is. - Jack! Te sem változtál sokat csak a hajad lett szürkébb. - nevetett miután elengedte a férfit. Mielőtt Jack vissza szólhatott volna a hölgy lépett oda hozzám. - Szia! Lisa vagyok, azt hiszem te lehetsz Angie. - mosolygott rám Lisa miután adtunk egymásnak két puszit. Gyönyörű mosolya és eszméletlen kék szemei rögtön szimpatikussá tették őt.  - Igen, örülök hogy megismerhetlek. - komolyan gondoltam amit mondtam csak tudtam volna hogy pontosan hol vagyunk és kik ők. - German említette hogy a város legszebb nőjét vette feleségül. Úgy néz ki nem viccelt. - Jack a bókjával olyan pirossá tett mint egy paradicsom. - Köszönöm. - rájuk mosolyogtam miközben German magához karolt és nyomott egy puszit a homlokomra. - Lisa Stillman az édesanyám testvére ő pedig a férje Jack Bartlett. - azt hiszem mondanom sem kell mennyire meglepődtem amikor bemutatta nekem  a nagynénjét. - Nagyon örülök. - a folytonos mosolygástól kezdett görcsbe állni a szám de nem bántam. Végre megismertem valakit a családjából. - Az istállóban már felnyergeltem nektek, ha gondoljátok mehettek is. - amit kiejtette Jack a "felnyergetlem"-et azonnal a lovakat kezdtem el keresni. Eddig fel sem tűnt hogy a körülöttem elterülő hatalmas mezőn mennyi ló van. - Akarsz pihenni vagy - Menjünk!- félbe szakítottam Germant és Lisaval az istállóba mentünk. - Ez a hely varázslatos. - egy kis patak csordogált a ház mellett, a patak mentén a lovak a mezőn és az aranyos kis ház is elragadó volt. - Örülök hogy tetszik a hely. Ültél már lovon? - érdeklődött miközben az istállóba értünk. - Igen, díj lovagoltam sokáig de utána már nem volt rá időm. - meséltem majd hirtelen megláttam egy gyönyörű lovat. - Ő itt Ígéret. - még mondott valamit Lisa de nem nagyon figyeltem, inkább a lóval voltam elfoglalva. - Elképesztően szép ez a ló. - folyamatosan simogattam a fejét. - Látom megismerkedtetek. - férjeink is megérkeztek, az enyém pedig a mellettem lévő hófehér lóhoz lépett. - Helló, öreg harcos. - paskolta meg az oldalát - Azt hittem Pegazus fog elbűvölni. - nézett rám German. - Ő is gyönyörű de Ígéretben van valami, valami különleges. - áradoztam az előttem álló barna lóról. - Mehetünk? - kérdeztem miközben felpattantam a lóra. - Menjünk. - férjem is nyeregbe szállt majd elindultunk. - Még soha nem beszéltél a családodról. - törtem a köztünk lévő, szinte kellemes csendet. - Nem nagyon szoktam beszélni róluk mert nem mindig vannak a közelben. Nekem csak ők vannak és ők általában Francia országban tartózkodnak. Nagyon régen találkoztam velük és már régen voltam itthon is úgyhogy gondoltam elhozlak ide. - nem hittem a fülemnek. Azt mondta itthon. - Te itt nőttél fel? - hitetlenkedve néztem rá ő pedig kinevetett. - Tudom nehéz elhinni, de igen. - nevetett tovább én pedig kezdtem feleszmélni a sokkból. - Verseny? - tértem át egy teljesen más témára. - Angie hiszen ügetni se tudsz nem hogy vágtázni. - újra csak nevetett. - Csak figyelj! - beindítottam vágtába a lovat férjemet pedig ott hagytam. Hallottam ahogy utánam kiabál hogy álljak meg mert előttem van egy kidőlt fa de nem érdekelt. Egy az egyben át ugrottuk Ígérettel. Amint a ló mind a négy patája újra a földön volt férjem felé fordultam aki rémült arccal vágtatott utánunk. - Te mikor tanultál meg így lovagolni és ugratni? - csodálkozva nézett rám German. - 3 éves koromban kezdtem el lovagolni de amikor elkezdtem a középiskolát át váltottam műkorira mert az benne volt az órarendben. - meséltem el életem legnagyobb hibáját. - Eddig ezt miért nem mondtad?! Tudod milyen szív infarktust kaptam amikor ugrottál?! - kissé lelkiismeret furdalásom lett amiatt hogy megijesztettem de élveztem is. - Bocsi. - közelebb hajoltam hozzá majd egy apró csókot leheltem a szájára. - Gyere mindjárt ott vagyunk. - ment előre én pedig mellé ügettem hogy ne maradjak le. Egy egészen elrejtett kis ösvényen mentünk át a fák és bokrok között majd egy gyönyörű tisztásra értünk. - Drágám, ez a hely gyönyörű! - kétszer is körbe kellett néznem hogy elhiggyem, tényleg ott vagyok.

- Tudtam hogy tetszeni fog! - elégedett vigyorral az arcán szállt le kockáról majd engem is le segített. - Az erdő közepére hogy tudtál egy ilyet kialakítani? - összekulcsolta ujjainkat miközben a hintaágyhoz sétáltunk. - Itt engedély nélkül senki nem lép más földjére, így nem rongálnak. - leültünk a hintaágyra és lazán meglöktük magunkat. - Beszélnünk kell. - már tudtam hogy jóra nem számíthatok.

15
július
Germangie 196

Sziasztok! Tudom kicsit elcsúsztam az idővel, de minden írónak vannak néha holtpontjai...

Csak egy bloggerina


Egy hónapja itthon vagyunk. German egészsége javulni nem javult, de az immunrendszere erősödött, így ha vissza megyünk Archie talán megtudja műteni. - Min gondolkozok annyira? - mosolyogva érintette meg a vállamat Violetta. - Semmi, nem érdekes. - tükröztem mosolyát majd felálltam az ágyáról. Annyira elmerülten a gondolataimban hogy elfelejtettem hogy Violetta szobájában időztem el. - Hát rendben, - tudta hogy igen is komoly dolgokon agyalok, de hálás voltam amiért nem kérdezősködött - Gyere kész a vacsora. - indult ki a szobájából. Unokahúgom után mentem de ahogy hirtelen felálltam megszédültem így sikerült padlót fognom. - Anya, jól vagy? - ijedten fordult vissza Vilu és segített fel a padlóról. Annyira gyorsan történt minden hogy hirtelen válaszolni sem tudtam csak bólogattam. - Csak megszédültem. - lassan át mentünk a szobámba és leültem az ágyam szélére. - A héten már ez a harmadik. - aggódó tekintete mindent elárult. - Menj egyél nyugodtan, én meg leszek. Ha bárki kérdezi, álmos vagyok és lefeküdtem aludni. - nyomtam egy puszit az arcára. - Szólok apának, ha tetszik ha nem. Nem fogom végig hallgatni ahogy megint a szokásos vitátokba kezdtek hogy miért nem mondjátok el egymásnak a gondjaitokat. Úgyhogy most pihensz ameddig nem jön valamelyikünk. - puszilta meg a homlokomat. - Vilu - szóltam utána. - Igen? - fordult meg az ajtónál. - Szeretlek - mosolyogtam rá, ő pedig tükrözte az arcomon levő, felfelé kanyarodó görbe vonalat. - Én is - mosolygott majd lement a többiekhez. Tíz perc múlva férjem egy tálcával, rajta a vacsorával lépett be a szobába. - Hogy vagy? - tette le a tálcát az éjjeliszekrényre majd lefeküdt mellém, én pedig a fejemet a mellkasára helyeztem. - Most már jobban. - mélyen belélegeztem az illatát. - Egyél valamit. - simogatta meg a hátamat, jelezve ezzel azt hogy emeljem le a fejem a mellkasáról. Felültem az ágyban miközben férjem az ölembe helyezte a tálcát. - Nem vagyok éhes. - kezeim közé vettem a takarómat és azt kezdtem el babrálgatni. - Valamit titkolsz. - tette le a vacsorát German. Tudtam hogy itt az ideje elmondani. - Lesz még egy babánk. - rámosolyogtam de ő rideg tekintettel nézett rám majd elfordult. Nem mondott semmit, némán ült az ágy szélén. - Kérlek, mondj valamit. - könnyeimmel küszködve néztem fel rá, és láttam a mérhetetlen düht és fájdalmat a szemében. - Vetesd el. - hidegen válaszolt majd az ágy másik végébe húzódott. - Mi? Miért? - nem értettem mi baja van - Te akartad, itthon vagyunk, együtt vagyunk és a kívánságaid közül tessék mindent teljesítek mint valami dzsin aki a lámpából jött elő de neked semmi nem jó! Mióta tudom hogy baj van próbálok a kedvedben járni, lesni minden gondolatod, óhajod, segíteni mindenben amit tudok, elmondtad mit szerettél volna ebből egyet nem tudok megadni azt hogy örökké. Azt akartad hogy legyen még egy gyerekünk és végre én is akartam, akarom, erre te azt mondod öljem meg? Tudod mit, én itt befejeztem! - sírva vonultam ki a szobából. Leviharzottam a lépcsőn és kiültem a kertbe, pontosabban a kertben lévő hintaágyba és utat engedtem a könnyeimnek. Minden, bánatom és fájdalmam most jött elő. Lefeküdtem a mozgó ágyba majd fél óra forgolódás és sírás után egy dallamot dúdolgatva mentem be a konyhába, csináltam magamnak egy teát és miközben vártam hogy kihűljön az előbb említett ital, addig kerestem egy tollat és egy ceruzát hogy letudjam jegyezni a fejemben lévő dallamot. Teámat kortyolgatva vissza mentem a kertbe, leültem a hinta ágyra amit eddig a szél lökdösött és miután le kottáztam a dallamot magától jött hozzá a szöveg. Miután megírtam új dalomat, hanyatt feküdtem az ágyon majd a csillagok csodálása közben nyomott el az álom. Nem tudom mennyit aludtam de férjem ébresztett fel azzal hogy leült a hintaágyra. Egyszerűen túl lusta és álmos voltam arra hogy kinyissam a szemeimet, így megvártam German reakcióját. Körülbelül négy percet ült mellettem majd felállt és vissza ment a házba. Nem tudtam hogy szomorúságot, düht vagy inkább csalódottságot éreztem, de mielőtt ezt eldönthettem volna újra elaludtam. Legközelebb iszonyat hangos sírásra ébredtem és tudtam hogy valami baj van kisfiammal. Egy percen belül berohantam a házba és megláttam ahogy Rugge a nappali közepén ül,sír és azt mondogatja hogy anya. - Életem, nincs semmi baj itt vagyok. - oda rohantam hozzá majd a karjaimba vettem és leültem vele a kanapára. - Mi történt? - puszikkal leptem be a feje búbját miközben próbáltam megnyugtatni, ő pedig szorosan hozzám bújt. - Bementem a szobátokba, de senki nem volt ott, Vilunak nem nyílt az ajtaja Valeria pedig aludt. Nem találtalak és azt hittem itt hagytál. - újra keserves sírásba kezdett miközben a lányok is megjelentek körülöttünk. - Mi a baj? - ébredezett Vilu, miközben kishúga az ölébe mászott. - A te ajtód zárva volt, Valeria aludt minket pedig nem talált a szobában és megijedt. - folyamatosan öleltem kisfiamat, így kezdett megnyugodni. - Soha nem hagylak itt kicsim. - nyomtam egy puszit az arcára majd Violettára néztem, tekintettemmel jelezve hogy nézze meg az apját. Természetesen kislányom is vele tartott így én Ruggerroval a konyhába mentem. Készítettem neki egy teát majd vissza ültünk a kanapéra és bekapcsoltam neki a tv-t. Kis idő után felmentem az emeletre, mivel Ru szerint German nem volt a szobájában, aggódtam és a lányok sem jöttek vissza. A szobában mindhárman az ágyon feküdtek és Valeria kedvenc meséjét nézték, így nem megzavarva őket mentem vissza kisfiamhoz. - Anya, nagyon melegem van. - kisfiam apró kezeivel legyezte magát miközben a tv-ről rám emelte a tekintetét. - Gyere,  veszünk fel fürdőruhát és gatyát aztán mehetünk a medencébe. - mosolyogtam kisfiamra majd felmentünk át öltözni. Tíz percen belül már a medence szélén ülte és figyeltem ahogy kisfiam a medence széléről a vízbe ugrál, majd hirtelen eszembe jutott hogy a hintaágyon lévő párna alatt hagytam a tegnap írt dalomat, így felálltam és kivettem onnan. - Az mi ? - állt mellém kisfiam. - Egy dal amit tegnap írtam. Majd ha bemegyünk megmutatom. - pusziltam bele a hajába - Szólok a nővérednek hogy jöjjön pancsizzon veled, addig óvatosan az ugrálással! - emeltem fel mutatóujjamat majd felsiettem kislányomért az emeletre. - Vale, van kedved fürdeni az öcséddel? - mosolyogva dugtam be a fejem a szobába. - Igen!! - kislányom leugrott az ágyról majd a szobájába rohant átöltözni Violettával együtt. -Angie én - amint ketten maradtunk German kapott az alkalmon és beszélni akart velem de félbe szakítottam. - Nem kell magyarázkodnod, világosan kifejezted hogy nem kell még egy gyerek. - faképnél hagyva férjemet mentem vissza kisfiamhoz aki már bent ült a konyhában és Olgával reggelizett. - Jó reggelt! - néztem Olgára -  Látom megéheztél. - kicsimre mosolyogtam majd letöröltem az arcára kenődött mogyorókrémet. - Igen. Akkor megmutatod azt a dalt? - indult el a zongorához kisfiam Olgával együtt.

How does a moment last forever?
How can a story never die?
It is love we must hold onto
Never easy, but we try
Sometimes our happiness is captured
Somehow, our time and place stand still
Love lives on inside our hearts and always will

Minutes turn to hours, days to years and gone
But when all else has been forgotten
Still our song lives on

Maybe some moments weren't so perfect
Maybe some memories not so sweet
But we have to know some bad times
Or are lives are incomplete
Then when the shadows overtake us
Just when we feel all hope is gone
We'll hear our song and know once more
Our love lives on

How does a moment last forever?
How does our happiness endure?
Through the darkest of our troubles
Love is beauty, love is pure
Love pays no mind to desolation
It flows like a river through the soul
Protects, perceives, and perseveres
And makes us whole

Minutes turn to hours, days to years and gone
But when all else has been forgotten
Still our song lives on
How a moment lasts forever
When our song lives on

- Angie, ez gyönyörű lett. - törölte le könnyeit Olga. - Köszönöm. - keserűen mosolyogtam rá aztán a családomra emeletem a tekintem, akik Rugge mellé telepedtek le amíg én énekeltem. - Apa, akkor megyünk ? - húzta magával apját Valeria. - Menjünk. - férjem a gyerekekkel együtt a medencéhez ment. Violetta továbbra is csak engem vizslatott majd leült mellém a zongora székre. - Tudom mennyire rossz és azt is hogy mennyi "miért"-et teszel fel minden nap. - megértéssel és szomorúsággal teli szemekkel nézett rám.  - Annyira szeretlek. - nem tudtam mást kinyögni csak ezt a két szót - Nekem kéne téged támogatnom, nem neked engem. Sajnálom. Azt reméltem bírni fogom de nekem ez sok. Minden kívánságát teljesítettem, kivéve azt hogy örökké de - könnyeim fojtogattak így a hangomat másodpercekig csak hallgatok majd újra erőre kapok - de ez mind kevés. - tekintetem a zongora billentyűzetére szegeztem, arra várva hogy unokahúgom megszólaljon. - Mit kért? Miket kért? - helyesbített mielőtt fájó szemekkel néztem fel rá. - Számomra szinte semmi, de neki mindent jelentett. Haza akart jönni, így haza jöttünk és szeretett volna még egy kislányt aki rám hasonlít.- elképzeltem ahogy a kislányunkat a karjába veszi és újra a sírás fojtogatott. - Na meg persze hogy együtt öregedjünk meg. - kezemet felemelte és egy hirtelen mozdulattal letöröltem a könnyeimet. - Ha azt mondtad mindent megtettél amit akart akkor gratulálok. - mosolygott rám én meg csak lestem mivel fel sem fogtam hogy milyen egy hülye módon közöltem Viluval a hírt. - Köszönöm. Bár ő is így örült volna. - a távolba meredtem egészen addig a pár másodpercig amíg unokahúgom megfogta a kezemet - Ezt hogy érted? - tekintetem rá emeltem majd elmeséltem neki hogy reagált a történtekre az apja. Amint kinyitotta a száját szinte abban a pillanatban össze is zárta. - Angie, az irodámba, most! - láttam rajta hogy próbál higgadt maradni de az ellenkezője sikerült. Szinte megrémültem attól az embertől aki bejött a házba és be viharzott az irodájába. Amint beléptem a szobába German becsukta az ajtót majd idegesen felém fordult. - Ehhez Violettának semmi köze. Ez a kettőnk dolga nem kell mindenkinek elmondani mennyire undok és egoista férjed van. - két kezével az asztalát támasztotta miközben én az ajtónak dőltem. - Nem én mondtam - flegmán válaszoltam majd férjem hirtelen felém fordult. Látszott rajta a meglepettség de én még mindig kifejezéstelen tekintettel néztem rá. - Ezt hogy érted? - már nem kiabált. Sokkal inkább meglepett volt mint hogy ideges. - Mindent, mindent amit kértél megcsináltam. Itthon vagyunk de nem látszik hogy  örülnél. Terhes vagyok de te olyan szinten a tudtomra adtad hogy nem kell a baba mint amikor egy kutyát az esőre dobnak. - a szemeivel szinte szikrákat szórt - Ne nézz így rám mert ilyen érzés volt. -ő elfordult én pedig minden erőmmel azon voltam hogy ne sírjam le magamat de a hormonok és az érzéseim összekeveredésével ezt szinte lehetetlen volt megakadályozni. - Bocsánat hogy ahogy ezt mind megteszed csak eszembe juttatod hogy közel a vég és épp a bakancslistámon pipálod a pontokat. - felém fordult de amint meglátta hogy sírok eltűnt a düh az arcáról. - Tudom! - szinte ordítottam - Tudom és nem kell minden pillanatban emlékeztetned rá mert veled együtt haldoklom én is! Nem tűnt még fel hogy ugyanúgy fáj nekem is mint neked?! - fájt. Mindenhol fájt és mindenhonnan elszívta az erőmet. Ez előbb kikiabált szavakra egyikünk sem tudott reagálni. Elbuktam. Azt hittem elég erős leszek de ehhez a lelki és testi erőm mind kevésnek bizonyult. Már állni se bírtam így szép lassan összerogytam és a padlón ülve zokogtam. Férjem óvatosan mellém kuporgott és a hátamon leírt körökkel egyszerre húzott magához. Szorosan átöleltem a derekát a fejemet pedig a mellkasához nyomtam. Egyre jobban áztattam el a pólóját de egyikünket sem érdekelte. - Akarom a babát. - ezt a mondatot vártam mióta tudom hogy a szívem alatt újra egy apró manócska növekedik - De úgy akarom hogy lássam felnőni, halljam ez első szavát és lássam az első lépését. Mire megszületik ez a baba addigra lehet hogy én már nem leszek. Nem vele van a gond hanem az idővel. - a karjaiba emelt majd az ölébe fektetett. - Sajnálom. - egy szó. Mindössze ennyi jött ki a torkomon mivel a többi mondanivalót a szememből egyre gyorsabb szabaduló könnyek foglyul ejtették. - Ne sajnáld. Addig fogom szeretni ameddig csak tudom. - puszit nyomott a fejem búbjára de én még mindig csak sírtam. Belefáradtam abba hogy tartsam magam, abba hogy erős legyek. Ideje elgyengülni, és beletörődni hogy semmi sem biztos. Beletörődni, lehet hogy már nincs holnap és nincs egy óra múlva. Semmi sem biztos, csak a most.

21
május
Germangie 195

Folyamatosan tartottam benne a reményt, még akkor is amikor Archie szólt hogy nem biztos hogy túl élem. Minden erőmmel azon voltam hogy Angiet és a gyerekeket boldognak lássam addig, ameddig tudom. A feleségem rendszeresen látogatott a gyerekekkel és Violettával együtt. Napok, hetek, hónapok teltek el így és egyre gyengébb lettem. Az orvosom minden nap mondta hogy szóljak Angienek hogy nem sok van hátra de én nem tettem. Nem mertem szólni neki, a félelem eluralkodott felettem, féltem hogy az az életerős nő aki számomra a világot jelenti előttem fog össze törni, hogy a karjaimban fog zokogni miattam és a félelmemet csak növelte az a tudat hogy kislányom újra szótlan lesz és azt sem tudtam elképzelni hogy Violettával mi lesz ha engem is elveszít. - Jó reggelt! Ideje mennünk. - Mary a kijelölt nővér mint minden reggel le vitt a CT-be és elvégezte rajtam a vizsgálatot. Keserű arckifejezésem már megszokottá vált, de Mary mindig megtudott nevettetni ha arról volt szó hogy túlságosan csendes vagyok. - Hányra jön Angie? - érdeklődött miközben betolt a tolószékkel együtt a liftbe. - Elviszi a gyerekeket és utána jönnek Viluval. - nem túl hosszú választ adtam kérdésére, mivel elég hamar leértünk. - El kellene nekik mondanod, minél később tudják meg annál jobban fognak szenvedni. - lefeküdtem az asztalra így a hangfalakon keresztül hallatatta bölcsességeit. Tudtam hogy igaza van, de egyszerűen nem ment. Nem tudtam úgy a családom szemébe nézni hogy ne lássam a fájdalmukat. Hamar végeztünk a megszokott vizsgálattal így fél óra múlva már fent voltam a szobámban és vártam a lányokat. Húsz perc egyedüllét után eldöntöttem hogy elmondok mindent.  Nem sokkal döntésem után mosolyogva léptek be és tudtam hogy ezt a jókedvet én fogom elrontani. Itt az ideje elmondani az igazságot. - Jó reggelt! - mosolyogtak rám majd megöleltem őket. A feleségemmel fél éve csak ölelkezünk és fogjuk egymás kezét, nem akarok neki még több reményt adni.

* Angie szemszöge *

German fél éve a kórházban tölti a minden napjait én pedig amikor tudok csak mellette vagyok. Folyamatosan próbál eltaszítani magától, azt hiszi így kevésbé fáj, pedig még rosszabb. A kapcsolatunk  megromlott, szinte mintha csak barátok lennénk akiknek van két gyerekük. Violetta amint megtudta hogy az apja beteg hozzánk költözött Leon pedig elkezdte az önálló turnéját. A gyerekek minden második nap bemennek a papájukhoz, legalább őket nem taszította el a férjem, úgy ahogy engem. Mióta egyedül vagyok otthon, sokak szerint zárkózott lettem, amit sajnos nem tudok letagadni. - Anya, itt vagyunk. - Violetta óvatosan megrázta a vállam ezzel kizökkentve a gondolataimból. Halványan rá mosolyogtam majd felmentünk German szobájába. - Jó reggelt. - mosolyogva öleltük meg férjemet, de ő még mindig nem mosolygott. Láttam rajta hogy ma valami a szokásosnál is rosszabb. - Apa, baj van? - unokahúgom kétségbeesetten ült le apja mellét miközben a kezét fogta. German mihelyst kinyitotta a száját a telefonom megcsörrent én pedig kimentem a szobából. Az óvodából hívtak, hogy kislányom rosszul van és hogy menjek érte, így bementem és elköszöntem tőlük majd Valeriáért indultam. Kiléptem a kórház ajtaján majd 10 perc után sikerült fognom egy taxit. - Kicsim, gyere. - kislányom a kanapén aludt amikor bementem és az ölembe vettem. Kihányta a reggeliét és kedvetlen  is volt. Amint haza értünk kicsimet lefektettem az ágyamba majd neki láttam az ebédnek. Valeria kedvenceit csináltam, hátha eszik is valamit. Idő közben Violetta is haza jött. - Szia, hogy van apukád? - érdeklődtem férjem után miközben a tésztát szűrtem le a csap felett. - Jól, azt kérte hogy menj be hozzá még ma, mert szeretne veled beszélni. - mielőtt kérdezni tudtam volna folytatta - Valeria hol van? -  körbe nézett majd a szobám felé biccentettem ő pedig bement a kislányomhoz. - Én akkor bemegyek hozzá, max. egy óra és jövök. - nyomtam egy puszit mind két lány fejére. - Maradj addig ameddig szükséges, el leszek vele és ha úgy van elmegyek öcsiért is. - ajánlotta fel én pedig rá mosolyogtam majd elindultam. Fél óra múlva férjem ágyán ültem és kezdtem érezni hogy baj van. - Angie, szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban. Te teszed különlegessé az életem. A szemeid, a gyönyörű arcod, a mosolyod, a nevetésed, a szereteted, a törődésed, a szerelmed irántam. A legszebb napjaim legtöbbjét neked köszönhetem, legfőbbként azt hogy van két csodálatos gyerekünk. - könnyekkel teli szememből bugyogtak kifelé a könnycseppek - Mindig mellettem álltál, akkor is amikor más nem tette volna, hiszem megpróbáltalak rávenni hogy hagyj itt és kezd új életet, de szerencsére nem sikerült, mert akkor most nem mondhatnám el hogy mennyire hálás vagyok neked és mennyire szeretlek. Szebbé tetted az én és Violetta életét is. Istenem... - mély levegőt vett és legbelül tudtam mi következik de nem akartam elhinni - Annyi mindent terveztem még, reméltem hogy haza megyünk, hogy lesz még egy kislányunk aki rád hasonlít, hogy - már nem bírta ő sem vissza tartani a könnyeit - együtt öregedünk meg és játszunk az unokáinkkal - Nem, nem, nem, nem. - a szakadék szélén álltam, és most bele esetem - Ne mondd ezt könyörgöm, ne mondd ezt.. - hangom fokozatosan halkult, nem bírtam tovább beszélni. Nem akartam elhinni ezt az egészet. Hogy a férjem haldoklik, hogy többé már nem jön haza és hogy nélküle kell felnevelnem a gyerekeinket. Tudtam hogy nem vagyok képes nélküle mindent végig csinálni. - Nem hagyhatsz itt... szükségem van rád. - suttogtam a mellkasába miközben zokogásom kicsit sem csillapodott. - Annyira sajnálom. - hallottam a hangján hogy már nem sír, próbál erős maradni. - Menjünk haza. Buenos Airesbe, Olgához és Ramaillohoz. Ha a többit nem is tudom neked megadni ezt még igen. Megbeszélem Archieval és még ma haza megyünk. - próbáltam magam össze szedni és felálltam az ágyról. Férjem egy hirtelen mozdulattal vissza rántott és megcsókolt. Lassan, hosszan és szenvedélyesen. Egyikünk sem akarta elengedni a másik ajkait, így csak levegőért váltunk ketté, homlokunkat pedig egymásnak döntöttük. - Szeretlek, és köszönöm hogy próbálod a lehetetlent de te itt dolgozol, nem hagyhatod itt a stábot. - hüvelykujját le-fel simította az arcomon. - Már két hete ki léptem. Tudom, azt mondtam szünet van és ez igaz  de nem tudtam megoldani mindent, a gyerekek, forgatások, szöveg tanulás, főzés, mosás takarítás..nem ment, így kiléptem. - suttogtam miközben szorosan tartottuk a másikat. - Sajnálom hogy ki kellett lépned miattam. - hallottam a hangján hogy bűntudata van így finoman megcsókoltam majd folytattam - Ne sajnáld, így mindegyikünknek jobb. Most pedig megyek beszélek a dokinkkal, addig te össze pakolod a cuccaidat. - egy utolsó csókot nyomtam a szájára majd Hopper irodájába indultam. Bekopogtam majd egy "tessék" után benyitottam. - Szia - csuktam be magam után az ajtót majd amint Archie meglátta a ki sírt szemeimet rögtön tudta hogy tudok mindent. - Sajnálom. - láttam hogy tényleg komolyan gondolja amit mondott. - Mennyi van még hátra? Meddig lehetek még vele? - kérdéseimmel együtt könnyeim is kitörtek. - 2-3 hónap. Maximum fél év. - fél év. Fél évet tölthetek el a férjemmel és utána soha többé nem látom.Nem érezhetem majd az érintését, a csókjait, a törődését. Ahogy ezek a gondolatok végig futottak rajtam újra zokogni kezdtem. - De még nincs minden veszve. Ha erősebb lesz egy kicsivel újra műthetem. De még legalább 3 hét. - mondta én pedig próbáltam lenyugtatni magamat. - Haza szeretném vinni, Buenos Airesbe. Az ottani családunkat szeretném ha látni, ha bekövetkezne legrosszabb. - őszintén meséltem neki a tervemről. - Semmi akadálya. Ha bármi van hívj fel nyugodtan, bármikor, ha kétséged van akkor is. - még fél órán át beszélgettünk, elmondta mit kell tennem, mikre kell figyelnem és leírta mikor milyen gyógyszert kell bevennie férjemnek. Mindent megköszöntem majd vissza siettem Germanhoz. - Kész vagy? - mosolyogtam rá. - Mehetünk? - lepődött meg. - Mehetünk. - suttogtam majd szorosan megöleltem. - Szeretlek - nyomtam egy csókot a szájára majd elindultunk. Haza felé felvettük kisfiamat is akihez hátra kellett ülnie férjemnek kisfiam pedig az ölében ült. Amikor haza értünk kisfiam apukája kezét fogva sétált be majd amint kislányom meglátta a férjemet rögtön megölelte, German pedig felvette az ölébe és szorosan magához ölelte. Mosolyogva néztem őket majd leültem Violetta mellé a kanapéra. - Hogy vagy? - fogtam meg a kezét ő pedig letörölte a könnyeit. - Őt is elveszítem. - suttogta majd az ölembe borult és zokogott. Be mentem vele a szobájába és hagytam hogy kisírja magát. Fél óra elteltével unokahúgom álomba sírta magát, majd egy puszit nyomtam a homlokára és kijöttem a szobájából. German és a gyerekek a kanapén egymásra borulva feküdtek. Először Rugget majd Valeriát tettem be az ágyába. Betakartam őket majd egy-egy puszi után kimentem és leültem a férjem mellé. Annyira békésen és nyugodtan aludt, nem volt szívem felébreszteni de muszáj volt. - German - óvatosan megpusziltam az arcát mire ő egy apró mozdulattal reagált. - gyere menjünk be a szobába. -  mosolyogtam rá miközben a kezemmel simogattam az arcát. - A gyerekek? - felült a díványon majd körbe nézett. - Bevittem őket a szobájukba. Gyere, pihenned kell. - mosolyogtam ő pedig finoman megcsókolt. - Menjünk. - mosolygott majd kézen-fogva mentünk be a hálószobába. - Ha felmondtál, hogy-hogy még itt lakunk? - érdeklődött miközben össze szedte a pizsamáját. - Az évad végéig maradnom kell, de utána már kiírnak a sorozatból. - halványan mosolyogtam majd férjem felé fordultam és segítettem neki levenni a felsőjét. Már nem volt olyan izmos, és nem volt kockás hasa, de egyáltalán nem zavart. - Nem akarom hogy így láss. - sütötte le a szemét majd hirtelen a fürdőbe igyekezett de vissza húztam. Nem nézett rám, folyamatosan a földet bámulta. - German nézz rám - kezeim közé fogam az arcát de nem nézett rám - Édesem, nézz rám. - hüvelykujjammal megsimogattam az arcát és rám emelte tekintetét. - Szeretlek, te adsz értelmet az életemnek. Te. Nem az ahogy kinézel hanem önmagad. Érted? - mélyen a szemébe néztem ő pedig csak bólintott - Nem érdekel hogy nézel ki, tudom hogy akibe beleszerettem még mindig te vagy és senki más. - a szemem az ajkai és a sötétbarna szemei között ingáztak. - Szeretlek. - suttogta majd megakartam csókolni de elhúzta a fejét. - Gyengéd leszek, ígérem. - ajkaink összeértek és így dőltünk hátra az ágyon, majd együtt töltöttük az éjszakát. Reggel arra ébredtem hogy férjem puszikkal hinti be az arcomat. - Jó reggelt - mosolyogtam majd amikor kinyitottam a szemeimet, gyönyörű barna szempárral találkozotak. - Ez felülmúlhatatlan. - fordultam German felé. - Az biztos. - pimasz vigyor ült az arcán miközben a hajammal játszadozott. - Nem pont az éjszakára gondoltam. - egy összezavarodott tekintettel nézett rám. - Félre ne érts élveztem azt is de az hogy itt vagy mellettem foghatom a kezed és átölelhetlek, az hogy arra ébredek hogy puszilgatsz. Ennél nincs jobb. - mosolyogtam ő pedig egy finom csókot nyomott a számra. - Ha délre rendelek repülőjegyeket az úgy jó? - fejemet a mellkasán pihentettem ő pedig apró köröket rajzolt tenyerével a hátamra. - A magángépem még meg van. - mosolygott. - Akkor össze pakolok a gyerekeknek és felkeltem Vilut. Csinálok reggelit is te csak pihenj. - kezdtem el kapkodni pedig jól tudtam hogy a gép meg vár. - Angie nyugalom. Majd én csinálok reggelit. Jól vagyok. Szólok ha baj van. - nyugtatott meg majd újra elindultam. Először unokahúgom szobájába mentem be. - Jó reggelt! - mosolyogtam rá. - Neked is. Apa fent van már? - tette le a telefonját az asztalra. - Igen, csinálja a reggelit. - mosolyogtam - Haza megyünk, pakolj össze. - leültem mellé ő pedig meglepettségében felült az ágyában. - Haza? Már mint oda haza? -  mutogatott az ablakon kifelé, feltételeztem B. A. felé miközben riadt tekintettel nézett rám mivel nem tudta hirtelen hova tenni az információt. - Igen, apukád szeretne haza menni és ha már mást nem tudok neki megadni akkor, legalább ezt. - mély levegőt véve próbáltam vissza tartani sírásomat. - Fél óra és kész vagyok. Kezd el Valeriát majd én megyek Ruggehoz. - állt fel az ágyából, én pedig meredtem bámultam magam elé. - Hidd el, többet adtál neki mint amit bárki más tudott. Szerelmet, és el kezd hogy az én anyám mert nem. Tudom hogy neki te vagy az igazi ezt mind tudjuk. Te adtad neki a legtöbbet, boldoggá tetted, kiegészítetted veled teljes az élete, az életünk. - mosolygott rám én pedig szorosan magamhoz öleltem majd kislányom szobájába indultam hogy össze pakoljam a holmijait. 10 óra körül érkeztünk haza, ahol Olga és Ramaillo már vártak minket, természetesen Olgához méltóan, rengeteg kajával. Ramaillo először Germant Olga pedig Violettát üdvözölte ameddig én a két gyereket vittem fel a szobájukba. Le vettem a cipőjüket és a pulcsijukat majd betakartam őket és bezártam az ajtót. Vissza mentem a többiekhez hogy én is megöleljem a rég nem látottakat. Violettát nagyon lefárasztotta az út ezért tőle a lépcsőn elbúcsúztam én pedig férjemhez siettem. Olga nevemet mondva ölelgetett és ecsetelte mennyire hiányoztam neki én pedig ugyanígy tettem. Beszélgettünk még egy keveset majd elbúcsúztunk és felmentünk a szobánkba, oda ahol minden elkezdődött és most kezd véget érni.

23
április
Germangie 194

Már tíz órakor a kórtermemben voltam, ami persze sokkal inkább hasonlít egy lakosztályra mintsem kórházi szobára. Pontban fél tizenegykor toltak be a műtőbe. Dr. Hopper még egyszer elmondta a műtét menetét ami másodjára sem hangzott egyszerűnek. - Archie, én nem szóltam Angienek a betegségről. Kérlek csak akkor tedd ha nem jövök ki innen élve. - majd az altatógáz hatására minden elsötétült körülöttem. - German, ébredj fel. -  hirtelen nem tudtam a hangot emberhez kötni, csak azt tudtam hogy ismerős. A hang újra szólongatni kezdett majd kinyitottam a szemeimet. Az erős fénynek köszönhetően bonyolultabb volt az ébredés mint akartam, de sikerült. - Hogy érzed magad? - mosolygott rám az orvosom. - Fáradt vagyok. Semmi erőm. Hogy sikerült a műtét? - reményteli hangom szinte betöltötte a szobát. - A tumor nagyobb volt mint ami a képeken látszott. Holnap ha akarod elkezdjük a kemoterápiát. - reményem kezdett elszállni. - Nem lehetne ma? Így is úgy is gyenge vagyok. - minél hamarabb elkezdem annál hamarabb leszek túl rajta. - Ha nagyon szeretnéd lehet. A kezelés először két hétig tart majd, meglátjuk hogy reagál a szervezeted. Két hét után haza lehet menni, de azt tudnod kell hogy még akkor is rettenetesen gyenge leszel, a hangulatod ingadozni fog, egy rossz szóra is úgy reagálhatsz hogy az másnak nagyon tud fájni. - ameddig elmagyarázta a következményeit a kezelésnek, meg is kezdtük azt.

* Angie szemszöge *

Germannal két hete nem beszéltem. Kis milliószor hívtam és legalább száz üzenetet hagytam és semmi. Nem reagál semmire. Nem tudom hogy mi rosszat tettem vagy mit nem tettem amivel ezt elértem de sikerült. - Anya, miért sírsz? - ijedten rohant hozzám kislányom. A gondolataimba merülve nem vettem észre hogy könnyeim patakokban törtek ki. - Csak láttam egy szomorú filmet kicsim. - az ölembe ültettem Valeriat ő pedig ösztönösen hozzám bújt támogatás képpen. - Mikor jön haza apa? - alig bírtam ki hogy ne kezdjek el zokogni. - Nem tudom kicsim. - simogattam meg az arcát. - De ugye most haza jön? - hatalmas könnycseppek gördültek le apró kis arcán kislányomnak. - Persze hogy haza jön. - hazugsággal teli szavaimat reméltem hogy ha már én nem, legalább a hat éves kislányom elhiszi. Valeria a karomban elaludt így letettem az ágyra és felmentem Lanahoz. - Lana, be mehetek? - kopogtam be a hálószoba ajtaján. - Szia -hatalmas mosolya eltűnt az arcáról amikor kisírt, puffatt szemeimmel szemben találta magát. - Még mindig nem hívott vissza? - kérdésére megráztam a fejem majd a vállára borultam és karjaimat a nyaka köré fonva zokogtam. Nyugtatás képpen simította párszor végig a kezét a hátamon de egyáltalán nem nyugtatott meg. - Ugye nem ment el megint? - indultunk le hozzánk mivel jelen helyzetben kényelmesebb volt ott - Könyörgöm mondd hogy nem hagyott el megint. - kétségbe esetten soroltam legnagyobb félelmeimet. - Nem tudom Angie, nem tudom. Csak azt hogy szeret. Mindennél jobban. - egy csomag zsebkendővel barátkoztam hirtelen össze majd legalább ötször fújtam ki az orrom. - Nem élem túl ha megint itt hagyott... - suttogtam majd újra egy zsepiért nyúltam amikor a szemem sarkából megpillantottam a férjemet. - Te is tudod hogy soha nem hagynálak el. - mosolygott, én pedig a lehető legnagyobb lendülettel szaladtam karjaiba és szorosan magamhoz öleltem. - Miért nem válaszoltál a hívásaimra? - nem tudom hogy a düh vagy inkább az aggodalom beszélt belőlem. - Rengeteg munkám volt, tárgyalásról tárgyalásra, építkezésről építkezésre mentem. - szemembe nem nézve vonult be a szobába. - És két perced nem volt arra hogy vissza írj legalább annyit hogy jól vagyok. - hangerőmet a normáltól kicsit magasabbra emelve szóltam férjem után. - Mondom hogy sok dolgom volt. - kiáltott ki a szobából de én már ott voltam. Szinte a sírás fojtogatott miközben néztem ahogy átöltözik German pizsamába. - Ne haragudj, nagyon kifárasztott ez az utazás. - takarózott be én pedig kimentem a szobából.

* German szemszöge *

Szerencsére két hét után haza jöhettem. Fáradtan és nyúzottan indultam útnak. A hajam a terápia hatására kihullott ezért a fejemen egy ugyan olyan paróka volt mint ahogy a hajam kinézett. Amikor haza értem Angie zokogva borult rám én pedig alig bírtam megtartani őt. A kemoterápia elvette minden energiámat és életkedvemet is. Amint a feleségem elengedett én a hálószobába vonultam és befeküdtem aludni. Legközelebb késő este ébredtem fel akkor amikor Angie mellém feküdt de a szemeimet csukva tartottam. Feleségem egy puszit nyomott az arcomra majd hozzám bújt én pedig átkaroltam és egy csókot nyomtam a homlokára. - Bocsi, nem akartalak felébreszteni. - mentegetőzött. - Semmi baj. Hiányoztál. - kicsivel mellkasom felett pihentette a fejét, épp úgy hogy az én fejemet rá tudjam helyezni az övére. - Te is nekem. - majd éreztem ahogy a felsőm nedves lesz. - Miért sírsz? - minden maradék erőmmel azon voltam hogy ne aludjak el. - Azt hittem megint elmentél mint pár éve. Azt hittem megint itt hagytál a gyerekekkel. Hogy megint nem látlak évekig. Tudom hogy két hét, de két hétig semmit nem tudtam rólad és ez megőrjített. - hirtelen én is sírni tudtam volna vele, annyira rosszul éreztem magam attól hogy ilyen fájdalmat okoztam neki hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni. - Annyira sajnálom. - a hátát simogatva merült álomba feleségem én pedig rögtön utána tértem nyugovóra. Reggel kislányom ébresztett, azzal hogy közénk furakodott és a felsőtestemen találta meg az új fekvőhelyét. - Apa, apa, éhes vagyok. - suttogva keltegetett. - A konyhában találkozunk. - suttogtam majd megvártam míg Valeria le száll rólam és kiszalad a konyhába. Kikászálódtam az ágyból a konyhában pedig neki láttam a nutellás kenyér gyártásának. Nem sokára kisfiam is csatlakozott hozzánk így már hárman ültünk az étkező asztalnál. - Jó reggelt. - feleségem álmosan, pizsamában és kócos hajjal sétált ki a szobánkból. - Jó reggelt. - egy emberként köszöntünk az előbb érkezőnek. Reggeli után a gyerekeket felöltöztettük majd én vittem őket óvodába. Az út rövid volt de engem annál jobban lefárasztott. Haza érve újra a szoba felé vettem az irányt, hogy pihenni tudjak. - Mi újság? - tette le a telefonját az éjjeli szekrényre. - Fáradt vagyok. Veled? Nem lesz ma forgatás? - feküdtem be az ágyba. - De lesz, csak délután. - mosolygott majd egy laza mozdulattal felém kerekedett és finoman megcsókolt. - Angie - motyogtam a csókok közepette - fáradt vagyok. - az oldalamra fordultam majd a nyakamig húztam a takarót. - Mióta haza jöttél csak fáradt vagy. Az oké hogy a gyerekeknek azt mondjuk hogy a gólya hozza a kis tesót de mindketten tudjuk hogy nem. - az ágyra ülve dühöngött. - Tudod gondolkoztam. Jó így nekünk négyen. Én elég boldog vagyok veletek így. - nem mondhattam azt hogy most nem mert kemoterápiát kapok és halál gyenge vagyok. - Mire bele mentem hogy legyen még egy gyerekünk, mire elismertem magamnak hogy én is akarom, te meghátrálsz?! - a lehető legnagyobb dühvel és szomorúsággal ment ki a szobából én pedig  hiába akartam utána menni, akaratom ellenére is elaludtam.

* Angie szemszöge *

- Mióta German haza jött csak alszik és alszik. Folyton fáradt, rám se néz és meg se csókol. - szerencsétlen Lanat untatom mindig de mit tehetnék, ő meghallgat - Biztos hogy van valaki más a képben. - ahogy a lelkemet bántó mondatot világra hoztam a szívem össze szorult szemeim pedig megteltek könnyel. - Ne legyél már hülye! Biztos hogy nincs senkije. -  váratlanul lépett bele  Sean a beszélgetésbe. - Honnan veszed? Már rám se néz...- fordultam el tőle. - Drágám, csinálnál nekem egy teát? - indokot keresve küldte útjára Maguiret a felesége. - Attól függetlenül hogy bele szólt, igaza van. Beszéljétek meg, aztán hozzátok rendbe, oké? - biztatóan mosolygott rám. - Oké. Megyek, nem zaklatlak tovább. - törtem le a könnyeimet majd egy hosszú ölelés és búcsú után haza mentem. - German, beszélnünk kell. - a lehető legkomolyabb énemet vettem elő. German rögtön fel állt a kanapéról és rám figyelt. - Én ezt már nem bírom tovább. - nem sikerült elsőre kifejtenem mire is gondolok. - Angie tudom hogy elhidegültünk egymástól és  a gyerek téma is szünetel, de adj egy kis időd, kérlek ne menj el. - aggodalma és ijedtsége csillogott a szemeiből. - Mi? Nem, German soha nem hagynálak el. - nyugtattam meg majd szorosan magához ölelt.

   - Tudom hogy valami oka van hogy ilyen fáradt vagy és tudom hogy titkolsz valamit de ha úgy érzed készen állsz rá, majd elmondod

- Tudom hogy valami oka van hogy ilyen fáradt vagy és tudom hogy titkolsz valamit de ha úgy érzed készen állsz rá, majd elmondod. - mélyen a szemébe néztem és a változatosság kedvéért elvesztem azokban. - Köszönöm, hogy megértesz. - mosolygott majd hosszan megcsókolt én pedig a hajába túrtam. - Ne a hajamat. - hirtelen elengedett és hátrébb állt tőlem. - Jó rendben, békén hagylak. - megfordultam és a szobámba indultam de férjem vissza húzott. - Nem mondtam hogy hagyj itt. - pimasz mosolyát elővéve karolt magához majd újra csókolózni kezdtünk. Persze semmi komoly nem lett belőle, mert miért is. Késő éjszaka arra keltem fel hogy férjem rengeteget forgolódik. - Ne haragudj nem akartalak felébreszteni. - válasz nélkül hozzábújtam ő pedig finoman magához karolt. - Mi a baj? - kérdeztem miután nem tudtam vissza aludni. -Majd reggel megbeszéljük, aludj - puszit nyomott a fejemre majd kis idő után újra elnyomott az álom. Reggel finom illatokra ébredtem, így nem is kerestem férjemet magam mellett hanem miután össze szedtem magam egyenesen a konyhába indultam. - Jó reggelt! - karoltam át hátulról férjemet aki a kedvenc csokis-banános palacsintámat készítette. - Szia - kivette a palacsintát a serpenyőből majd szorosan megöleltem. - Este azt mondtad reggel megbeszéljük. - nagy levegőt véve nézett a szemembe. - Gyere üljünk le. - megfogta a kezemet és leültünk az asztalhoz. - Baj van? - kezdtem megijedni. - Először is ígérd meg hogy ha bármi történik tovább lépsz. - itt már éreztem hogy nagy a baj. - German miről beszélsz? - féltem, egyszerűen a férjem viselkedése megijesztett. - Szeretlek, mindennél jobban szeretlek. Eddig azért nem akartam elmondani mert nem akartam hogy aggódj. Most tetted magad túl egy nehéz időszakon és azt akartam hogy boldog légy még legalább egy kis ideig, de amikor haza jöttem és azt mondtad azt hogy azt hitted megint elmegyek tudtam hogy nem titkolhatom sokáig. - könnyeim patakokban folytak végig az arcomon, hiába még nem tudtam hogy miről van szó - Amikor voltunk az éves szűrésen a klinikán, kiderült hogy a májamon van egy tumor. - amint ezeket a szavakat férjem kimondta benne egy világ tört össze. Ő magához húzott, beleültem az ölébe, és sírtam majd folytatta - Amint ezt megtudtam vissza mentem és kioperálták a nagy részét. Azóta kemoterápiára járok, ezért nincs erőm és ezért ingadozik a hangulatom, és ezért nem engedem hogy a hajamhoz nyúlj. - szinte alig hallottam amit mondott mivel minden erőmmel azon voltam hogy ne engedjem le a férjemet. - Most mi lesz? - a legrosszabb gondolatok jártak a fejemben, amiket nem tudtam el hesegetni. - Vissza kell mennem még két hétre aztán meglátjuk mennyit hatott a kezelés. - higgadtan beszéltem amitől kezdtem kicsit megnyugodni. - Nem akarom hogy aggódj, minden rendben lesz. - rám mosolygott majd letörölte a könnyeimet. - Ne merészelj meghalni! Megértetted? - kezeim közé fogtam az arcát és mélyen a szemébe néztem. - Igyekszem. - mosolygott majd hosszan megcsókoltuk egymást. - Bár mennyire is szeretnék maradni, vissza kell mennem. - távolodott el ajkaimtól. - Elkísérlek és megvárlak. - álltam fel majd rögtön a cipőmért indultam. - Angie, utána nem fogok tudni beszélni és gyenge leszek. Valószínűleg utána aludni fogok. - fogta meg a kezem. - Nem baj, akkor is ott leszek melletted. - erősködtem. Látta hogy ezt a harcot úgy is én nyerem így össze szedtük a dolgait majd bementünk a klinikára. Az utunkat némán tettük meg egészed addig ameddig vége nem lett a kemoterápiának. - Szeretlek. - férjem csak ennyit mondott és elnyomta a kimerültség. Ameddig tudtam ott maradtam aztán a gyerekekért mentem az óvodába. És ez ment napokon keresztül. Kórház, ovi, forgatás, kórház majd haza.

* German szemszöge *

Amióta Angie tudja hogy beteg vagyok teljesen más lett minden. Kitartóan jön és szaladgál az óvoda a kórház a forgatás és az otthonunk között. Megbeszéltük hogy két naponta fog bejönni hogy többet legyen a gyerekekkel. Folyamatosan tartottam benne a reményt, még akkor is amikor Archie szólt hogy nem biztos hogy haza tudok menni.

18
április
Germangie 193. rész

* Angie szemszöge *

Sean születésnapja óta eltelt egy hét és én még mindig nem tudtam azt mondani a barátnőmnek hogy gratulálok. Nem lehetek ennyire önző pedig de. Tessék megtettem. Nem tudok örülni más boldogságának.  Reggel fél nyolc van és az ilyen gondolataim miatt  kidob az ágy. Feltápászkodtam és kikászálódtam az ágyból egyenesen a konyhába. Csináltam magamnak kávét aztán elkezdtem elkészíteni a reggelit. Amint kész lettem az utolsó bundás kenyérrel a nagy tálat az asztalra helyeztem és vártam hogy valaki felébredjen, így kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén. - Mióta vagy fent? - 10 perc után férjem puszit nyomott a fejemre majd leült mellém és magára húzott.  - Egy órája.  Beszélnem kell Lanaval. - sóhajtottam. - Igen, miután elmentünk az éves szűrésre. - egy kósza tincsemet kezdte el csavargatni. - Még az is... - nyafogtam majd komótosan fel álltam és elmentem felöltözni. Egy órán keresztül válogattam ki hogy mit veszek fel aztán rájöttem hogy mégse tetszik amit felvettem és minimum háromszor öltöztem át. - Anya, apa azt mondta hogy mennetek kell. - szaladt be Valeria a szobába. Egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe és kézen-fogva sétáltam ki férjemhez aki a kisfiúnkkal játszott a díványon. - Gyere kicsim, felmegyünk Lanahoz. - vettem ki German öléből Rugget majd felmenten a gyerekekkel a lépcsőn. - Sziasztok! - léptem be hozzájuk. - Sziasztok! Gyertek, Rafa a nagyszobában van Lanaval. - a gyerekek be futottak a többikehez míg én Maguire felé fordultam. - Sean, beszélnem kellene Lanaval. Szólnál neki? - kissé kínos volt ez az egész de szerencsére Sean szó nélkült ment be a Lanaért, aki két percen belül megjelent. - Szia, beszélnünk kell. - léptem hozzá közelebb. - Miről? - értelmetlenül nézett rám. - A terhességedről. Nem tudtam eddig gratulálni és ezt annyira sajnálom. Ne haragudj kérlek eleinte nem is tudom mit éreztem, hiszen elveszítettem Rosiet és - már könnyekben törtem ki barátnőm pedig magához ölelt. - Angie, én sosem haragudtam rád. Csak megvártam még megnyugszol és elfogadod a helyzetet. Tudom hogy nem könnyű, viszont én a helyedben próbálkoznék Germannal. - kacsintott. Még beszélgettünk egy kicsit aztán férjemmel elindultunk a klinikára. - Én félek. - vallottam be az autó út alatt. - Miért? - férjem hirtelen az útról rám emelte tekintetét majd vissza az úttestre. - Valami oka van hogy Rosie nem lehet velünk. - néztem ki az ablakon. - Velem van a baj, és nem tudom mi. - legbelül mégis mástól féltem mint amit mondtam. Mielőtt párom válaszolt volna kiszállt a már le parkolt autóból és kinyitotta nekem az ajtót. - Édesem, nem lesz semmi baj. Biztos vagyok benne hogy teljesen egészséges vagy. - finoman a derekam köre fonta karjait én pedig szorosan hozzá bújtam. - Mehetünk? - kérdezte miközben felemeltem a fejem a mellkasáról. - Még nem. - mosolyogtam majd finoman megcsókoltam. - Mehetünk. - távolodtam el ajkaitól majd kézen-fogva mentünk be a doktorunkhoz. Körülbelül másfél órát töltöttünk a klinikán és mivel az eredményeket kipostázzák azokat nem kellett megvárni. - Mit szólna ahhoz hölgyem ha esetleg este elvinném vacsorázni? - kulcsolta össze ujjainkat férjem. - Már ilyenkor nem kapsz asztalt. - szomorú mosoly futott végig ajkaimon. - De nekünk véletlenül van asztalunk este hatra. - vigyorodott el. - Ez esetben, örömmel elmennék. - férjem kinyitotta nekem a kocsi ajtót én pedig beszálltam. Meg vártam míg férjem beült mellém majd a tenyeremmel fejét magam felé fordítottam és ráérősen megcsókoltam. Kezeivel próbált magához közelebb húzni de ezt a kèzi fék, a váltó és a köztünk lévő dolgok megakadályozták. - Szeretlek. - egy apró csókot még nyomtam a szájára majd beindította az autót és haza mentünk. Rögtön a szobámba indultam ahova férjem is követett. Ki vettem a fülbevalóimat a fülemből majd kerestem valami itthoni ruhát. - Miért bámulsz ennyire? - fordultam German felé - aki az ágyon ült - mivel mióta nem az utat kell figyelnie engem vizslat. - Nem nézhetem a gyönyörű feleségemet? - mosolygott. - Inkább menj fel a gyerekekért. - egy apró csókot leheltem ajkaira majd felállni terveztem de ő magára rántott és finoman megcsókolt. Egyre többször érintették egymást az ajkaink a végén pedig már vadul csókolóztunk. Pár perc után a ruhák a földön mi pedig az ágyon voltunk. - Fel kéne menni a kicsikért. - másfél óra múlva egymás karjaiba burkolózva pihentünk az ágyon. - Még ráérsz. - férjem lassan felém kerekedett és finoman megcsókolt. - Reggeltől ott vannak. - motyogtam csókjaink között. - Csak még egy kicsit. - ajkaimról áttért a nyakamra. - German - mindig tudja hol van a gyenge pontom - mennyi az idő? - halkan ejtettem ki a szavakat. - Miért érdekel ennyire most az idő? - nevetett miközben ajkai elhagyták a bőröm felszínét. - Mert szólni akarok Lananak hogy nyolcig nem érünk haza. Fél órára már nem hozom le őket. - minden egyes szónál közelebb hajoltam férjemhez majd a mondatom végénél össze értek ajkaink és minden kezdődött elölről.... - Puccos helyre megyünk? - vettem magamra férjem hatalmas ingét. - Igen - bújt bele a nadrágjába. - Akkor, majd a nappaliban találkozunk édesem. - löktem ki az ajtón én pedig elkezdtem kutakodni a szekrényemben. Fél óra után sikeresen felöltöztem és megcsináltam a sminkemet aztán a hajamat is. German a fürdőben készülődött én pedig felmentem a gyerekekhez. - Sziasztok! - a szobában csend volt és sötét a gyerekek pedig egy mesét néztek ami szerencsére lekötötte őket. Kislányom már aludt Rafa társaságában így egyedül kisfiam szaladt hozzám. - Anya! - hozzám futott én pedig az ölembe vettem őt. - Gyere kicsim, menjünk le. - adtam egy puszit a fejére majd szóltam Seannek hogy fél óra múlva vissza hozom kicsimet. - Nézzünk mesét. - indult volna el a tv-hez kisfiam. - Mindjárt életem, csak csinálok neked kakaót. - betettem a mikróba a keveréket majd üvegbe öntöttem és leültem Ruggeval a kanapéra. Kisfiam húsz percen belül a meleg ital - és persze a fáradtság - hatására elaludt így vissza vittem a szomszédba. Óvatosan le tettem az ágyra, betakartam majd egy puszit adtam fejére és vissza tértem a földszintre. Ezután elegánsan felöltözve vártam a férjemre a nappaliban.

- Kápràzatos vagy

- Káprázatos vagy. - mosolyogva jött ki a fürdőből. - Te se nézel ki rosszul. - igazítottam meg a nyakkendőjét majd ajkaira nyomtam egy csókot.

- Menhetünk? - kulcsoltam össze ujjainkat majd pátom bólintással jelezte hogy indulhatunk

- Mehetünk? - kulcsoltam össze ujjainkat majd párom bólintással jelezte hogy indulhatunk. Az étterembe érve German mondta a nevünket aztán pedig a már megszokott eldugott kis helyünkre kerültünk. - Khm..German - köszörültem meg a torkom - gondolkoztam. - gyomrom kislabda méretűre szűkült össze. - Min? - férjem kíváncsi tekintete még jobban dobott az izgalmamon. - Vágjunk bele. Szeretnék még egy gyereket. - elég lassan közöltem a mondandómat. - Komolyan? - bizonytalankodott. - Komolyan. - mosolyogtam majd férjem a derekamnál fogva magához húzott és hosszan megcsókolt. - Köszönöm. - ajkai újra az enyémen voltak. - Szeretlek - halkan suttogta a csókcsatánk közepette. - Szeretlek. - váltunk el egymástól majd megrendeltük a vacsoránkat.

*German szemszöge *

A klinikáról 1 nap után ki küldték az eredményeket. Amint a kezemben tartottam a levelemet rögtön kinyitottam de nem eredményeket találtam benne hanem egy időpontot még mára. - Angie, itt vannak az eredmények. - adtam át neki a borítékot. - A tiéd hol van? - aggodalommal nézett rám. - Már elolvastam nincs semmi bajom. - jobbnak láttam ha nem tud az időpontomról, túlságosan aggódna.  Válasznak egy mosolyt kaptam majd feleségem átnyújtotta a borítékot. - Te nyisd ki. - ült az ölembe majd a vállam a fúrta a fejét. - Hé, nyugalom. - simogattam a hátát miközben kinyitottam a levelet. - Minden rendben van. A vizsgálatok alapján teljesen egészséges vagy. - puszikkal halmoztam el az arcát. - Köszönöm - tette össze a kezeit. - Kicsim, el kell mennem egy fontos megbeszélésre, nem tudom mikor jövök. - álltam fel Angievel együtt. - Siess haza. - mosolygott miután hosszan megcsókolt, én pedig fogtam a kabátomat és a kocsi kulcsot majd útnak indultam. - Üdv, Dr. Hopper-hez jöttem. - támaszkodtam a nővérpultra. - A doktor úr még fél óráig a műtőben lesz. Megvárja vagy szóljak hogy kereste? - tekintetét végig a monitoron tartotta. - Köszönöm, megvárom. - leültem a váróban és fél óráig bámultam a műtő bejáratát. Fájdalmasan eltelt negyvenöt perc múlva végre szemtől szemben ültem az orvosommal. - Örülök hogy jöttél German. - papírokat vett elő egy mappából. - Eléggé furcsának találtam hogy nem postáztátok ki az eredményeimet. Archie baj van? - kissé félve kérdezősködtem. - Sajnos igen. - mély levegőt vett - A májadon találtunk egy rossz indulatú daganatot. - szinte fel sem fogtam amit hallottam. - A jó hír az hogy még nem keletkezett áttét, így  még most eltudom távolítani. A műtőben meglátom hogy mennyire nagy az a tumor és hogy mennyit tudok belőle kivenni. Aztán meglátjuk hogy kell-e kemoterápia vagy nem. De egy hónapra mindenféle képpen bent kellesz tartani. - be avatott az eljárásokba aztán megbeszéltünk egy időpontot másnapra. Amikor haza értem senki nem volt otthon így csendben be tudtam pakolni egy táskába a megfelelő dolgaimat. - Megjöttünk! - csapódott az ajtó a feleségem pedig már a szoba ajtónál is volt. - Édesem, mit csinálsz? - rémülten nézett rám. - El kell utaznom pár hétre, üzleti ügy. - találtam ki a fedő sztorimat. - És mikor jössz vissza? - szomorúan ült le az ágyra. - Minimum egy hónap. - ültem le mellé. -  Nem akarom hogy elmenj. - szorosan magamhoz öleltem és adtam egy puszit a fejére. - Én se, de muszáj. - féltem hogy ezek az utolsó szavaim felé. - Megyek megnézem a gyerekeket. - átmentem a gyerekekhez. A délutánt a kicsikkel az estét pedig Angievel töltöttem. Tegnap este írtam Seannek hogy korán jöjjön le, beszélnem kell vele. - Szia, miért kellett ilyen korán jönnöm? Baj van? - kérdezősködött. - Ami azt illeti igen. Amit most mondani fogok az muszáj hogy kettőnk között maradjon. Ígérd meg hogy senkinek nem mondod el, a feleségednek sem! - biztosra kell mennem hogy Angie nem tudja meg. - German. - Ígérd meg! - szakítottam félbe. - Rendben. - beleegyezett én pedig folytattam. - Van egy tumor a májamon. - riadt tekintettel nézett rám - Amiről Angie nem tud! - hangsúlyoztam a fontosabb részeket - Ma kiszedik belőlem de valószínűleg kemoterápia kellesz ami minimum egy hónap. Lesz olyan hogy el kellene jönni értem. Megtennéd te hogy két hét múlva elhozol onnan? - reméltem hogy igent mond. - Igen. Mióta tudod? Angienek miért nem mondod el? - a kérdései jogosak voltak. - Tegnap voltam a klinikán és ma már kaptam időpontot. Nem akarom hogy Angie aggódjon végre boldog és túltette magát a veszteségen. Beleőrülnék ha megint  olyan állapotba kerülne. - belegondolni is rossz volt hogy a nő akit szeretek miattam szenvedjen. - A feleségednek szerintem joga van tudni erről a dologról de te tudod. Sok sikert, majd hívlak. - vállba veregetett aztán vissza mentem Angiehez. Békésen aludt, óvatosan bemásztam mellé az ágyba, egy puszit nyomtam a fejére aztán magamhoz karoltam. Próbáltam vissza aludni kevés sikerrel, így kimásztam az ágybból fogtam egy papírt és egy tollat és írtam egy levelet Angienek. Beletettem a táskámba amit viszek, hogy ha nagy a baj ezt odaadja valaki a feleségemnek. Másfél óra múlva kisfiam és a kislányom rohantak be a szobába. - Ssss! - szóltam rájuk mielőtt ránk ugranak. A gyerekek megszeppenve álltak az ágy előtt. - Gyertek. - az egyik kezembe Ru volt a másikban pedig Valeria, igy mentem át velük a gyerekszobába. Fél óra játszás után át mentem a táskámért a szobámba. - Angie, édesem ébredj. - simogattam meg az arcát majd egy apró csókkal is megleptem. - Jó reggelt - motyogta majd szemét megdörzsölve felült az ágyon. - Jó reggelt gyönyörű. - rá mosolyogtam miközben kivettem a tincseket az arcából, így láttam ahogy elvörösödik. - Mennem kell. - hüvelyk ujjamat le-fel mozgattam a #járom% csontján. - Szeretlek. - az arcán lévő kezemre helyezte kezét majd egy szenvedélyes csókkal búcsúztunk el egymástól.

25
március
Germangie 192

Van egy személy aki nagyon sokat segített és segít is nekem a mai napig. Mindig meghallgat és felderít❤ Nagyon szeretlek és remélem hogy 03. 26.-án fantasztikusan érzed magad a szülinapodon❤❤ Nagyon Boldog Születésnapot!

 

Két fájdalmas hónap telt el azóta hogy elvesztettem kislányomat. German mindenben mellettem áll amiben csak kell, így azt hiszem könnyebb átvészelni ezt az időszakot, ami érzem hosszú lesz. - Mindenki kész? - üvöltött Bex a kocsiktól. - Igen, is kapitány. - a stáb szinte egyszerre ordított vissza. - Bex el ne merd kezdeni mert a vörös hajadat kiszőkítem. - kiabáltam  neki mielőtt folytatja a Spongyabob dolgot. Miután le ellenőriztünk minden cuccot bepakoltunk a kocsiba és elindultunk az aqua parkba. Ahogy odaértünk megvettük a jegyeket majd kerestünk egy helyet ahová letudunk pakolni. Levettem a gyerekekről a ruhát aztán a stáb gyerek lelkűbb embereivel, azaz, Rebbecaval, Colinnal, Seannel és Jeniferrel indultak el eleinte a csúszdákhoz de kislányom meggyőzött mindenkit hogy menjenek velük így rajtam és Germanon kívül mindeki beállt a kígyózó sorba. Én kifeküdtem egy napozóágyra és a hasam süttetése tűnt a legjobbnak. - Angie, gyere találtam egy nyugis helyet. - húzott fel a fekhelyemről German. - De én olyan jól elvoltam. - hisztiztem. - Gyere, jó lesz hidd el. - nyomott egy puszit a fejemre majd a benti részre mentünk. Az egész üres volt a meleg miatt, mivel nyáron mindenki a kinti részen van. Én mosolyogva vettem tudomásul hogy a miénk az egész belső tér, majd egy apró csókot leheltem párom szájára ő pedig felvett a karjaiba. - Na gyere. - a medence szélére sétált velem nekem pedig kezdett leesni a dolog, hogy mit akar. - German Castillo, ne merészeld! - kiabáltam de már késő volt mivel bele ugrott a medencébe velem együtt. Rengeteg vizet nyeltem mivel én akkor nyitottam ki a számat amikor  szinte a vízbe érkeztünk. Esküszöm a Föld nem hord a hátán még egy ilyen szerencsétlent mint én. Miközben kiköhögtem az össze vizet Germant hallgattam ahogy bocsánatot kér és hogy nem akarta. - Nincs semmi baj, jól vagyok. De ha egyszer azt mondom hogy ne merészeld, akkor ne merészeld. - emeltem fel mutató ujjam. - Vettem. - mosolygott majd nyomott egy csókot a számra. A nap nagy részét kettesben töltöttük bent a fedett részben. - Én gondolkoztam. - törte meg a kényelmes csendet közöttünk férjem. - Min? - mosolyogva fordultam felé. - Angie, tudom hogy te nem akarod de...megpróbálhatnánk. Én nagyon szeretnék még egy gyereket. - és nekem itt főtt fel az agyvizem. - Nem, nem, nem és nem. German nem fogok még egy gyereket elveszteni mert azt a fájdalmat nem élem át újra! - hangosabb hangerővel kezdtem bele de a végére lecsökkentettem azt. - Nem bírnám ki...sajnálom. - gurult le egy könnycsepp az arcomon. - Ne feltétlenül veszítenéd el. Már van kettő akik egészségesek és életerősek, mennyi az esélye hogy a következőt elveszítjük?- reménykedve nézett rám de én nem bírtam rá nézni. - Sajnálom. -még több könnycsepp szalad végig arcomon. - Nem mondom hogy nem áll jól a sírás, de én kérem vissza a mosolyodat. - nyomott egy puszit a fejemre majd magához húzott. - Akkor csukd be a szemed, mert most nagyon nem mosolygok.  - dünnyögtem majd 10 perc után megnyugodtam és kimentünk a szabad területre. Örömmel vettem tudomásul hogy kisfiam, a kis Maguire és a kis Charming kíséretében járkál az álmok világában és szerencsére 2 épp elméjű ember - Emilie és a férje - vigyáznak rájuk. Amint Valeria meglátott rögtön letámadott minket. - Anya, apa, csúszdázzatok velem, kérlek!! - úgy ugrált előttünk mint aki benyomott két liter kávét. - Sean, mit adtatok neki? - karba tett kézzel néztem Colinra és Seanre, valahogy éreztem hogy ők a felelősök. - Fagyit.... - majd vissza emeltem a tekintetemet lányomra. - Kicsim milyen fagyit ettél? - mosolyogtam rá. - Megállni. - szóltam hátra a fiúknak akik szökésnek eredtek. - Hát ilyen szép rózsaszínű volt aztán megettem a felét és Sean elvette tőlem mert azt mondta hogy ebben valamilyen hell van - gondolkozott vissza miután felvettem a karomba és már nem tudott ugrálni. - Ti energia italos fagyit vettetek egy 7 éves kislánynak?! - csattant fel férjem mire a körülöttünk lévő emberek 75%-a felénk fordult. - Ti megőrültetek??! - halkan kiabáltam velük, amit bevallom eddig nem hittem hogy lehetséges de épp ezt csináltam. - Azt mondta rózsaszínű fagyit szeretne, rámutatott az energia italosra de a táblája a fagyi hegy mögött volt és miután megette a háromnegyedét akkor rakta ki a fickó hogy hell ízű energia italos fagylalt. Azután elvettük tőle. - védekezően tették fel a kezüket és ahogy én közeledtem feléjük ők úgy hátráltak. - Ha nem fog este aludni ti ketten lesztek fent vele, és ajánlom hogy csendben legyetek és hogy próbáljátok meg majd elaltatni. - a többiek síri csendben figyelték vitánkat aztán Lana és Bex mellém álltak. - Szerintem menjünk csúszdázni mielőtt kinyírod az esti bébicsőszeidet. - simogatta meg a hátam Lana. - Jó ötlet. - szólalt meg kislányom. - Hosszú lesz ez a nap.  - fogtam a fejemet majd beálltunk a hosszú sorba. Egészen zárásig maradtunk és kislányom még mindig nem volt fáradt. Este kilenc órára értünk haza. Persze a fiúk aludtak amíg Valeria tombolt. - Kicsim mit szólnál ahhoz ha a ma estét akkor Seannel és Colinnal töltenéd? - kérdeztem kislányomat miközben egy ördögi vigyort címeztem a fiúknak. - Okés! Gyertek nagyon sok barbie-m van. - hangsúlyozta ki a nagyon szót. - Jó szórakozást. - vigyorogtam rájuk majd bevonultak kislányom birodalmába. Férjem ez idő alatt be rakta az ágyába kisfiamat én pedig a zuhanyzóba mentem hogy lemossam magamról a rengetek klóros vizet. Amint túlestem a forró zuhanyon bebújtam férjem mellé az ágyba és legközelebb már csak reggel keltem fel. Amint kinyitottam a szemeimet férjem felé fordultam aki még békésen aludt. Óvatosan megpusziltam az arcát majd felöltöztem, majd átmentem a gyerekekhez. Kislányom csodák csodájára aludt, kisfiam viszont ébredezett így mielőtt elkezdődött volna a 3. világháború azzal hogy Valeria felébredt karomba emeltem kisfiamat és a nappaliba igyekeztem vele. - Aludj még kicsim, korán van. - sétálgattam vele hátha elalszik a karomban, de éreztem hogy erre már nincs esélyem. - Kérek kakaót. - motyogta félálomban Ru majd a konyhába siettem, ahol találtam 4 embert félig álomban és egyet teljesen ébren. Kicsimnek gyorsan megcsináltam a kakaót majd a bögrébe helyeztem a zöld szívószálat majd kisfiam fejét mellkasomon pihentette én pedig leültem a lányokhoz.   Lana megakarja lepni Seant a születésnapján, így már korán reggel a mi konyhánkba volt Bex, Lana, Em, Jen és Ginni. - Angie van kávé? - ült le az asztalhoz Jen aki még szinte álmodott. - Öntök mindenkinek. - állt fel Lana majd elénk tette a csészéinket.

* Lana szemszöge *

- Szóval mi a mai program? - kortyolt bele a frissen főzött kávéjába Emilie. - Kellene egy hatalmas torta és Sean kedvenc ételei. Ír póréhagyma leves, helyi almás pite és marha steak. A többit nem tudom mivel több kedvenc étele nincs. Úgyhogy a többit út közben majd kitaláljuk. - mosolyogtam, úgy téve mintha a menü elkészítése, pofon egyszerű lenne, főleg úgy hogy a felét még nem tudjuk mi lesz. - Mindenkinek van egy kedvenc étele. Családonként egy ételt mindenki leír és amelyiket Rugge megszavazza az lesz. - tette le a kiürített poharát az asztalra Bex akinek meglepő módon nem őrült ötlete támadt. - Jó lesz kicsim? - az ébredező kisfiú bólogatott majd ő is letette a bögréjét. Emilie hozott papírt és tollat majd mindenki leírt egy-egy ételt esetleg desszertet. Rugge három dolgot választott ki, természetesen a sajátos kedvenceit. Tiramisu, grillezett csirkemell rántott sajttal és gyümölcs leves. - Oké így mindenki tud majd enni mindenből. - jelentettem ki majd elővettem a lábasokat ameddig Angie lehozta a hozzávalókat. Ginni és Emilie csinálták a tiramisut, Bex, Angie és Jen az ír dolgoknak láttak neki míg én a grillezett csirkemellnek és a rántott sajtnak az elkészítéséhez készülődtem. Leghamarabb természetesen a tiramisu készült el így miután "anya és lánya" elkészítették a gyümölcs levest is. Nem sokkal később készültem el én is így már csak arra vártunk hogy a steak átsüljön és hogy kivehessük a pitét a sütőből. Miközben mi a konyhában tevékenykedtünk Rafael elrángatta apukáját a játszótérre így nem volt gondunk azzal hogy valamit megsejt. - Na hogy álltok? - sétált be az illatkavalkád kellős közepére German. - Egész jól. Van póréhagyma leves, gyümölcs leves, grillezett csirkemell, rántott sajt, steak, tiramisu és almás pite. Mindenkinek van a fogára való. - elégedett mosollyal ültem le a kanapéra a többiek pedig egy emberként követtek. - Örülök, viszont Sean és Rafa most indultak haza, öltözetek át ameddig én itt rendet rakok Joshsal és Colinnal. - German mögé sorakozott a takarító brigád mi pedig rohantunk átöltözni. - Elmondod végre mit kap tőled Sean? - faggatott barátnőm. - Nemsokára megtudod. - vigyorogtam. Amint megterítettünk és felraktunk egy hatalmas "Boldog Születésnapot!"  feliratot Sean és kis hasonmása be léptek az ajtón mi pedig egy emberként üvöltöttük hogy "meglepetés! ". - Boldog Szülinapot apa! - szorosan magához ölelte Rafael apukáját. - Köszönöm. - lágyan puszit nyomott a fejére majd jobban szemügyre vette a házat. - Isten éltessen! - mosolyogva sétáltam páromhoz majd hosszan megcsókoltam. Csókunk után a többiek is felköszöntötték az ünnepeltet. - Tudod hogy nem ünneplem a születésnapomat. - mosolygott Sean miközben magához ölelte ameddig a többi fiú behozták a nappaliba az asztalt. - Anya most már odaadhatjuk az ajándékokat? -  izgatottan nézett Angiere a kislánya ő pedig rám így én  egy apró bólintással jeleztem válaszomat. Mindenki átadta a különböző színekben pompázó ajándék dobozokat és Sean örömmel nyitogatta ki azokat kisfiával. Miután kibontották az ajándékokat a gyerekeket leraktuk aludni. - Köszönöm szépen. - mindenkinek megköszönte majd leültünk elfogyasztani az ételeket. Az ünnepelt legjobban az ír ételeknek örült, amit persze meg is értettünk hisz már régóta nem jutott haza a szüleihez. - Lana - barátnőm intett hogy beszéljünk négy szem közt majd elvonultunk - Mikor érnek ide a szülei? - halkan beszélt hogy még véletlenül se halljanak meg minket. Mielőtt válaszolhattam volna megszólalt a csengő mi pedig rohantunk az ajtóhoz. - Szia, biztos te vagy Lana, örvendek. - mosolygott Angre valószínűleg Sean édesanyja majd kezet nyújtott. - Jó napot, én Angie vagyok Lana barátnője. - lökött kicsit előrébb Angie hogy végre megismerjem a férjem szüleit. - Szia, szólítsd Mrs. M-nek, úgy biztos könnyebb lesz. - kissé csalódottan vette le barátnőmről a tekintetét majd beljebb jött és így megláttuk Sean apukáját is. - Szia, szólíts nyugodtan papának. - mosolygott majd finoman megölelt - Tudtam hogy a fiamnak jó ízlése van. Lana te gyönyörű vagy. -  kedvesen mosolygott Mr. Maguire, ami nagyon megnyugtató volt miután a felesége csalódott bennem. - Jöjjenek Sean még nem tudja hogy jönnek, maguk a meglepetés. -egy mosoly libbent át az arcomon majd a konyha előtt megállítottam szülőket. - Sean, van egy meglepetésem. - férjem elé sétáltam ő pedig a derekamra helyezte a kezeit. - Még több? - lepődött meg majd lágyan megcsókolt. - Jöjjenek be. - Sean nem engedett el így kiáltottam a szüleinek ők pedig egy hatalmas mosoly keretében sétáltak be fiúkhoz. - Anya, apa! - finoman ölelték magukhoz Seant a szülei amit könnybe lábadt szemekkel néztem végig. Jó volt látni a boldogságát.  - Boldog Szülinapot!  - mosolyogtam férjemre körülbelül 10 perc után. - Ennél jobb születésnapot nem is lehetne. - hosszan megcsókolt - És még nem adtam oda az ajándékomat. - suttogtam két csók között majd már másodpercen belül elengedtük egymást. - Apa, miért ölelgeted a bácsit meg a nénit? - Rafael álmosan ballagott ki a gyerek szobából. - Apa? Ugye nem mondod komolyan hogy ettől a nőtől van gyereked. - dühösen emelte fel a hangját az anyósom miközben mindenki előtt kimutatta felém irányuló nem tetszését. - Anya! - dühösen emelte tekintetét párom édesanyjára. - Sean hagyd, - egy bizonytalan mosolyt mutattam a világnak miközben a megijedt kisfiamat aki mögém bújt az ismeretlen nő kiabálásától - Kicsim, ők a nagyszüleid. Ők apa szülei. - mosolyogtam rá, bár ő még mosolyom ellenére is félt. - Egyébként Sean előző házasságából van Rafael, mielőtt szívrohamot kap asszonyom. - nem vettem le kicsimről a tekintetem és leültem vele enni. - Drágám, mi bajod van Lanaval? - férje is mérgesen nézett Mrs. M-re.                                    - Semmi, inkább menjünk a hotelba. Kicsikém, majd holnap találkozunk. - adott egy puszit Sean arcára mindkét szülő majd elmentek. - Anya, ne aggódj legközelebb nem ijedek meg, és majd megvédelek. - mosolyogva emelte fel a fejemet kisfiam én pedig szorosan magamhoz öleltem. - Köszönöm kicsim. - nyomta egy puszit a fejére majd folytatta az evést. A buli hangulat teljesen elment így a barátaink is elköszöntek így csak mi maradtunk és a Castillo család. - Édesem, ne haragudj anyám miatt. - ült mellé Sean majd magához ölelt. - Semmi baj. Nem tetszhetek mindenkinek. - bizonytalanul mosolyogtam majd egy rövid csókot kaptam. - Lana, tőled mit kapott Sean? - ült le mellénk Valeria. - Még semmit de ideje megkapnia. - pöcköltem egy aprót az orrára majd lehoztam a dobozt a szobánkból. - Minden hónapban el kell mennem az orvoshoz de ezt te is jól tudod. - egy aprót bólintott - 3 hónapja azt mondta a doktornő hogy talán van egy kis esélyünk, így már hetente jártam hozzá hogy elősegítse a dolgainkat - láttam rajta hogy nem érti a dolgokat - és sikerült. Szerettelek volna boldoggá tenni és most úgy érzem sikerülni fog. - mosolyogtam majd átadtam a dobozt. Amint férjem kinyitotta a dobozt könnyekbe lábadt a szeme amit még én magam se hittem el majd szorosan megölelt és megpörgetett a levegőben. - Ez a legszebb ajándék amit valaha kaptam. - mosolygott majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolt. - Khmkhm... - hallottam ahogy barátnőm tudtunkra adta hogy a kicsik még jelen vannak így elengedtük egymást. - Na mit kaptál? - érdeklődött barátnőm majd Sean kiemelte a dobozból a pozitív terhességi tesztemet.

27
február
Germangie 191

Sziasztok! Ne kérdezzétek hogyan, nem tudom hogy sikerült összehoznom egy részt egy nap alatt :D De sikerült :)

Az elmúlt napokban a barátaim és a férjem is bejöttek de mindenkit kiküldtem. Senkivel sem voltam hajlandó beszélni. Egyedül voltam csak én és a csend. Ma haza engednek így már korán reggel fent voltam és össze pakoltam. 10-kor ideadták a zárójelentésem én pedig elhagytam a kórházat. Meg mondtam Germannak hogy mire haza megyek ne legyen ott. Olyat tett amit nem tudok megbocsájtani. Amint beléptem az ajtón Valeria és Ruggero rögtön megrohamoztak. - Anya! - kiáltották majd leguggoltam és szorosan megöleltem őket. - Hiányoztatok. - mindkét gyerekemet végig puszilgattam. - Szia - férjem jött ki a szobámból. - Vale, mi lenne ha választanátok egy mesét és megnéznénk? Indítsátok el mindjárt megyek én is. - mosolyogtam rájuk majd German felé fordultam. - Miért vagy még itt? - karba tett kézzel néztem rá. - Mert nem hagylak itt. Pihenned kell, és a gyerekeket sem hagyom itt. És akármennyire is hihetetlen én is gyászolok veled együtt és szeretlek. Veled maradok. - higgadtan közölte velem az általa felállított tényeket majd bevonultunk a gyerekszobába. Befeküdtem a két kicsi közé majd megnéztük a 101 kiskutyát. A gyerekek nagyon élvezték én pedig tudtam egy kicsit pihenni. Amint vége lett a mesének a gyerekekre néztem, ők pedig édesen aludtak mellettem az ágyon. German már nem volt a szobában így én is ledőltem kicsit. Legközelebb kisfiam szavai keltettek fel. - Gyere ki hagyd anyát aludni. - próbált suttogni de nem sikerült neki. - Fent vagyok kicsim. - csukott szemekkel szólaltam meg. - Látod mondtam hogy fent van. - kislányom is a szobában tartózkodott. - Hol van apa? - ültem fel az ágyon. - Kint van a konyhában, csinálja a vacsit. - mosolygott Valeria. - Megyek megnézem hogy áll. - felálltam majd a konyhába mentem. - Kell valami segítség? - kissé flegmán szólalt meg kérdésem. - Nem kell köszi. Pihenj nyugodtan. - mosolygott. - Oké, figyelj. Attól még hogy kiakadtam és szerintetek megőrültem  nem kell folyton gondoskodni rólam. Jól vagyok és azt is tudom mikor kell pihennem. - szavaimat a fogaim közt szűrtem ki hogy a gyerekek még véletlenül se hallják meg, majd elhagytam a helyiséget és leültem a kanapéra. Furcsának találtam hogy gyerekeim nem kérdeztek a testvérük felől, gondolom German elmagyarázta nekik a szituációt amiért ott legbelül rettenetesen hálás voltam. - Angie, tudom hogy utálsz. - férjem kijött a konyhából. - Jól tudod... - motyogtam. - De nem vagyok önző. Utálhatsz, meg van rá minden jogod de szeretlek. A gyerekek is szeretnek, a barátaid is. - mélyen a szemembe nézett. - Akkor sem kellett volna hagynod hogy helyettem a lányom haljon meg. - alig bírtam ki könnyek nélkül kimondani az utolsó szavaimat....Az elmúlt két hétben nem szóltunk nagyon egymáshoz a férjemmel. Esténként amikor álomba sírtam magam próbált vigasztalni de nem hagytam magam. Végig törődött velem annak ellenére is hogy borzasztóan bántam vele. Bele telt egy kis időbe míg elfogadtam hogy mit miért is tett. - Apa ne menj el, kérlek! - csüngött a lábam Valeria. - Kincsem muszáj de este vissza jövök. - szedte le a végtagjáról kislányomat German - Elmegyek most, és este telefonálok amikor indulok, okés? - piszézett egyet kislányunkkal. - Hát jó.. - szomorúan kullogott mellém. - Sziasztok! - mind a két gyerek arcára nyomott egy puszit majd elment. - Anya, olyan ötletem van amitől garantáltan lehidalsz! - ugrándozott előttem Valeria. - Na halljam. - nem bírtam nem nevetni a " garantáltan lehidalsz" résznél. - Csináljunk karaoke partit!! - kezeit a levegőbe emelete és úgy adta az ötletet. - Menjetek szóljatok a többieknek én össze szerelem a mikrofonokat. - mosolyogtam a gyerekekre majd felszaladtak Lanahoz és Bexhez. Amásodjára említett annyira felpörgött a parti hallatán hogy átment a kicsikkel a többiekhez ameddig Lanaval és Seannel össze dobtunk pár szendvicset, Marc addig lefoglalta Rafaelt. Barátnőm kivitte férjével a 4 tálca szendvicset amíg én kiöntöttem pár pohárba ropit és szedtem össze pár zacskó csipszet is. - Na ki kezdi ?? -mosolyogtam a többiekre. - Én kezdem!! - üvöltött Bex az egyik mikrofonnal a kezében. - Én választok! - stoppolta le kislányom a dalválasztást.  Gondolkoznia sem kellett rögtön rá vágta a dalt amire gondolt. - Somewhere over the rainbow. - persze erre mindenki elnevette magát. - De ez Doroty dala. - duzzogozz aztán elkezdte a dalt. Az egészet elhülyéskedte mi pedig szakadtunk rajta. - Most én jövök! - jelentette ki Lana. - Nem! - szorította magához Bex a mikrofont. - Mielőtt kinyírjátok egymást 6 mikrofon van nyugi. - erre a mondatomra aki tudott  fogott egy mikrofont. Így rajtam és az Evil Sis Team-en kívül a kicsik szereztek mikrofont. -  Én választok dalt! - ugrott fel Jen. Vigyorogva nézett rajtunk végig amikor beléptek az ajtón Flóráék. - Hát ti meg mit csináltok? - értelmetlenül álltak Mattel az ajtóban. - Can't Stop The Feeling. - kiáltotta Morrison majd belekezdtünk.  Kis Parrilla és Bomer egymást tartották a nevetéstől amikor meglátták hogy Bex és Lana mit művelnek. - Én jövök! - egy emberként szólalt meg Sean, Flóra, Matt, Emilie, Marc és Eric. Át adtuk a mikrofonokat majd elkezdték énekelni az unokahúgom által írt En Gira-t. A gyerekekkel még mi a kiejtésükön más a hangzáson nevetett. - Oké én jövök egy szólóval. Ez új, a címe pedig az hogy Friends 'Till The Ends. - a kezembe vettem a dalt és a szöveget majd elkezdtem énekelni. A dal végén barátaim megtapsoltak majd szorosan magukhoz húztak. Annyira fülbemászóra sikerült a dallama és még a szövege is hogy elkezdtek velem ugrálni és énekelni a refrént. - Szeretlek titeket! - öleltem magamhoz őket - De most én választok dalt! Lana, Sean, All of me. - suttogtam a végére mivel észre vettem hogy a gyerekek elaludtak. Colin és Em bevitték őket Lana és Sean pedig bele kezdett az általam választott dalba. Egyszerűen nem tudtam rajta nem elsírni magamat. A végén természetesen a csók sem maradt el így ők boldogan ültek le. - Oké nézzünk Tv-t mielőtt feljelentenek a szomszédok. - kapcsolta be a készüléket Marc, épp a híradó ment. - Mr. Castillo haza felé tartott egy üzleti tárgyalásról amikor a gépe eltűnt a levegőből és S.O.S. jelet küldött a központnak. Egyenlőre csak a lezuhant helikoptert találtuk meg őt és másod pilótáját még keressük. - a szőke riporternő eltűnt a képernyőről és csak a férjem képe maradt ott. - Apa! - rohant a Tv-hez Valeria majd sírni kezdett. - Kicsim shhh, minden rendben lesz. - vettem az ölembe majd leültem vele a kanapéra. Már olyan régóta ellökök magamtól mindenkit. Akit megkértem hogy hagyjon magamra megtette amit tényleg értékeltem de egyedül ő volt az aki folyton próbálkozott. Egyedül éreztem magam de amikor megláttam tudtam hogy mégis van valaki aki itt van.....és most lehet hogy egy életre elvesztettem. - Azt mondta szól ha elindult. - kislányom még mindig keservesen sírt. - Az éneklés miatt biztos nem hallottuk hogy csörög a telefon. - puszikkal hintettem be a fejét. Kis idő múlva a sírástól annyira kimerült hogy elaludt így le tettem magam mellé a kanapéra. Tartottam magam, nem sírtam, nem láthatják hogy aggódom és hogy legszívesebben sírnék. - Hát ti meg miért ültök itt ilyen némán? - majd megpillantottam ahogy férjem az ajtón besétál. Akkor kő esett le a szívemről amit szavakba se tudok önteni. Mindenki felállt és megölelte, mindannyian féltünk. - Apa!! - kislányom mint egy áram ütés, olyan hirtelen ugrott az apja ölébe. - Úgy féltem - szorosan hozzá bújt az apukájához majd én felálltam, kimentem a konyhába, neki támaszkodtam a púltnál és mély levegőket vettem, próbáltam nem sírni. Rá félpercre férjem jött utánam. - Angie? - félve mondta ki a nevemet. Én szó nélkül fogtam magam és zokogva az ölébe borultam. - Úgy féltem, én azt hittem hogy.. - kisírt szemekkel néztem az övéibe. - De nem. Itt vagyok és nem megyek sehova. - rám mosolygott majd magához ölelt. - Szeretlek. - engedtem el majd finoman megcsókoltam - Megértem hogy miért engem választottál. Annyira hülye voltam. Olyan bunkó voltam veled folyton ellöktelek magamtól amikor tudtam hogy szükségem van rád. Annyira sajnálom. - zokogtam egyfolytában. - Shhh, semmi baj. - homlokát az enyémnek döntötte - Egyet kérek csak. - suttogta. - Mit? - mélyen a szemébe néztem. - Ne engedj el. - erre elmosolyodtam majd közelebb húztam magához és megcsókoltam. Percekig csak álltunk és élveztük egymás társaságát. Ott legbelül már nagyon is hiányzott mindez. - Fúúj... - kislányunk csilingelő hangja töltötte be a szobát, de képtelenek voltunk szétválni. Egyszerűen nem volt önkontrollunk. Még körülbelül másfél percig csókolóztunk aztán kislányunkra emeltük a tekintetünk. - Majd befejezzük - suttogta az utolsó két csók között. - Apa ma alszol velem? - mászott a férjem karjaiba kislányom ezzel eltolva engem az apjától. - Igen, gyere menjünk. - majd bevonultak a gyerek szobába én pedig mentem a sajátomba. Tudtam hogy amint Valeria elaszik férjem mellém fekszik. Halkan nyitott be, azt hitte alszom. - Nyugodtam zörögj nem alszom. - fordultam felé. Átöltözött majd befeküdt mellém. Hozzá bújtam, érezni akartam a közelségét. - Hogy jutottál haza? - fejem a mellkasára tettem míg ő a karomon húzogatta végig az ujjait. - Egyikünknek sem lett nagyobb baja így kimásztunk a roncsból és eljöttünk. - mesélte. - Valeria zokogva állt a Tv-nél. Alig tudtam csak annyira megnyugtatni hogy elaludjon. - feljebb húztam magamon a takarót, mivel majd' megfagytam. - Tudom, mesélte. De megígértem neki hogy többet nem megyek helikopterrel sehova. - tette a hátamra a kezét. - Jól tetted. - mosolyogtam rá - Ma majdnem elveszítettelek és ebbe szinte bele őrültem. A te helyedbe képzeltem magad hogy milyen lehetett akkor ott a kórházba... Annyira sajnálom. - folyt végig az arcomon egy könnycsepp. - Már mondtam hogy nem baj. - lehelt egy csókot a számra.  - Azt mondtad befejezzük. - mosolyogtam bele a csókunkba. - Pihenned kéne. - kerekedett fölém. - Eleget pihentem már. - majd együtt töltöttük az éjszaka nagy részét. Hajnalban valamiért kidobott az ágy így kimentem a konyhába és csináltam magamnak egy forró kakaót. Amint elkészítettem kimentem a nappaliba és leültem a kanapéra. - Miért vagy itt kint? - párom szorosan mellém ült. - Kidobott az ágy. Te miért vagy itt kint? - kérdeztem vissza. - Üres volt az ágy. - mosolygott majd nyomott a fejemre egy puszit. - Annyira más lenne minden ha Rosie most itt lenne velünk. - minden percben eszembe jut - Most hozzá kelnénk fel, azért mert sír és nem azért mert ki lök az ágy. - a könnyeim szépen lassan kezdtek végig folyni az arcomon. Csak meredtem előre egészen addig míg German le nem tette a kezemből a bögrét és szorosan magához ölelt. - Nekem is hiányzik, rettentően. De ha jobban leszel, újra próbálkozhatunk. - simogatta a hajam. - Nem. - emeltem fel a fejem a válláról - Ha őt is elveszíteném azt már nem élném túl. - vallottam be még saját magamnak is az indokot amiért nem tervezek több babát. - Ahogy szeretnéd - férjem felemelt a karjaiba majd be vitt a szobába és újra elaludtam.

26
február
Germangie 190

- Jó reggelt. - férjem csókjára ébredtem fel. - Eddig tényleg jó. - mosolyogtam majd kinyitottam a szemeimet és egy mogyoróbarna szempárral találkoztam. - Este elviszlek egy bálra. - nyomott egy csókot a számra majd az éjjeli szekrényre tette a koffein mentes kávémat.

  - Egy ruhám sincs amit feltudnék venni

- Egy ruhám sincs amit feltudnék venni. - csattantam fel. - Én a helyedben kutakodnék szekrényemben. - mosolygott. - Hát jó. - mentem bele majd German kiment reggelit csinálni én pedig belevetettem magam a gardróbomba.  Szebbnél szebb ruhákkal volt felpakolva amiért a férjem a felelős. Mindig is tudtam hogy jó ízlése van és hogy ruha terén ez sosem hagyja cserben. Hosszas keresgélés után megtaláltam a megfelelő ruhát majd kimentem reggelizni. Kinyitottam a szekrényt és elő vettem egy zacskó pillecukrot és egy üveg nutellát majd bevonultam a szobámba és bekapcsoltam egy romantikus filmet. - Anya mit csinálsz ? - mászott az ágyamra Valeria. - Filmet nézek, gyere. - a mellkasomra tette a fejét majd ő is a takaró alá került. Fél óra elteltével kislányom megunta és kiment a papájához. Miután megnéztem a filmet felálltam és kiszedtem a DVD-t a lejátszóból. Hirtelen megszédültem majd megkapaszkodtam az ágy végébe. Óvatosan felmásztam az ágyra majd elaludtam. Legközelebb már csak este ébredtem. Amikor ránéztem az órára az este hatot mutatott.  Szépen lassan, komótosan kikászálódtam az ágyból majd belebújtam a köntösömbe és kimentem a nappaliba ahol a család a Frozen-t nézte. - Sziasztok. - mosolyogtam rájuk majd leültem melléjük a kanapéra. - Hányra megyünk? - emeltem Rugget az ölembe hogy férjem mellé tudjak ülni. - Kezdhetsz öltözni. - nyomott egy puszit a halántékomra majd vissza mentem öltözködni. Egy óra múlva kész is lettem és addigra már a gyerekek is felmentek Lanahoz.

A fürdőből hallatszott a víz csobogása így én leültem a kanapéra én a telefonomat nyomkodtam

A fürdőből hallatszott a víz csobogása így én leültem a kanapéra én a telefonomat nyomkodtam. - Éreztem hogy ezt fogod választani. - elégedetten mosolygott. - Gyönyörű ez a ruha. - emeltem rá a tekintetemet. - A ruha egyszerű te teszed gyönyörűvé. - finoman megcsókolt. - Menjünk. - suttogta két csók között. Párom felsegített a díványról felvettem a cipőmet majd kimentünk a házból. - Hölgyem. - mosolygott miközben kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Hátulra ültünk mivel German fogadott egy sofőrt így neki nem kellett vezetnie. Eléggé régóta voltunk már az autóban én pedig kezdtem álmosodni. - Mielőtt elalszol, ezt nyisd ki. -a mellette lévő ülésről elővett egy dobozt én pedig kíváncsian vártam hogy mit rejt. Amikor kinyitottam egy maszk látványa fogadott.

- Említettem már, hogy álarcos bál? - amikor a férjemre emeletem a tekintetemet már rajta volt a sajátja

- Említettem már, hogy álarcos bál? - amikor a férjemre emeletem a tekintetemet már rajta volt a sajátja. Az út további részében beszélgettünk aztán hamarosan oda értünk. Feltettem a maszkomat, belekaroltam Germanba majd bementünk az óriási bálterembe. Férjem rögtön a táncparkettre vezetett aztán keringőzni kezdtünk. Amikor már kezdtem fáradni a kinti részre mentünk. Volt kint egy pavilon és az előtt pedig egy medence. Beültünk a fedett pavilonba. - Köszönöm. - férjem ajkait az enyéimhez érintettem. - Megérdemeltünk egy kis kikapcsolódást. - mosolygott. - Haragudnál ha azt mondanám hogy nagyon fáradt vagyok? - döntöttem vállára a fejem. - Dehogy. - puszilta meg a fejem majd elmosolyodott - Már úgy is vége a bálnak, 3 óra van. - álltunk fel. - Már mindent értek. - nevettem - Bemegyek a táskámért a kocsinál találkozunk, egy perc. - csókoltam meg majd bevonultam a táskámért. A retikülöm mellett egy enyhén részeg pasas ült. Elvettem mellőle a táskámat de ő vissza rántotta a karomat. - Engedjen el. - kissé megijedtem. - Van fent pár szabad szoba nincs kedved feljönni? - persze ezt a mondatát is kisebb megszakításokkal tudta elmakogni. Amikor le akartam ütni a falnak lökött és taperolni kezdett. A cipőm sarkával a lábára tapostam majd messze löktem magamtól, kiszaladtam az épületből, egyenesem párom karjaiba. - Angie, mi történt? - hirtelen azt se tudtam hol vagyok. - Az a fickó megpróbált - ki se bírtam mondani csak elsírtam magam. - Kinyírom. - majd German elindult befelé. - Ne! Kérlek szépen ne hagyj itt. - húztam vissza a karjánál fogva majd ráborult és próbáltam megnyugodni. Óvatosan felemelt majd beültettet a hátsó ülésre, aztán ő is beült mellém. Az ölébe húzott majd úgy nyugtatott meg. Az hosszú utat férjem karjaiban töltöttem és ott pihentem. - Annyira sajnálom. - folyamatos puszikkal halmozott el. - Nem a te hibád, különben is csodálatosan éreztem magam. - homlokom az övének döntöttem majd egy csókban forrtunk össze. - Legszívesebben akkor is megöltem volna azt a mocskot. -  vissza gondolt a nem rég történtekre. - Inkább csak ölelj magadhoz, úgy ahogy eddig. - fejemet a vállára döntöttem a szemeim pedig lecsukódtak. - Semmi pénzért nem engednélek el. - kaptam egy puszit a fejemre majd elaludtam. Legközelebb arra ébredtem hogy csapódik az autó ajtaja. - Megjöttünk. - férjem a lehető legóvatosabban szállt ki velem a kocsiból majd letett a földre. Besétáltam a szobámba átöltöztem és bezuhantam az ágyba. A tavasz hamar elsiklott felettünk és hirtelen jött a nyár. Ez is egy fülled nyári nap de valamiben még is más. Míg az emberek a hasukat süttetik a tengerparton én a kórházban vagyok, és életet adok a 3. gyerekemnek. - Mrs. Castillo fel kell vinnünk a műtőbe. - Dr. Montgomerry higgadtan szólt hozzám valahogy mégis éreztem hogy baj van. - Miért? Baj van a kicsivel? - férjem pánikolni kezdett. - Császármetszést kell végeznünk. - German a kezemet fogva futott a műtőig. - A férjem velem jöhet? - egyszerűen úgy éreztem nélküle nem tudok benne de valahogy tudtam hogy muszáj lesz. - Sajnos nem, itt el kell válniuk. - egy utolsó csók után betoltak a műtőbe és elaltattak.

German szemszöge

Egyszer még a szülőszobában vagyok aztán hirtelen a váróba kerülök.  Leültem a műtőajtóval szemben és legközelebb csak akkor eszméltem fel amikor megérkeztek a többiek. Colin és Jen maradtak otthon a gyerekekkel a többiek pedig a hívásom után bejöttek. - Sziasztok! - álltam fel a kényelmetlen székből. - Mikor vitték be Angiet? - a tömeg közepéből előjött vöröske. - Másfél órája. Mondja azt valamelyikőtök hogy tart eddig egy császármetszés, könyörgöm. - kétségbeesetten néztem végig a barátaimon, ők pedig reménytelen arccal néztek rám. - Nyugodj meg minden rendben lesz. - Emilie a vállamra tette a kezét és biztatóan mosolygott rám. - Remélem. - sóhajtottam. Mindenki leült majd más-más tevékenységekbe kezdtek. Bex és Emilie telefonoztak, Eric és Mark beszélgettek ugyanúgy ahogy Lana, Sean, Josh és Ginni is, én pedig mereven bámultam a műtő bejáratát. Keservesen hosszú fél óra után végre kijött Dr. Montgomerry mi pedig mid köré álltunk. - Mr. Castillo, sajnos súlyos komplikáció lépett fel. - felpattantam amint kijött az ajtón a doktornő. - Mi történt? - ismét kétségbe estem. Amíg elmagyarázta nekem magyarul hogy mi történt bele telt egy kis időbe. - Eddig próbáltunk küzdeni mindkettejükért, de most már csak egy életet tudunk megmenteni. Választani kell. - amint ezek a szavak elhagyták a száját benne egy világ omlott össze. - Mikor ? - félve néztem at orvosra. - Most azonnal vagy különben mindketten meghalnak. - szigorúan és idegesen nézett rám a vörös hajú szülésznő. Végig néztem a barátaimon, próbáltam nem önző lenni, próbáltam jó lenni, de nem tudom hogy ilyenkor mi a jó válasz. - German - idegesen szólt rám a szülésznő. - A feleségemet mentse meg. - majd leültem a székembe és éreztem a többiek néha tekintetét rajtam. - Jól döntöttél. - guggolt le elém Bex. - Ugye nem vagyok önző? - könnyek között tettem fel a számomra félelmetes kérdést. - Dehogy vagy. Én is ezt tettem volna. - ült mellém Sean. - Amint valószínűleg nem fogadnék el rögtön, de idővel biztosan. - jött közelebb Lana is. - Biztos hogy önzőnek tart majd és utálni fog. De akkor sem gondolom úgy hogy másképpen kellett volna döntenem. - letöröltem a könnyeimet majd felálltam. - Csak mentsék meg. - suttogtam majd Bex és Lana egy emberként öleltek magukhoz. - Itt marad velünk. Nem fog meghalni. - nyugtatgattak majd Dr. Montgomerry újra kijött a műtőből. - Hogy van a feleségem? Kérem mondja hogy él. - szinte vissza fojtott lélegzettel vártam a választ. - Nyugodjon meg, a felesége jól van, sajnos a babát így nem tudtuk megmenteni. A hölgy még egy ideig aludni fog utána pedig óvatosan közölje vele a történteket. Ha bármire szüksége lenne szóljon. - egy halvány mosoly keretében ott hagyott, rólam pedig egy hatalmas kő esett le. Nem sokkal később a csapat haza ment én pedig Angie kórtermébe mentem. Amikor bementem szinte azt se tudtam ki van előttem. Feleségem fal fehéren, gyengén gépekre kötve feküdt előttem. - Kérlek ne haragudj rám. Biztos hogy önzőnek tartasz majd és utálni fogsz de szeretlek, és nem tudok nélküled élni. Se én se a gyerekek. - megfogtam a kezét majd egy apró puszit nyomtam rá. - Miért haragudnék? - ébredezett feleségem aki valószínűleg mindent hallott. - Életem, hogy érzed magad? - megpusziltam a homlokát miközben úgy mosolyogtam mint egy őrült. - Fáradt vagyok. - kezdett magához térni - Hol van Rosie ? - körbe nézett a szobában nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen képtelen voltam rá. - German mi történt? Hol a lányom? - ijedten kérdezte miközben már mindkettőn arcán folytak a könnyek. - A műtét közben komplikációk léptek fel. - nem bírtam Angie szemébe nézni. - Ne, ne, ne... - borzalmas volt látni ahogy a szemem láttára összetört. - Választanom kellett, vagy te vagy a baba. - szinte már együtt zokogtam a feleségemmel - Még lehet gyerekünk de belőled csak egy van. - próbáltam megnyugodni. - Miért nem őt választottad? Benne éltem volna tovább. - továbbra is patakokban folytak le arcán a könnyei. - Valeriara és Ruggera gondoltam! - próbáltam higgadt maradni. - Megmenthetted volna! - kiabált. - Nem tudok nélküled élni! - kiáltottam vissza. - Menj innen! - zokogott. - Angie.. - nem hagyott szóhoz jutni. - Kifelé!! - zokogva kiáltott rám én pedig elhagytam a szobát és szóltam Montgomerrynek hogy csináljon valamit.

Angie szemszöge

Meghalt. A részem akit kilenc hónapon át magamban neveltem, aki benne növekedett meghalt. Azért mert a férjem önző, szívtelen ember. Megmenthette volna és nem. Hagyta meghalni a lányomat. - Mrs. Castillo, nyugodjon meg. - jött be a doktornő. - Hagyjon békén! - próbáltam ellökni magamtól de késő volt már. Beadott egy adag nyugtatót én pedig fokozatosan kezdtem gyengülni majd lecsukódtak a szemeim. Amikor felébredtem újra a férjemmel találtam szemben magamat. - Angie, jobban vagy? - fogta a kezemet. - Gyűlöllek. - alig hallhatóan mondtam. - Tessék? - értelmetlenül nézett rám. - Utállak, menj innen! - kiabáltam és újra sírni kezdtem. A férjem kiment én pedig összekuporodtam és csak zokogtam. Megállás nélkül sirattam a kislányomat.